Formállogikai gyakorlatok

Amikor az ember furcsa híreket hall, és nem leli a magyarázatot, akkor a legjobb, ha az összes lehetséges magyarázatot sorra veszi, mert biztosan ott van köztük az igazi.

E.ON Energiatakarékossági Díjat kapott az LG CINEMA 3D Smart TV-je

47LM671S CINEMA 3D Smart TV okostévéje révén az LG egyedüli televízió gyártóként vehette át az E.ON Energiatakarékossági Díjat 2012-ben.

Részletben fizethetnek az adósok

Méltányossági részletfizetést ajánl az E.ON az áram- és a földgázszámla rendezésére azoknak, akik kikapcsolás előtt állnak.

Végigloptak öt megyét - Transzformátorlopás-sorozatot derített fel a rendőrség

Transzformátorlopás-sorozatot derített fel a szekszárdi rendőrség, négy Somogy megyei férfit gyanúsítanak az öt dunántúli megyére, többek mellett Zalára is kiterjedő bűncselekmény elkövetésével.

Tíz éves az Új Nemzeti Színház!

A színházban megtartott sajtótájékoztatón Alföldi Róbert gazdag programról számolt be, melyhez támogatókat is sikerült szerezni, sőt még megkeresik a vidéki önkormányzatokat is.

Panasz: nem lehet személyesen bediktálni a mérőórák állását

Több olvasónk is felkereste lapunkat sérelmezve: Nagykanizsán E.ON-nál már nem lehet személyesen bediktálni a mérőórák aktuális állását.

Gondok vannak - Az adósságot kezelni, a számlákat fizetni kell

Eddig nem érkezett hír Zalából olyan közintézményről, amelynek az áram- vagy gázellátását kikapcsolta volna a fizettek - jelezte Egyházi Nikoletta, az E.ON szóvivője.

Letarolták a fenyvest - Egymilliós kárt okozott az áramszolgáltató

Indokolatlanul vágatta ki az áramszolgáltató a fenyvesének egy részét - állítja Nagy József.

Így dolgozik az E.on? Fákat kivágtak ki gallyazás címén

A pethőhenyei Cigányhegyen két diófa kivágásával, egy megcsonkításával, barbár módon, végezték el a gallyazást az E.on munkatársai, kereste fel olvasónk panaszával szerkesztőségünket.

E.On-panasz: trehány munka után bosszúság

Nem sikerült tökéletesen Nagykanizsán az elektromos légvezetékek miatt szükségessé vált gallyazási munkálatok lebonyolítása - ezt számos olvasónk jelezte felénk.

A gallyazás az áramütéstől is véd

Az áramszolgáltató feladata, hogy a balesetek megelőzése és a zavartalan működés biztosítása érdekében a villamosvezetékek közelében megtisztítsa a területeket a magasra növő növényzettől.

Kiégett a vezeték - Hét családból csak egy fizeti rendesen a díjakat

Gyertya vagy zseblámpa fénye mellett tölthetik az estéiket a zalaegerszegi Batthyány utca 2. lakói húsvét vasárnapja óta.

Nem vicc! Havi 293 forint gázártámogatás

Annyira kevésnek találja a nagycsaládosok gázártámogatását egyik olvasónk, hogy el sem fogadja.

Fészket raktak az E.ON és a nemzeti park munkatársai

Biztos nagy örömet okozna az afrikai telelés után hazafele tartó gólyáknak, ha látnák: az áramszolgáltató és a nemzeti park munkatársai több helyen is fészkeik körül szorgoskodnak, várva visszatértüket

A Nyugat-dunántúli Régió TOP 100-a

A Nyugat-dunántúli Régiónak és megyéinek, valamint az itt működő cégek gazdasági nagyságrendjébe enged bepillantást az adóhatóság, valamint a kereskedelmi és iparkamarák által összeállított TOP 100 kiadvány.

Túl korán kialszanak a fények? Panasz a közvilágításra

Napi húsz perccel hosszabb közvilágítás havi 300-350 ezer forint pluszköltséget jelent a megyeszékhelynek, ahol évente 4000 órán át működnek az utcai kandeláberek.

Fűtés nélkül, télen! Le-, majd visszaszerelték a társasház gázóráját

A halmozódó közműtartozásokkal foglalkozó, múlt hét szombati riportunk megjelenése után három nappal, kedden élesben jelentkezett a probléma: számlatartozás miatt a szolgáltató leszerelte a Zemplén utca 3/b társasház gázóráját Nagykanizsán.

Azt E.ON azt is kérdezi, mennyit ért, amikor elromlott

Ha nem nyilatkozik valaki arról, mennyit ért a tévéje, mielőtt tönkrevágta a december közepi túlfeszültség, az E.ON visszaküldi a kárigényét.

Fillérekért milliókat! Zalában az idén 28 trafólopás történt

Saját életüket kockáztatják, s környezetüket is veszélyeztetik azok a tolvajok, akik idén már 345 transzformátort fosztottak ki az E.ON tizenöt megyére kiterjedő működési területén.

Felháborodás: az E.ON munkatársai leszedték a gólyafészket

Felháborodott férfi telefonált be szerkesztőségünkbe, s feldúltan mesélte: az E.ON munkatársai leszedték a gutorföldi háza előtt költő gólya télire megüresedett fészkét.

Az E.ON segít

A pontosan fizető fogyasztók után most a szociálisan rászorulókat, illetve a fogyatékkal élőket segíti az E.ON.

Nincs gáz?! A Fidesz és az SZDSZ iroda gázóráját is leszerelte az E.ON Nagykanizsán

Nagykanizsa – Számlatartozás miatt a Fidesz helyi és az SZDSZ megyei irodájának gázóráját is leszerelték az E.ON szakemberei.

Amikor kimarad az áram

Napokon át ülünk a sötétben, ezerszer hívjuk a telefonos ügyfélszolgálatot és számolgatjuk magunkban, mennyi kárt okoz az áramkimaradás.

Folyton villog a lámpa

A városrész több lakója tapasztalja: rendszeresen villog a lámpa a lakásban.

“A Fidesz kőkeményen csökkenti az áram árát”- Valójában csak 73 fillérrel

A Fidesz “kőkeményen” csökkenti az áram árát.

Az elektronikus villanyórán nyomot hagy az "áramtolvaj"

Vajon a régi típusú, fogaskerekes villanyórákat vagy a modern elektronikus berendezéseket könnyebb manipulálni?

Javarészt lekaparták a kampányplakátokat Zalaegerszegen

Keddig kaptak határidőt a pártok arra, hogy kampányplakátjaikat eltávolítsák a közterületekről.

Életveszélyes buherálás! Razziára kísértük el az E.ON áramkommandóját

Most tessék hátrébb állni, a munka veszélyes része jön!

Madárshow felfüggesztve: tönkrement a gólyakamera

Tönkrement a kamera, ami Zalaistvánd egyik gólyafészkének titkait fürkészte immár negyedik éve.

Mi lesz a redőnyös erkélyekkel? Nagyatádon az E.ON leszerelteti a redőnyöket (frissítve)

Az E.ON meg akarja szünteti a gázszolgáltatást azokban a nagyatádi lakásokban, amelyekben nem szerelik le az erkélyen a redőnyöket, mondván: balesetveszélyesek, mert akadályozzák a fűtőtestek szellőzését.