Moszkvai terrortámadás: Putyin nem hallgatott a nyugati figyelmeztetésekre, ez a tragédia lett a vége

Egyre bizonyosabb, hogy az amerikai és brit hírszerzés valóban adott jeleket az oroszoknak arról, hogy a következő időszakban a veszélyes cselekmények szaporodása fenyeget az Iszlám Állam afganisztáni leágazása, az IS-K részéről. A tragédia óta Moszkva mégis inkább Ukrajnára mutogat.

Észak-Korea megint atombombát dobna az USÁ-ra

Észak-Korea (ismét) azzal fenyegetőzik, hogy bármikor kész nukleáris fegyverek bevetésére az Egyesült Államok és szövetségesei ellen, ha a rezsim ellenfelei nem hagynak fel "ellenséges" politikájukkal – írja a CNN . A fenyegetés az ország atomenergiai intézetének vezetőjétől érkezett.

Végre! Nyugdíjazzák az aknakereső delfineket

Delfinjeinek és fókáinak nyugdíjazására készül az amerikai haditengerészet, miután néhány éven belül lezárja Sea Mammal (Tengeri Emlős) elnevezésű programját.

Orosz stratéga: Atomcsapást a Yellowstone-i szupervulkánra!

Konsztantyin Szivkov nyugalmazott vezérkari tiszt egészen meglepő módon rendezné Oroszország és az Egyesült Államok között fennálló konfliktust.

Rafale bukta az Emirátusokban is?

Lehet hiába volt minden francia igyekezet?

Hisztizik a Boeing

“Itt mindenki megbolondult?” tehetjük fel a kérdést.

Románia és a Textron

A közelmúltban tett bejelentés szerint az amerikai Textron csoport és a román Aerostar között megállapodás született, melynek értelmében a román féllel közösen szállítanak majd a Textron Marine and Land Systems termékpalettájáról járműveket, melyek megfelelnek majd a román fél támasztotta követelményeknek.

Film-front - Különleges egységek - Egyesült Államok

Az Amerikai Egyesült Államokban számos különleges egység működik, minden fegyvernem legalább két sajátot üzemeltet.

The High Life - Timber Home Living

Kilátótornynak épített hétvégi ház szerűség a montanai vadonban

RQ-4N: A teszt jól sikerült

A U.S. Navy egyik RQ-4N Global Hawk UAV-ja hazatért a Közel-Keletről.

Júliusban folytatódik a versengés?

Úgy tűnik a Pentagon akár már júliusban újraindíthatja a KC-X tendert, így folytatódhat a harc a két pályázó, a Boeing és az EADS/Northrop Grumman között.

Fejbe lőtte fiát a magát Antikrisztusnak képzelő anya

Hidegvérrel lelőtte saját fiát, majd magával is végzett egy nő az Egyesült Államokban, mert azt hitte, ő az Antikrisztus.