Jól hangzik, hogy felvételi nélkül lehet egyetemre menni, de koppanás jöhet a végén

Vajon jót tesz a kormány azzal, ha a technikumot végzett diákok könnyített feltételekkel (vagy ahogy a szöveg fogalmaz, felvételi nélkül) kerülnének be a szakmájukhoz passzoló egyetemekre?

Palkovics szerint jelentős források jutnak a debreceni műszaki képzés továbbfejlesztésére

Jelentős források jutnak a debreceni műszaki képzés továbbfejlesztésére - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter pénteken a Debreceni Egyetemen, az intézmény és a Continental Powertrain Hungary Kft. stratégiai együttműködési megállapodásának aláírási ceremóniáján megjegyezve, hogy az erről szóló...

Mégis kell majd nyelvvizsga az egyetemi felvételihez

Marad az eredeti elképzelés, lehet fizetni a magántanároknak.

Tanárokat rúgnak ki az ELTÉ-ről

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi (BTK) és Természettudományi Karának (TTK) karonként 250 millió forint megtakarítást kell végrehajtania, többek között létszámleépítéssel – mondta Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja a Magyar Időknek adott interjújában.

HVG: Az állam teljesen kivonulna az egyetemek fenntartása mögül

Miután Palkovics László arról beszélt Pécsen, hogy a Corvinus Egyetemnél tervezett változásokhoz hasonlóan kéne átalakítani a magyar felsőoktatást, sokan arra gondoltak, hogy hasonlóan a budapesti egyetemhez, a többit is egy alapítványi kézben lévő, fizetős elit egyetemmé alakítaná a kormány.

Nem tudsz hova pakolni az új albérletben?

A probléma máris megoldva!

Reménysugár - itt vannak a pótfelvételi ponthatárai

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat. A 7840 pótfelvételiző közül 5445-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.  Pótfelvételire azok adhattak be kérelmet,

Nincs magyar a világ 500 legjobb egyeteme között

Az első húszból tizenhat intézmény az Egyesült Államokban található.

Emmi: többen jutottak be a felsőoktatásba, mint tavaly

Összesen 75 ezer 230 hallgatót vettek fel valamelyik felsőoktatási intézménybe, ami 2500-zal több, mint tavaly – mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Itt vannak az idei felvételi ponthatárok

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi pontszámokat szerda este a fővárosban, ezzel eldőlt, hogy a csaknem 108 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára.

Kövér László, az antikommunista? Ugye, Te viccelsz? - Városi Kurír

A Fidesz gazdag életrajzi elemeiből kár volna kihagyni a legfontosabbat: Kövér László felvételi vizsga nélkül került be az egyetemre.

Megállapodást kötött a MÁV és a Dunaújvárosi Egyetem

Határozatlan időre szóló, 20 millió forintos keretösszegű kutatás-fejlesztési megállapodást kötött a MÁV-csoport és a Dunaújvárosi Egyetem hétfőn a HÉV-motorvonatok műszaki rendszereinek felújítására és korszerűsítésére.

Mivel vehető meg egy kisnyugdíjas szavazata? - egy érintett véleménye, ő csak tudja! - Városi Kurír

A teljesség igénye nélkül leírom mit vettek el az elmúlt 8 évben a kisnyugdíjas hazánkfiától, aztán beszélhetünk arról ezt lehet e valamivel is kompenzálni. Elvették a…..

Németh Szilárd: Olyan egyetemek meg főiskolák vannak, hogy annyit érnek, mint vászontarisznyán a lakat

A Fidesz alelnöke szerint attól, mert valaki tetőfedő, még nem hülye, és mennyivel jobban is jön a szakértelme.

Németh Szilárd: aki fizet, az muzsikáltat - Városi Kurír

Németh Szilárd - a nemzeti észkombájn-  sajtótájékoztatott, méghozzá úgy, hogy a HVG munkatársát is engedte kérdezni.

Egyetemista vagy? Indul az MNB ötletpályázata, jelentkezz minél hamarabb!

A tavalyi siker nyomán az MNB több hazai vezető felsőoktatási intézménnyel közösen idén is meghirdeti "Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!"

Több év fegyházra ítélték a debreceni egyetemi drogterjesztőket

Debrecen, 2018. január 19., péntek (MTI) – Oktatási feladatok ellátására rendelt épület területén, illetve közvetlen környezetében bűnszövetségben, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt első fokon több év fegyházra ítélt hat vádlottat a Debreceni Törvényszék pénteken. 

Korrupció mindenhol: Putyintól a klozetpapírig - Városi Kurír

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselő csütörtökön jubileumhoz érkezett: 100. alkalommal tartott korrupcióinfót.

Illik-e Milton Friedmanről egyetemet elnevezni Magyarországon? - Qubit

Az állami segítséggel fenntartót váltó Zsigmond Király Egyetem december közepétől Milton Friedman nevét viseli.

Kirúgatással fenyegette meg a dorbézoló egyetemistákat egy közös képviselő Debrecenben

Hallgatói jogviszonyának megszüntetésével fenyegetett meg diákokat egy társasház közös képviselője Debrecenben.

Emberölés miatt emeltek vádat a texasi egyetemen gyilkoló diák ellen

Hétfő este az egyetemi rendőrség egy tagját agyonlőtte egy diák a texasi műegyetemen, a hallgató ellen emberölés miatt emeltek vádat.

Menedékkérőket költöztettek be egy egyetem campusára, erre bezáratták azt

Felfüggesztették az oktatást az északkelet-franciaországi Reims egyetemén, mert a hallgatók képviselete menedékkérőket költöztetett a campus parkjába.

Rekordokat dönt az öngyilkosságok száma – egyetemisták a teljes összeomlás szélén

Az egyetemistáknak Nagy-Britanniában (is) komoly problémákkal kell megküzdeniük.

Egyetemen fogják tanítani Beyoncét

Kinek ne lenne kedve Beyoncéből készülni, vizsgázni és diplomázni? Úgy tűnik, mostantól erre is megvan a lehetőség.

Durván lepontozták Facebookon a Debreceni Egyetemet Putyin miatt

Csütörtökön jelentette be a Debreceni Egyetem, hogy civis honoris causa (díszpolgár) címet adományoz Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.

Kútba esett Orbán terve a CEU vetélytársáról

Csányi többször beszélt arról, ő nem akar egyetemalapítást pénzelni.

A lány, aki Kőbányáról indulva valósította meg az amerikai álmot

Tóth Evelin Eszter magyar középosztálybeli családból, külföldi ösztöndíjakkal jutott el a világ egyik legjobb egyetemére, az amerikai Yale-re, ahol most azt az életet élheti, amelyről tizenéves korában csak a tévén keresztül álmodozott. Praktikákról, a különbözőség ünnepléséről, önkéntességről, kritikai...

Felvettek? - megvannak a ponthatárok - pontváró buli a Rió Budapestben

A hivatalos ponthatárváró rendezvény, a Pont Ott Parti helyszíne a fővárosi Rio Budapest.

Ma este fény derül a felvételi pontszámokra

Ma este nyolckor végre kiderül, ki hová nyert felvételt, így az idén májusban érettségizők ma bulizhatnak – vagy a bekerülés örömére, vagy búfelejtésképpen.

Nyelvtudás hiányában egyre többen nem tudnak diplomázni

Csaknem tizenkétezer diploma ragadt bent az egyetemeken és főiskolákon 2016-ban azért, mert hiányzott az oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsga – tudta meg a Magyar Hírlap . Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke a lapnak elmondva kiemelte: ez nem az egyetemek sara, hisz náluk a szaknyelvi oktatáson van a...