Gábor György: ez az ember ezrek, tízezrek, százezrek emlékezetét sérti és gyalázza

Apám vidéki (kecskeméti) rokonait mind elhurcolták (egyedül unokaöccse, Tomi maradt életben), s a deportáltak lakásait és „zsidóbútorait” („zsidószőnyegeit”, „zsidóeszcájgjait”, „zsidóképeit”, „zsidókabátjait”, „zsidózongoráját” stb.) egyes honfitársaik azon nyomban kiigényelték, avagy minden...

6 milliárdnyi közpénzt öntött a kormány egyházi ingatlanokba Kőszegen – „Nem kell foglalkozni” a kritikusokkal az államtitkár szerint

Soltész Miklós szerint mindenkinek jó, hogy így költi el az adófizetők pénzét a kormány.

Novák Katalin hálát adott Istennek, amiért a kormány 35 milliárdból egyházi óvodákat épített

Az államfő kitért arra is, hogy eközben templomokat rombolnak „Nyugat-Európában és mindenhol a nyugati világban”.

Gégény István katolikus hittanár: belegondolhatunk abba, mi lenne politikai váltás esetén

Interjú jelent meg Gégény István katolikus hittanár, a Szemlélek portál lapigazgatójával, ennek egy rövid részletével akarjuk felhívni a figyelmet a nagyon izgalmas beszélgetésre.Minden szava tanulságos ugyanis.

Ferenc pápa a kultúráról: elvezet önmagunk megismeréséhez

Önismeretre, határaink felismerésére és ebből fakadóan önhittségünk megfékezésére szólított fel Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán mondott beszédében vasárnap délután.

Jelentősen emelte a kormány a bevett egyházak jövedelempótlékait

Jövő évtől 61 milliárd forint fölé emeli a magyar állam a bevett egyházak jövedelempótlékaira és bizonyos zsidó egyházi célok támogatására szánt közpénzeket.

Csak idén 53 ingatlant kaptak ingyen az egyházak a kormánytól

2010 óta összesen 171 ingatlan használati és tulajdonjoga szállt át az államról az egyházakra.

Gábor György: Urunk, Jézus Krisztus épp egy jobbegyenest készül bemosni az egyik árusnak

Mai hír (aug.

Az egyházakat érintő kormányjavaslatot tárgyal az országgyűlés kedden

Lesznek napirend előtti felszólalások is.

Nagy Feró, Erdő Péter, Balog Zoltán és többiek igen, de hol volt a rabbi, az evangélikus püspök, és sok más bevett egyház képviselője?

Bevallom, engem cseppet sem érdekel, hogy Nagy Feró meg Párkányi Raab Péter Kossuth-díjat kapott.

Magyar György: a harangozás után betiltanák a kakaskukorékolást is?

Vicces nyári témának tűnik, de nem tréfa: ha néhány kényes turista követeli, elhallgathatnak a harangok, és a hajnalban kukorékoló kakasokat is be kellene tiltani.

Újabb kormányzati (f)osztogatás - Arccal a baráti egyházak felé! - lásd: Magyar Közlöny

A szombat éjszaka megjelent Magyar Közlöny tovább apasztotta a Gazdaságvédelmi Alapot.

Soltész: a keresztény egyházak tanítása sokat segít a gyerekeken

Ahogyan a gyermekneveléshez szükség van a családra és a pedagógusok munkájára, lelkiismeretességére, úgy abban a keresztény egyházak tanítása is sokat segít – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára egy új katolikus óvoda vasárnapi átadásán, Törökszentmiklóson.

A járvány alatt is lelkesen szórta a pénzt a kormány az egyházaknak

Milliárdokat adtak egy olyan eseményre, amit egy évvel elhalasztottak, de kapott pénzt Balog Zoltán Németajkú Református Egyháza is.

Az egyházak kiforgatják a magyarok üres zsebeit is

Az Orbán-kormány a koronavírus-pandémia, a 2020-as világgazdasági visszaesés évében látta elérkezetten az időt arra, hogy a duplájára emelje az állam hozzájárulását az egyházak papjainak fizetéséhez. Teszi ezt főleg annak az egyháznak, a katolikus egyháznak az esetében, amely az elmúlt évek kormánypolitikája következtében...

A hívek egy része szerint az országra veszélyes a saját egyházuk - Ma is él az a Kádár-korszakból átörökített felfogás...

A megkérdezett hívek 14 százaléka szerint az egyházak veszélyt jelentenek az országra.

Egyházért felelős államtitkár: "Az egyházak megérdemlik az állami támogatást!"

Az egyházak közösségfejlesztő munkájukért minden támogatást megérdemelnek, és meg is fognak kapni a jövőben – jelentette ki Soltész Miklós csütörtökön Salgótarjánban, rámutatva: a kormány nagymértékben támogatta az egyházakat az elmúlt években Magyarországon és a Kárpát-medencében.

Soltész Miklós: az egyházak hazafiasságra nevelnek

Az egyházak hitéleti, szakrális tanításon túl óvodák, iskolák fenntartásán keresztül keresztény hitre, hazafiasságra nevelik gyermekeinket, gondozzák időseinket, erősítik közösségeinket – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Pécsen szombaton.

Jövőre még több pénzt kapnak az egyházak

Tovább nő az egyházi alapintézmények működésére, valamint a személyi jövedelemadó egy százalékának kiegészítésére fordítható összeg jövőre a költségvetési javaslat szerint. Míg 2019-ben 10,5 milliárd forintot fordítanak erre a célra, 2020-ra 13,5 milliárdot terveznek.

Az adózók fele sem ajánlja fel az adója 1+1 százalékát a jó ügyért, de van még rá idő

Persze úgy is dönthet bárki, hogy nem ér ez pár percet, és inkább bent hagy több ezer forintot az államnál, hogy a kormány arra költse, amire vagy akire jónak látja.

Kivonnák az egyházakat a közbeszerzési kötelezettség alól

Aggályosnak tartja a Transparency International a közbeszerzési törvény készülő módosítását, amely a szervezet értelmezése szerint kivonná az egyházakat a jogszabály hatálya alól – derül ki abból a nyílt levélből, amelyet a TI írt Gulyás Gergelynek, Bánki Eriknek, Z. Kárpát Dánielnek és Hende Csabának (mindegyikük...

Az egyházak malmai lassan őrölnek – nincs új a nap alatt 17. - Városi Kurír

Ezt a cikket 14 évvel ezelőtt írtam.

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények - Városi Kurír

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményben.

Mecseteket tart fent a fideSS Budapesten miközben  a muszlimok ellen uszít

Mecseteket tart fent a fideSS Budapesten miközben a muszlimok ellen uszít

Hány magyar pedofil pap található az egyházakban?

A Vatikán története során először májusban hozott nyilvánosságra adatokat. Ezek szerint a gyermekeket szexuálisan molesztáló papok ügyében 3420 eljárás indult az elmúlt tíz évben. 848 papot kizártak, 2572 esetben enyhébb büntetést alkalmazott a Szentszék. A statisztikából az is kiviláglik, hogy Ferenc elődje, XVI. Benedek csak...

Egy Nyomozás Részletei - A katolikus egyház pedofíl botrányairól

A film IGAZ történeten alapul. A Spotlight - Egy nyomozás részletei című thrillerben a Boston Globe új főszerkesztőt kap, aki azonnal mozgósítani kezdi a lap újságíróit. Feladatul tűzi ki a firkászoknak, hogy derítsenek fel egy korábbi esetet, mely során gyermekmolesztálással vádoltak meg egy katolikus papot. Az újságíró-stáb...

A kereszténység bűnei: vallásháborúk

15. század: keresztes hadjárat a husziták ellen, több ezer lemészárolt.

Egyházi személyek által kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések - Orbán és a kereszténység

Megtörtént eseteket közöl a 20. és 21. században az egyházi személyek által kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekről.

Két általános iskola fenntartását vette át az egyház Tolnában

A református és az evangélikus egyház is átvette egy-egy általános iskola fenntartását szeptembertől.