Szorítóban a kormány propagandagépezete: Egyre nagyobb a botrány a gáztűzhelyek körül

Nem egyértelmű, hogy az amerikai sajtó egyes orgánumainak hogyan kellene most állást foglalniuk.

Mélytorok: a Nestlé-termékek 60 százaléka egészségtelen

A Nestlé elsimerte belső dokumentumaiban, termékeinek több mint 60 százaléka nem egészséges – írja a Portfolio a Financial Times-ra hivatkozva.

Egészségtelenné teszik a szívet az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek

Egészségtelenné teszik a szívet az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek – derült ki egy kutatásból, amelyet az Amerikai Szív Egyesület idei philadelphiai ülésén mutattak be.

Továbbra is szmogos az ország

Továbbra is szmogban áll az ország jó része, Budapesten vasárnap este négy mérőpontnál a riasztási küszöbértéknél is magasabb volt a szállópor koncentrációja. 

A világ egyre rosszabbul étkezik

Fejlett országok vezetnek az egészségtelen élelmiszerek fogyasztásában.

Szálló por – OKI: három településen egészségtelen a levegő

Vasárnapra három település levegőjét minősítette egészségtelennek a szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI). Az OKI térképén Putnokot, Sajószentpétert és Kazincbarcikát az egészségtelen levegőt jelző narancssárga színnel jelölték.

Nem tartanak ebédszünetet, viszont sok kávét isznak a magyar dolgozók

- A magyar munkavállalók csaknem fele egyáltalán nem tart ebédszünetet és csak 15 százalékuk eszik naponta ötször. A dolgozók 73 százaléka kávézik rendszeresen, nem ritka, hogy akár napi négy alkalommal is - derül ki egy friss felmérés eredményéből.

Jót tesz az idegesség?

A Rochester Egyetem és Orvosi Központ kutatói szerint az idegesség és kedvtelenség jót tesz az egészségnek.

A leghízlalóbb italok toplistája

Egészségesnek hitt italok, melyek hizlalnak?

Újabb tévhit dőlt meg az egészségtelen táplálkozásról

Mégsem károsak az egészségre az olajban sült ételek, de csakis akkor, ha olíva- vagy napraforgóolajban készültek - állítják spanyol kutatók 40 ezer főre kiterjedő vizsgálatuk alapján.

Miért nem hiszik el, hogy…

Az elhízottak jelentős százaléka nem hiszi el, hogy a túlsúlya egészségügyi kockázatot jelentene, és sokan azt állítják, hogy erre eddig az orvosuk sem figyelmeztette őket - derült ki egy új kutatásból.

Mennyire rossz étek a vörös hús?

A Vanderbilt-Ingram Rákközpont és a Veterans Affairs Orvosi Központ rákkutatói arra a felfedezésre jutottak, hogy a vörös húsok és a különféle húskészítmények - főleg azok, melyeket magas hőfokon készítettek el - növelhetik a vastagbélpolip kialakulásának kockázatát.

A kávé jóval gyorsabban öl, mint a tea?

Régóta vita az orvosok körében, hogy egészséges vagy egészségtelen-e a kávé, illetve mennyi az egészséget nem károsító, napi megengedett mennyiség.

A "hamburgeradó" tényleg népegészségügyi célokat szolgál?

Az utóbbi időben rengetegen írnak az úgynevezett hamburgeradó bevezetéséről.

Mennyire egészségtelenek a tejtermékek?

A British Journal of Nutrition magazinban olvasható tanulmány lerántja a leplet azon tévhitről, miszerint a tejtermékekben lévő telítetlen zsírsavak fokozzák a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

Hiperaktív a gyerek? Nézd meg, mit eszik!

Amerikai gyermekorvosok szerint az ételekben használt festékek a gyerekekből többek között hiperaktív viselkedést válthatnak ki.

Mennyire egészségtelen a szénsavas ital fogyasztása? Ennyire!

A Penn State Kutatóközpont tanulmánya szerint, azok a fiatal lányok, akik sok szénsavas italt isznak, nagyobb valószínűséggel folytatnak egészségtelen étrendet kamaszkoruk alatt, mint azok a társaik, akik nem isznak rendszeresen ilyet.

Negatív rekord: Magyarország az egyik legegészségtelenebb

Magyarország a világ egyik legegészségtelenebb országa, adta hírül nemrég az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Hogy miért?

A 10 Legkedveltebb és Legegészségtelenebb Snack

Fontos szempont a döntésnél, hogy az ételt odafigyelés nélkül is fogyasztani lehessen, illetve az előkészítése ne tartson sokáig.

Mióta eszünk egészségtelenül? Ne lepődj meg a válaszon!

A nyugati étrend alapvetően idegen az emberi szervezet működésétől, következésképp ez a táplálkozás megbetegítő - fogalmaz Szendi...

A stressz veszélyesebb, mint a zsíros ételek?

Nem biztos, hogy az egészségtelen táplálkozás okolható elsődlegesen a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáért.

Egészségtelenek az otthon elkészített ételek

Növekvő kalóriatartalmuk miatt ma már az otthon, saját kezűleg elkészített ételek sem egészségesebbek az éttermekben felszolgált változataiknál - olvasható az NBC Philadelphia internetes oldalon.

Természetes tippek az ünnepi pluszkilók ellen

A hagyományos kínai orvoslás (TCM) szerint a súlyfelesleg és az egészségtelen táplálkozás egyéb negatív hatásai keserű ételek, forró tea és gyógynövények fogyasztásával illetve sok mozgással könnyen megelőzhetőek.