Tájékoztatott az operatív törzs: ezek a legfontosabb információk Budapest újranyitása után

Ezekre kell figyelni a következő napokban.

444: Orbán Viktor le fogja cserélni Kásler Miklóst – ő lehet az utódja

A lap szerint Pintér Sándor feladatkörébe kerülhet az egészségügy.

Szijjártó Péter szerint a koronavírus miatt ismét megindulhatnak a bevándorlók – szerinte ez a megoldás

Azt is elmondta, hogy véleménye szerint a bevándorlás egészségügyi veszélyt is jelent.

Így néz ki a kórházi várólista: szürkehályog-műtétre 222 napot kell várni, térdprotézis műtétre 680 napot....

Azt, hogy mit jelent jó esetben hónapokat, kissé pechesebben éveket várni az enyhet ígérő műtétre, csak az tudja, aki centizte már a napokat ilyen ügyben.

Az egészségügyben ellátatlanokról, az egészségügyi ellátás botladozásáról.....

Azok között, akiknek az elmúlt időben szükségük volt ellátásra, tízből hatan mondták azt, hogy előfordult vagy vele, vagy közeli ismerősével, hogy a járvány magyarországi megjelenése óta nem tudta megkapni a szükséges egészségügyi ellátást.

Több ezer vizsgálati minta tűnt el a héten a népegészségügyi központ adatai közül. Mit titkolnak?

Közel négyezer vizsgálati minta tűnt el szerdán a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjáról. Az adat egy cikk szerint azt bizonyította volna, hogy már március közepén tömeges lehetett Magyarországon a koronavírus jelenléte. Az év 11. és 12. hetében az egészségügyi intézmények ezerszámra kezdtek influenza vizsgálati...

Kásler telefonon indítaná újra az egészségügyi ellátást

Kásler szerint a telefonos egyezetetések lehetnek az utak az ellátás újraindítására.

Alkoholmentes sörrel segít az egészségügyben dolgozóknak a Pécsi Sörfőzde

A Pécsi Sörfőzde 20 ezer doboz alkoholmentes sört küldött az egészségügyi dolgozóknak, hogy ezzel köszönje meg a koronavírus elleni küzdelmüket.

Koronavírus-fertőzötteket kezel, nettó 183 ezret kapott az orvos márciusra, eléggé kiakadt

A 444-nek nyilatkozott névtelenül egy nyugat-magyarországi kórház orvosa, aki szerint erős túlzás, hogy jól lennének ellátva védőfelszereléssel, a nővéreknek például Aliexpresszről rendeltek maszkokat. Az orvosnak az sem tetszik, hogy a veszélyhelyzet óta másodállást nem vihetnek, így alig keresnek valamit a frontvonalban dolgozva.

Egy koronaosztályon dolgozó orvos meglátta a márciusi fizetési papírját, és elszakadt nála a cérna

Nettó 183 ezerért szakorvosként a frontvonalban, Covid-betegekkel. A beígért jutalomnak híre sincs, de nem sokat segítene. Védőfelszerelés saját beszerzésben.

Megkérdezték Szijjártót, a kormány tagjai másokhoz hasonlóan miért nem ajánlották fel a fizetésük egy részét az egészségügynek

A külügyminiszter elárulta, hogy „ilyen kérdésekről nem nagyon beszéltünk”.

Csillag István: az egészségügyieknek ígért pénz egyelőre olyan, mint az Egri csillagokban Ferdinánd felmentő serege

Igencsak kivágta a biztosítékot, amikor pár napja Parragh László, azt mondta: „annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és folyamatosan annyi megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni” - véli Csillag.

Több mint 10 milliárd forintot gyűjtött a brit egészségügy számára egy 100 éves veterán

Meghaladta vasárnapra a 25 millió fontot (10 milliárd forintot) azoknak az adományoknak az értéke, amelyeket egy százéves angol katonaveterán gyűjtött a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelem segítésére.

„Szégyen vagy!” – üzenték az ápolónak, aki egy 12 órás műszak után tért haza

„Szégyen vagy, jelentettelek! Az otthonmaradás életeket ment” – állt a cetlin.

Bajnai Gordon: fontos, hogy a válságkezelő mozdonyban a gőzt ne a dudára kössék, hanem a motorra, példátlan propagandakeret helyett mindenkinek jusson az egészségügyben megfelelő v

A semleges gazdasági szakértők véleménye szerint Orbánnak az első kormányzásakor és 2010-ben is nagy szerencséje volt.

Affidea: megbízható gyorstesztes COVID–19-szűrés

A hazai magánegészségügyi piac vezető szereplője, az Affidea Magyarország Kft. elindította COVID–19 szerológia szűrését.

És akkor Semjén Zsolt megtalálta a válság megoldását: le kell betonozni a Városligetet

Tovább terjed a koronavírus, és az sem kérdés, hogy a járvány ráomlik a magyar gazdaságra is.

Kormány-pávatánc a fertőzöttség körül

Valaki hazudik...???

Ujhelyi: legalább a veszélyhelyzet idején fizessék ki időben a kórházak számláit!

Mindenre van és lesz elég pénz, felülről nyitott kasszával dolgozunk – ezeket mondta Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus megfékezésével és gazdasági hatásainak csökkentésével kapcsolatban. Ez egyfelől jó hír,

Gyönyörű! Az egészségügyi dolgozók tiszteletére világították ki a Lánchidat

A koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók tiszteletére fehér fénnyel világították ki a Lánchidat.

Kijárási korlátozás lép életbe

Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között.

Európa: Egészségügyi Index országonként 2020 (Szégyen!!!)

Igen jól látjátok a listán Magyarország a LEGUTOLSÓ! Szégyen és gyalázat, hogy hova rohasztotta le Orbán és bűnbadája a magyar egészségügyi rendszert.

Védőmaszkok: reméljük, vége lesz a hiánynak – és a mellébeszélésnek

Lehet össze-vissza beszélni, de aki valótlanságot állít, előbb-utóbb rajtaveszt.

Sinkó Eszter: a magyar egészségügy még azért működik, mert akik benne dolgoznak, elképesztő önfeláldozással látják el feladatukat

A Fidesz által világszínvonalúnak beállított magyar egészségügy az elmúlt közel 10 év Orbán uralkodás állatorvosi lova.

Így segíthet Ön is a járvány ellen küzdő egészségügyiseknek

Az Uzsoki főorvosa arra kéri a lakosságot, adakozzanak a kórházban dolgozók megsegítésére.

Hadházy: „Áh, túl van ez fújva!” - Higgyék el, nincs, nagyon veszélyes a helyzet!

Az ország – elvileg – felelős kormányának vezetője ma azt mondta a rádióban, hogy nem tudja pontosan megmondani, hogy a jelenlegi járvány mely korcsoportokra vagy milyen egészségügyi állapotban lévő emberekre veszélyes.

Koronavírus az ivóvízben? Nyugalom! Nem képes életben maradni!

Az ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapjának, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet e kiemelten fontos természeti kincs megőrzésére.

Önkénteseket toboroz Kásler Miklós a magyar egészségügybe

A sürgősségi betegellátásban vennének részt az önkéntesek.

Változások: leállnak a fogorvosok, elmaradnak a nem fontos műtétek

A fertőzésveszélyes ellátások számának csökkenése, az ellátók adminisztratív terheinek csökkentése és annak érdekében, hogy az egészségügyi kapacitások az új koronavírus elleni védekezésre koncentrálódhassanak, rendeleteket módosított Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere – közölte a tárca szombaton az...

Pintér-Kásler:"hívják fel dolgozóik figyelmét, hogy egészségük megőrzése nemzetbiztonsági érdek"

Dr. Donáth Ferenc belgyógyász, kardiológus főorvos közösségi oldalán a kormány orbitális hazugságát szedi ízekre.