Direkt36: A Belügyminisztériumnál tudják, hogy nagy a baj, szerintük a kórházi fertőzésekkel mégsincs probléma

Az elmúlt hetekben a Direkt36 által közzétett cikkek és dokumentumfilm alapján látszik, hogy Magyarországon súlyos problémák merültek fel a kórházi fertőzések terén – írta meg a Telex.

Egy hónapja nincs fűtés a János Kórház pszichiátriáján, de a kórház még tud minek örülni

Így, hogy a pszichiátriáról hazaküldték azt, akit csak lehetett, legalább ki tudtak festeni.

Csak az államadósság finanszírozására többet költ a kormány, mint az egészségügy legfontosabb kiadásaira

Két év alatt megduplázódott az a pénz, amit az államháztartási hiány kamatai visznek el.

Hálapénzként 800 ezres elektromos biciklit adtak, az orvossal együtt állhatnak érte bíróság elé

A biciklit két hozzátartozó fizette, akiknek hozzátartozóit a doktornő korábban kezelte, a vásárlást és a kapcsolattartást egy ismerős intézte.

Pintér Sándor egyik napról a másikra háromszorosára emelte a gyógyszertárban kevert gyógyszerek készítésének díját

A belügyminiszter által jegyzett szerda esti rendelet csütörtökön már hatályba is lépett.

93 milliárdból fizeti ki az állami kórházak tartozását a kormány, de a beszállítók szerint ez kevés

Veszélyben a betegellátás biztonsága, ha nem rendezik az egyetemi és egyházi kórházak tartozását is.

Eutanázia-ügy: A kormány eltagadja a valóságot az orvosi kamara alelnöke szerint

Rácáfolt a kormány optimista érvelésére az eutanázia-ügyben egy szakszervezeti vezető is, aki 8 évet dolgozott haldokló betegekkel.

Botrányos: egyszerűen nem számolják hazánkban a COVID-fertőzötteket – Nagy baj lehet belőle

Nincs adat arról, hogy hányan kerülnek kórházba, vagy intenzív osztályra, esetleg szorulnak lélegeztetésre, vagy halnak meg a koronavírus miatt.

Padlón az egészségügy és vele együtt mi is

Alighanem apróságnak tűnik amin a napokban felizgattam magam, de hogy egészségügyi, vagy orvosi szakszóval fejezzem ki magam: ez már alighanem az egészségügy agóniáját jelző tünetcsoport rész - írja egy olvasónk felháborodott levelében.

Nobel-díjat kap Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissman

Az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért kapja az elismerést Karikó Katalin és Drew Weisman. 

Az egészségügyi dilemma: magánorvos, állami vagy természetes Gyógymód

Az egészség és az egészségügy mindig is kulcsszerepet játszott az emberek életében.

Volt beteg, akit hatan vittek a lépcsőn, mert minden lift elromlott a Szent István Kórház sebészetén

Műtéteket is el kellett halasztani.

ATV: Létszámhiány miatt bezárhat a János Kórház pszichiátriája

Állítólag már Facebookon kérnek segítséget az ott dolgozók.

Nagyon sok aneszteziológus hagyta ott a Semmelweis Egyetem klinikáját

14 altatóorvos mondott fel nyár közepe óta a Semmelweis Egyetem klinikáján. A tömeges távozás komolyan befolyásolhatja a műtétek zavartalan lebonyolítását.

Polgárőrökkel őriztetnék a határt Pintérék, az egészségügyben pedig egyoldalú szerződésmódosításra készüének

Egyszerre 25 féle törvényhez nyúlna hozzá a Belügyminisztérium egy javaslatcsomaggal.

Hatalmas változás lesz a hazai magánegészségügy szabályozásában

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára a Portfolio Private Health Forum 2023 konferencián beszélt az egészségügyi biztosítások rendszeréről.

Az állami egészségbiztosítás hiányosságai

Az állami egészségügyet nagyon sokan szidják, ami nem is teljesen alaptalan.

„Ha rajtam múlna, lenne államosítás” – Az egészségügyi államtitkár szerint nem jut a költségvetésből az orvosok béremelésére

Az egészségügyi szektorban továbbra is folytatódik a viták sora a bérek, a munkaidő és az ellátás minősége kapcsán – írta meg az RTL.

Magyarország az élen: itt mennek a betegek a legtöbbet orvoshoz

A pandémia óta intenzív nyomás került az egészségügyi szakemberekre, és számos más, a Covid-19-hez nem kapcsolódó szakterületen is befolyásolta a konzultációkhoz való hozzáférést – írta meg a napi.hu.

„Jobban teljesít” az egészségügy: Hazaküldik hétvégenként a fekvőbeteg gyerekeket Békéscsabán

Ideiglenes szakemberhiánnyal küzdenek.

Milyen tényezőket gondoljunk végig, ha egészségbiztosítást szeretnénk kötni?

Manapság egyre többen választják a magánrendeléseket az állami egészségügy helyett, ennél fogva a magán egészségbiztosítások szerepe is felértékelődött.

Kunetz doktor: láttam már az inkompetencia ezer fokát, de ilyen szűkkörű, ostoba gondolkodást még nem...

Ami most történik - kezdve a szűrésektől, az alapellátáson át, a magas progresszivitási szintű ellátásokig - az az egészségügy rendszerének átfogó felülvizsgálata.

Olyan jól sikerült az egészségügyi szakdolgozók béremelése, hogy van, aki 50 ezerrel keres kevesebbet

Máshol az okoz gondot, hogy a 18 százalékos emelés nem vonatkozik minden pótlékra – Debrecenben ezért 200-an mondták fel az önként vállalt túlmunkát.

Államtitkár az egészségügyről: „Legyen olyan, mint egy öntisztító sütő”

Takács Péter szerint luxus, hogy 150-200 emberre jut egy háziorvos, az egészségügy problémáiért pedig alapvetően a „szocialista” ellátórendszer a hibás.

Pintér Sándorék legújabb intézkedése tovább nehezítheti az egészségügyi dolgozók körülményeit

Az egészségügyben a 8 órás munkarend szigorú megkövetelése nem szolgálja az ellátás minőségének a javítását – jelentette ki az az MSZP a párt friss közleményében.

Újra támad a Covid - Dél-Koreában már működnek a mobil tesztállomások

Ha kidobta már a szájmaszkját és azt hitte boldogan, hogy elfelejtheti a Covid-őrületet, akkor úgy tűnik, tévedett.

A Pintér-vezérelt egészségügy lemondott a cirka 40 ezer Szigetszentmiklósiról?

Tényleg, mi kell ahhoz, hogy láthatóan, érezhetően besokalljon a magyar?

Ezeket érdemes tudni magán egészségbiztosítás megkötésekor

Az egészségnél nincsen fontosabb dolog a világon, hiszen, ha valaki testileg és lelkileg is rendben van, annak sokkal boldogabb az élete.

Állítólag csak egyetlen patkány volt a János Kórházban, és azt el is kapták

Egy öltözőben szorították sarokba a rágcsálót.

Gyógyultan küldték haza, meghalt a kórházból kilépve egy férfi

Pszichiátriai betegként kezelték, miután fulladással vitték a kórházba – a férfi családja feljelentést tett.