Ferencvárosi előválasztásról – szubjektíven!

Meg kell vallanom, hogy semmi nem köt a IX., kerülethez és személyesen nem ismerem sem Baranyi Krisztinát, sem Jancsó Andreát.

Több tiszteletet Budapestnek, mert ez a város nem Orbanisztán, hanem Magyarország fővárosa!

Magyarország fővárosának lakóinak nagy része megüzente, hogy továbbra sem akarnak Orbanisztán fővárosában élni, hiszen az a bizonyos 80. ezer, sokkal több.

Gyurcsány Ferenc: a budapestiek fantasztikusak voltak! - Véget ért az előválasztás....

Az eredményeket még nem tudjuk, de sok dolgot már igen - kezdi a Demokratikus Koalíció elnöke közösségi oldalán összegzését a főpolgármesteri előválasztás hazánkban újdonságnak számító debütálásáról.

Előválasztás! Most a harcnak van itt az ideje, együttműködni a verseny végén kell!

Látszik, hogy semmi gyakorlatunk sincs még az előválasztásban, sem nekünk, szavazóknak, sem a pártoknak, sem pedig a médiának.

"Én már megcsináltam!" (avagy ki veheti vissza Budapestet?)

A Partizán, az aHang és a Civil Választási Bizottság jóvoltából történelmi eseményre került sor Budapesten: lezajlott az első személyes és nyilvános főpolgármester- előválasztási vita három kiváló, bátor és a győztest a végső győzelemig támogatni kívánó jelölt között.

Ki mondott keményebbet a héten, mint Kálmán Olga?

Játék! Küldjetek olyan idézetet a hét terméséből, ami erősebb annál, hogy "„Hirtelen majdnem 10 millió programolvasó országává váltunk. Nem baj, ha ekkora az igény, akkor lesz.”

Akar, de nem tudja hogyan? Előválasztási kisokos online szavazáshoz!

Két napja él a lehetőség arra, hogy a hűs szobából, a legkényelmesebb foteljéből is szavazhasson arról, hogy ki szálljon szembe Tarlós Istvánnal Budapest vezetéséért.

Karácsony: „c'est la vie, ilyen a politika, állítólag"

Minél több jelölt és program indul az ellenzéki főpolgármester-előválasztáson, annál nagyobb legitimitása lesz Tarlós István egyetlen kihívójának – mondta Karácsony Gergely csütörtökön, arra reagálva, hogy Kálmán Olga televíziós újságíró a Demokratikus Koalíció (DK) támogatásával, de független jelöltként részt...

Puzsér kitáncolhat az előválasztásból, ha nem teljesülnek a feltételei

Szerinte a baloldal érdemein felül vinne el kerületi polgármesteri helyeket, miközben a Budapest-minimumról szóló tárgyalások nem haladnak sehova.

Puzsér visszalép?

A hétfő reggeli állás szerint  alighanem Puzsér Róbert nélkül kell megrendezni az ellenzéki főpolgármester jelölti előválasztást.

Lendvai Ildikó: Hat pont az előválasztásról

Szubjektív bevezető a pontokhoz: A legnagyobb kérdés számomra nem is az volt, a két felkészült és ismert jelölt közül ki győz a baloldali előválasztáson.

Karácsony Gergely: Az előválasztás nem egy folyamatnak a vége, hanem a kezdete

A balodal előválasztásán, A két -kicsit talán túl szelíden is- vitatkozó fél közül, most lássuk, mit gondol a főváros és lakó jelenéről és jövőjéről a Párbeszéd társelnöke, Zugló polgármestere Karácsony Gergely, a "másik fél"!

Gyurcsány: a DK Karácsony Gergelyt támogatja

Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán biztosította Karácsony Gergelyt, hogy "teljes mellszélességgel" őt támogatja Ő és a DK is. A Demokratikus Koalíció sokak által osztott meggyőződése

Az első magyar előválasztási vita élőben!

Magyar politikatörténeti pillanat: két jelölt előválasztási vitán mutatja be programját.

Karácsony Gergely: felületes szlogenekkel nem fogok hülyét csinálni magamból

Karácsony Gergely az új magyar politikus nemzedék egyik markáns képviselője.

Ki lesz, akinek először Puzsérral kell megmérkőznie? Előválasztás indul!

Két ünnep között, ha nem lesz más dolga a felelős budapesti állampolgároknak, akkor lehetőségük lesz regisztrálniuk magukat a fővárosi előválasztásra.

December 27-én regisztrálnak, február 3-án előválasztanak a baloldali ellenzékiek

A szocialisták eldöntötték: januárban lebonyolítják a régóta tervezett előválasztást, amelyen kiválasztják Tarlós István kihívóját.

Puzsér Budapest-rengető bejelentése!

Ahogy közeleg a főpolgármester választás, úgy kezd minden a szokásos magyar mederben csordogálni.

Meglepő eredmények születtek az amerikai előválasztáson

Az Egyesült Államok négy államában tartottak kedden előválasztásokat, meglepetést az elemzőknek a demokraták okoztak: Minnesotában szomáliai gyökerű nő a képviselőjelöltjük, Vermontban pedig transznemű nő indul a kormányzói posztért.

Ohióban egyre inkább Trumpról szóló népszavazássá kezd válni az előválasztási kampány

A novemberi félidős választások előtti előválasztások kezdődtek kedden öt amerikai tagállamban.

Máris megbukott az ellenzéki előválasztás

Józsefvárosban egy független jelölt is bejelentkezett a polgármesteri posztért, így már biztosan nem jön létre az a baloldali álom, hogy a közelgő időközi választásokon mindenhol csak egy kihívója legyen a Fidesz-KDNP jelöltjének – tudta meg a PestiSrácok.hu.  Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselőjének...

Nem lesz ellenzéki előválasztás a Józsefvárosban - Városi Kurír

Kocsis Máté azzal, hogy országgyűlési képviselővé választása után a lehető legkorábbra időzítette az időközi polgármester választást Józsefvárosban, sikeresen kihúzta a szőnyeget az ellenzék kezdeményezése az előválasztás alól.

A DK-s Hajdú László "hétfátyoltánca" - Városi Kurír

Hajdú László, a DK képviselője egy péntek reggeli televízióműsorban beindította a fúrót az előválasztás ötletével szemben, holott ez biztosítaná már az időközi polgármester választásokon is, hogy a legesélyesebb jelölt állhasson szemben a Fidesz emberével.

Karácsony Gergely már tudja, hogyan kell megbuktatni Orbánt

A közvéleménykutatásokban rendre 0 vagy 1 százalékon szereplő "Párbeszéd" nevű párt társelnökével készített nagyinterjút a 24.hu .

Megkezdődött az ellenzéki egyeztetés az előválasztásról

Megkezdődött az ellenzéki egyeztetés az előválasztásról csütörtökön – tudatta a tárgyaláson résztvevő nyolc párt csütörtökön.

Elcsalták az amerikai előválasztást?

A Guccifer néven ismertté vált, romániai számítógépes hacker kedden nyilvánosságra hozott dokumentumai arról tanúskodnak, hogy a demokraták előválasztási folyamatát elcsalták, mert Hillary Clinton már a kampány előtt elrendezett mindent.

A PM belengette az előválasztást a baloldalon

A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt javasolja a demokratikus ellenzék szervezeteinek, hogy 2017 végéig rendezzék meg az országgyűlési képviselőjelölteket és a miniszterelnök-jelöltet kiválasztó előválasztást.

Hillary Clinton történelmet írt Amerikában

Az első eredmények alapján New Jerseyben Hillary Clinton, Észak-Dakotában Bernie Sanders nyert kedden a demokrata elnökjelölt-aspiránsok közül. A nap folyamán az Egyesült Államok hat államában tartottak előválasztásokat, s a többi négy államban is Clinton győzelmét jelezték az első felmérések. Brooklyni beszédében a volt...

Már biztos, hogy nem lesz Bush v. Clinton elnökválasztás

Befejezi kampányát, kiszáll a republikánusok elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből – jelentette be Jeb Bush volt floridai kormányzó a szombati dél-karolinai előválasztások végleges eredményének kihirdetése előtt.