Botrányos, hogy a kormány a magyar dolgozók kárára hoz intézkedéseket – Lázár Jánost bírálta az MSZP

Itt a lehetőség, hogy Lázár János betartsa a szavát – kommentálta vasárnapi online sajtótájékoztatóján Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke és országgyűlési képviselője az építési és közlekedési miniszternek a makói Continental gumigyárban történt elbocsátásokra reagáló kijelentését.

Kirúgta az Audi a két korrupt szakszervezeti vezetőt

Az Audi Hungária vállalatvezetése szerint „az ilyen cselekedetek összeegyeztethetetlenek vállalatunk és közösségünk értékeivel”.

Végre megszólalt a tankerület vezetője a kirúgott tanárok kapcsán – Bíróság előtt kellett nyilatkoznia, hogy kapott-e utasítást fentről

A korábbi távolmaradás után most végre megjelent a bíróságon Rábel Krisztina tankerületi vezető, de amit mondott, abban nem volt sok köszönet.

Piti fideszes bosszú: 126 villanyautóra jut pénz a tankerületekben, de az óraadó tanárokat elküldik, ha nem írták alá a státusztörvényt

Költségvetési okokra hivatkozva nem engedi tovább tanítani a fideszes kormány azokat a pedagógusokat, akik nem írták alá a státusztörvényt.

Csercseszov nem érti miért kellett távoznia a Fraditól

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzővel készült interjúból kiderült, hogy a Ferencváros futballcsapatának kispadjáról történő távozása után még mindig nem érti, miért kellett elhagynia a klubot.

A nyunyókás Müller Cecília élet-halál ura lesz, a dolgozók tizede repülni fog

Elveszítheti önállóságát a gyógyszerhatóság, Müller Cecília, a körzeti orvosból lett országos tisztifőorvos pedig új hivatalt kaphat, amennyiben az országos tiszti főorvos fogja felügyelni a gyógyszerpiacot is.

Reagált a PDSZ az új pedagógusrendeletre – A tanárok félelemben tartásával vádolják az Orbán-kormányt

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet nem maradt kommentár nélkül.

Több tízezer ember veszítheti el a munkáját a következő hetekben Magyarországon

Újabb negatív csúcsot állított fel kishazánk.

Népszava: az utolsó dolgozókat is elküldik a Tungsramtól

A lap információi szerint mindössze 30-40 munkavállaló marad a februárban országosan még 3000 főt foglalkoztató gyárnál.

Mit tegyünk, ha elbocsátottak?

Egy munkahely elvesztése sosem könnyű, sosem egyszerű.

Súlyos tízmilliókat kell fizetnie a tatabányai önkormányzatnak a jogsértő elbocsátások miatt

A Győri Törvényszék első fokon ötvenmillió forintot meghaladó összegű kártérítést ítélt meg a tatabányai városházáról elbocsátott köztisztviselőknek, akik munkaviszonyuk jogszerűtlennek vélt megszüntetése miatt perelték be a polgármesteri hivatalt – közölte a a bíróság sajtószóvivője.

Elbocsátások lesznek? A Fidesz „segítő” döntése patthelyzetbe hozza a hazai vállalkozásokat

A hazai kis- és középvállalkozások csak elbocsátásokkal és munkaidő-csökkentéssel tudnak válaszolni a jövő évi minimálbéremelésre.

Több önkormányzatnál sztrájkkal indulhat a szeptember

Az önkormányzatok egy részénél sztrájkra lehet számítani szeptember első hetében. Ahol elindul a sztrájk, három napig csak a halaszthatatlan, például a halálesetekkel kapcsolatos ügyeket lehet majd elintézni.

A közvetített munkaerő nem ember?

Kétszáz fős elbocsátásról szóló olvasói bejelentés nyomán érdeklődtünk a Denso-nál és a kormányhivatalnál, hogy valóban kerültek-e utcára százak, az emberek ezreinek munkát adó cégnél. Közvetített munkaerő, ja az más?

Többségbe került az állam tavaly a BAHART-ban, most járatokat szüntetne meg, kikötőket záratna le és elbocsátásokat tervez

Profiltisztítás és reorganizáció, valamint szervezet-optimalizálás.

Vásárhelyi Mária: hogy hogyan születik a hajléktalan?

Nos, ha a 90-es évek elején történteket már elfelejtettük volna, most ismét a szemünk előtt válnak emberek ezrei hajléktalanná. A kormány által agyontámogatott multik

Egy ohiói kórházi hálózat többeket elbocsátott egy halálos gyógyszer-túladagolási ügy kapcsán

Bejelentette 23 dolgozójának elbocsátását egy Ohio állambeli, amerikai kórházi hálózat csütörtökön, miután kiderült, hogy a hálózatnál előfordult szakmai hiányosságok messze túlmutatnak annak az intenzív osztályos orvosnak az ügyén, aki ellen a hatóságok vádat emeltek egy sorozatban elkövetet, 25 beteg halálát okozó...

Rendkívüli: Több mint 400 ember kerül az utcára...

Bejelentette termelése befejezését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. Az ötvenes évek óta működő magyar gyárból több száz ember kerül utcára – közölte a cég a Klubrádióval.

Menekűlnek a multik az országból!

Az utóbbi időben több cég is elvitte egyes termelési egységeit Magyarországról, és a tervezett bővítések egy része is elmaradt a munkaerőhiány miatt – írja csütörtöki számában a Magyar Idők. 

Az elbocsátás luxusa a hatvani kórházban

Ágyszám csökkenésére hivatkozva kirúgtak két nővért és egy traumatológust, miközben hirdetésükben épp ilyen szakembereket keresnek. A hatvani Albert Schweitzer kórházban olyasmi történt, ami nem sűrűn esik meg mostanság egészségügyi intézményben: felmondtak két ápolónőnek s egy orvosnak a traumatológián. A szorító...

Több embert elbocsát a szlovák közmédia – 170 újságíró tiltakozik a lépés ellen

Mintegy 170 szlovák újságíró írta alá azt a közös nyilatkozatot, amelyben nyugtalanítónak minősítik a szlovák közmédia (RTVS) vezetésének egyes lépéseit, köztük néhány újságíró elbocsátását – jelentette a Sita szlovák kereskedelmi hírügynökség csütörtökön.

Elbocsátásokat hozhat a béremelés a Tescónál

A sztrájkfenyegetettség hatására bérfejlesztést végző Tesco ötszáz embert küldhet el központi részlegétől – írja a Magyar Nemzetre hivatkozva a HVG .

Egy nappal a szülés után már kiengednék az anyát és a babát a kórházakból

Egy rendeletmódosítás tervezete szerint akár 24 órával a szülés után már elbocsáthatóak lesznek a kórházakból az anyák és gyermekeik. 

2300 embert rúgnak ki az amerikai külügyminisztériumból

Rex Tillerson, az amerikai külügyi tárca vezetője bejelentette: a minisztérium jelentős átalakítására készül, és ennek keretében 2300 állás megszüntetését tervezi.

Öt embert rúgtak ki a meghamisított Orbán-interjú miatt

A Pannon Lapok a meghamisított karácsonyi Orbán-interjú miatt több munkatársát elbocsájtotta – tudta meg a Veszprémkukac.hu .

A MOB-elnök Borkai nem indokolja a kirúgásokat

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke nem kívánja indokolni az elmúlt napokban történt személycseréket.

145 embert rúgnak ki a közmédiától

Vaszily Miklós, az éves szinten 77,7 milliárd forintból gazdálkodó MTVA vezérigazgatója csoportos létszámleépítést jelentett be – tudta meg a Népszabadság .

Kirúgnak egy csomó embert a közmédiától, mert kell a pénz

A Népszabadság úgy tudja, 300 embertől válna meg az MTVA. A cég nem cáfolta az állítást, csak azt vitatta, hogy ekkora léptékű lenne a tervezett leépítés.

2700 török bírót rúgtak ki a puccskísérlet után

A meghiúsított törökországi puccskísérletet követően 2745 bírót eltávolítottak tisztségéből – jelentette szombaton az Anadolu török állami hírügynökség.

Valójában ezért kellett repülnie L. Simonnak

Lázár János a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy két államtitkárnak, L. Simon Lászlónak és Németh Lászlónénak mennie kell. A nol.hu szerint inkább kimenekítésről, mint leváltásról van szó.