Újabb elektromos buszt tesztel a BKV

A BKV Zrt. járművezetői és utasai egy teljesen elektromos meghajtású Mercedes-Benz eCitaro városi buszt próbálhatnak ki a következő két hétben, írja honlapján és a Facebookon a közlekedési vállalat.

Újraindult az elektromos autók vásárlását támogató pályázat

Hétfőtől egyszerűsített feltételekkel lehet ismét támogatásra pályázni elektromos autók vásárlásához.

Öt perces töltési időt és 480 km hatótávolságot ígér egy Startup +VIDEO

Az elektromos járművek árában komoly tételt tesz ki az akkumulátor, használhatóságuk pedig finoman szólva is limitált.

Most vegyen elektromos autót: sok pályázati pénz maradt benn az NGM-nél

Az elektromos hajtású gépkocsik vásárlásának támogatására szánt tavalyi kétmilliárd forintos keretet nem sikerült elkölteni, ezért ennek idejét meghosszabbítják, és az idén további hárommilliárd forintra lehet majd pályázni.

Mennyi ideig tart feltölteni egy elektromos autót? Lakatos Gergő megmondja

Az elektromos töltők típusait általában négy csoportba szokták sorolni attól függően, hogy mennyi idő alatt lehet velük felölteni egy "átlagos" elektromos autót.

Vezet a Tesla, az Apple radarján viszont elektromos töltőket látunk - közeleg az Apple Car bemutatója?

Újabb mérföldkőhöz érkezhetett az Apple elektromos autó fejlesztési üzlete, kódolt nevén a Titan projekt.

Varga Mihály: Nissannal és Volkswagennel erősíti elektromos autó flottáját a kormány

A kormány elkötelezett az elektromobilitás fejlesztése iránt, célja, hogy Magyarország a régió vezető államává váljon az elektromobilitás területén - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten abból az alkalomból, hogy...

Varga Mihály: a magyar kormány vezető szerepet vállalna az elektromobilitás fejelsztésében

A magyar kormány vezető szerepet vállalna az elektromobilitás fejlesztésében a régióban, hazánk az élre tör a megvalósításban, a sikeres modellek bevezetésében, és kiemelt hangsúlyt fektet a kutatás-fejlesztés-innováció területére.

Ingyenes parkolás, nulla gépjárműadó: egyre népszerűbb a zöld rendszám

Már csaknem ötszáz zöld rendszámos autó van Magyarországon - mondta a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.

Magyarország csatlakozik az Európai Elektromobilitás Szövetséghez

A második Magyar elektromobilitás napon a Magyar Elektromobilitás Szövetség sikeresen csatlakozott a Európai Elektromobilitás Szövetséghez.