Eljárást indított a rendőrség Páva Zsolt ellen

Az RTL Híradó múlt vasárnap számolt be arról, hogy Páva Zsolt szolgálati autóját vezetve megkülönböztető jelzést használt. Az önkormányzat szerint erre a rendőrség adott engedélyt.

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek két fideszes képviselővel szemben

Az MSZP vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a parlament mentelmi bizottságának elnökénél Győrffy Balázs és Simonka György fideszes képviselőkkel szemben, mivel a szocialisták szerint az érintettek nem tisztázták vagyonnyilatkozatuk ellentmondásait.

Eljárás indult Nicolas Sarkozy ellen

Eljárást indított kedden este a párizsi ügyészség Nicolas Sarkozy ellen a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, amiért a volt államfő többet költött el a megengedettnél a kampányban – közölte kedden este a vádhatóság.

Eljárást indított a rendőrség a székesfehérvári szélsőjobbos felvonulás miatt

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel tudatta: a Székesfehérváron történtek miatt két büntetőeljárást indítottak. Közleményük szerint a Székesfehérváron szombat délután megtartott – az 1989. évi III. törvény hatálya alá tartozó és előzetesen bejelentett – rendezvényen történtek kapcsán a Fejér...

Navracsics hiába tiltakozott a Magyarország elleni eljárás miatt

Navracsics Tibor EU-biztos előzetesen tiltakozott az ellen, hogy az Európai Bizottság jegyzékbe vegye azt az európai állampolgári kezdeményezést, amely felszólítja az unió javaslattevő-végrehajtó intézményét Magyarországgal szembeni eljárás megindítására az uniós alapértékek megsértése miatt. Az MTI-hez csütörtökön...

Külön szobát nyitott a fűnek a drogtermesztő

104 tő cserépben, külön szobában nevelgette a füvet az a férfi, akit a Dorogi Rendőrkapitányság kapcsolt le. A 25 éves férfi beismerte a rendőrségnek, hogy

Óriási bírságot szabtak ki a szennyező olajvállalatnak

A londoni székhelyű BP olajvállalat a Mexikói öbölben 2010-ben bekövetkezett olajömlés miatti eljárás végül a peren kívüli egyességgel zárult.

Eljárás Dr. Horváth István professzor ellen

akadt egy illetékes elvtárs a Gyurcsány-kormány idején, aki őszinteségi rohamában a professzor úrnak nyíltan a szemébe vágta: „ugyan miből fizetnénk azt a sok nyugdíjat, ha a szer elterjed?” S ez csak az érem egyik oldala… A gyógyszergyáraknak ugyanis ma nagy üzlet a koleszterincsökkentő szerek eladása… Hiszen évente...

Eljárás indul a TV2-vel szemben az Éden Hotel miatt

Elindította a hatósági eljárást a médiatanács az Éden Hotel című műsor miatt "a megalázott, kiszolgáltatott emberek öncélú, sérelmes bemutatásának tilalma, az emberi méltóság vélhető megsértése miatt és a korhatár-besorolás helyességének ellenőrzésére" a TV2 médiaszolgáltatójával szemben – tájékoztatta a Nemzeti...

Eljárás indult Habony Árpád ellen

Eljárást indított a II. kerületi rendőrkapitányság Habony Árpád ellen – értesült az RTL Klub Híradója.

Eljárás indult a Lánchídon tüntetők ellen, de ők újra támadnak

Ahogy mi is megírtuk , március 18-án este a Büki Zoltán által vezetett, civilekből álló csoport előre be nem jelentett demonstrációt tartott a kormány intézkedései ellen a Lánchídon.

Leszólt a fideszes képviselő, mit csináljon az iskolaigazgató

A fideszes Pánczél Károlyt feljelentették hivatali visszaélés miatt. Tanulságos sztori az iskolarendszer működéséről.

Nem vizsgálják meg Orbán Viktor vagyonnyilatkozatát

A Mentelmi Bizottság elutasított egy, a miniszterelnökkel szemben kezdeményzetett vagyonnyilatkozati eljárást arra hivatkozva, hogy az nyilvánvalóan alaptalan.

A Rezesova-per szakértői eljárást kértek maguk ellen

Saját kérésükre két, a Rezesová-perben korábban eljáró szakértő ügyében soron kívüli eljárást folytat le a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) – tudatta a testület hétfőn közleményben az MTI-vel.

Fidesz-reakció az Orbán Viktorral szembeni vagyonnyilatkozati eljárás kezdeményezésére

A Simon-ügyről való figyelemelterelés "olcsó, vacak és szánalmas" kísérletének tartja a Fidesz szóvivője, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben.

Megszüntették az eljárást Rékasi ellen

A színész múlt héten egy sajtóesemény után agresszívan viselkedett egy fotóssal, akinek még a felszerelését is elvette és elhajtott vele.

Törvényes vád nélkül jártak el a bíróságok a keszthelyi rendőr ellen

A Legfelsőbb Bíróság megszüntette a büntetőeljárást Rainiss Gábor ellen.

Jó tudni: sok minden változhat a bíróságok életében

Gyorsabbakká válhatnak a bírósági eljárások az igazságügyi tárca minap benyújtott törvényjavaslatának köszönhetően.

Kizuhant a nyolcadik emeletről a kislány: megszüntették az eljárást

Bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást a rendőrség az augusztus végi, Zemplén utcai tragédia ügyében.

Rálőttek egy rendőrre Pécsen

Rálőttek egy rendőrre vasárnap egy műanyag gömblövedékeket kilövő úgynevezett airsoft pisztollyal Pécsett.

Csőd és felszámolás! Idén jóval több cég ment tönkre

Idén augusztus végéig több cég ment tönkre hazánkban, mint 2008-ban összesen.

Döbbentes fordulat az alsóörsi rendőrgyilkosság ügyében!

A legújabb információk szerint nem ismerte egymást az alsóörsi lövöldöző és az elhunyt rendőr, így nem látszik valósnak a homoszexuális háttérre vonatkozó híresztelés.

Levest... kockából?

Napi munkám során nem csak beteg emberek problémáival és helytelen táplálkozási szokásaival találkozom, hanem ételkészítési- és konyhatechnológiára vonatkozó alapvető hiányosságokkal is!

Drogfogás az M70-esen! 2,6 kilogramm kábítószer a Seat-ban

A rendőrök az M70-es autóút csörnyeföldei pihenőjénél - közúti ellenőrzés során - egy Seat személygépkocsiban 2,6 kilogrammnyi különböző típusú, kábítószergyanús törmeléket találtak és foglaltak le.

zalaihi Büntetőeljárás indult egy rendőrnő ellen

Büntetőeljárás indult a nagyatádi rendőrkapitányság állományában lévő egyik rendőrnő ellen, mert több mint másfél millió forintot jogtalanul fizettek ki számára, és ügyében felmerült a szolgálati visszaélés vétségének gyanúja.

Eljárás indult az Újpest FC ellen

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága eljárást indított az Újpest FC-vel szemben, az együttes szurkolóinak viselkedése miatt a Steaua Bucuresti elleni, múlt csütörtöki Európa Liga selejtezőn.

Csekkírás közben változott a büntetés összege

A többiek poénkodva megjegyezték, most már megihatom az ötezer forintos sörömet!

Vesztegetés miatt indult eljárás a saját zsebre dolgozó BKV-ellenőrök ellen

Vesztegetés miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a négy BKV-ellenőr ellen, akiket szombaton fogtak el a Gellért téren, miután saját zsebre bírságolták meg az utasokat - tájékoztatta a Független Hírügynökséget vasárnapi közleményében a BRFK.

Egerlövői busztragédia: Rendőrségi eljárás a buszsofőr ellen

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást a rendőrség a szerda reggel Egerlövő határában felborult busz vezetője ellen.

Csődhullám Magyarországon

Idén januárban csaknem 1400 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ilyenre még sosem volt példa Magyarországon - derül ki az Opten céginformációs szolgálat hétfői közleményéből.