Hol tart ma az ellenzéki választási felkészülés? - "Nem vagyunk elkésve jól állunk"

Az utóbbi időszak alighanem egyik legtárgyilagosabb elemzését tette közzé az ellenzék  választási felkészüléséről a 24.hu. A cikk a kampány irányítói  gondolataira alapozva készült.

Az ellenzéki összefogás, mint népmese

Úgy tűnik tehát, hogy az elvileg talán lehetséges összefogás jó néhány képviselője, továbbra is azt a tendenciát látszik inkább képviselni, ami már az előző választáso(ko)n biztos záloga volt az előre látható kudarcnak.

Varju László feljelentést tett testi sértés miatt

“Az orvosi szakvéleményben ott áll, megragadás nyomokkal volt tele a felső testem”, mondta a Magyar Hang-nak a hétfőn az MTVA-székházban történtek kapcsán Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti képviselője.

Az Echon nagy kín-keservvel végre sikerült beolvasni az öt pontot

Bárány Balázs volt az egyik meghívott vendég a kormánypárti Echo Tv napi aktuális című műsorában, ahol a túlóratörvényről és a kormányellenes tüntetésekről kérdezték.

MSZP go Tusványos

Ezért aztán enyhén nevetséges azt feltételezni, hogy beveszi bárki, hogy nem azt szavazták meg, amit akartak. Teljesen felesleges arra hivatkozni, hogy ellenkező esetben a frakciónak kevesebb pénze lett volna. Ugyanis a Fidesz-frakcióra is igaz. Annyira meg ők sem a zsebük ellenségei, hogy bukni akarjanak a szavazáson. Valószínűbb...

Üzenetem minden “Soros berencnek”, aki részt vett a tüntetésen

Szombaton ott voltam a Kossuth téren és azt éreztem, jó helyen vagyok...

Összehangolt támadást indítottak a Nemzeti Konzultáció ellen

Az ellenzéki pártok összehangolt támadást indítottak a Nemzeti Konzultáció ellen – reagált a Fidesz az ellenzéki pártok Nemzeti Konzultációról szóló nyilatkozataira.

Ez minden csak nem lét- és közbiztonság

Na, kérem tisztelettel!

Az ellenzék? Mostanában?

Amikor az MSZP vezetőt váltott, akkor talán megnyílt volna az ezzel való szakítás lehetősége.

Demokratikus pártok kerestetnek!

Tájékozott ember már régóta tudja, hogy hazánkban politikailag érzékelhető súlyú demokratikus jobboldal nem létezik – ha léteznék, a Fidesz sosem jutott volna kormányra.

Tétényi és a Fázishiányos Ellenzék

Tétényi Éva személye úgy tűnik szálka sokak szemében.

A „nyerő ügyek” azok, amelyek közös ügyek

Kovács Lászlóval, az MSZP jelenlegi alelnökével, és kétszeres volt külügyminiszterrel beszélgettünk a párt székházában, mely a választási vereség utáni elbocsátások miatt, szinte teljesen kihalt volt.

A humor, mint utolsó ,,fegyver“

A Fidesz kétharmados győzelmét, a jelenlegi ellenzéki pártok teljesen képtelenek ellensúlyozni.

„Mit akar a FIDESZ a Híd-Mosttól?”

Az eddigi történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kisebbségi magyarság számára nem szerencsés, ha a hivatalos magyarországi kormánykörök belefolynak a szlovákiai magyarság pártpolitikai életébe.