Elmarasztalta a választási bizottság a borsodi időközin induló fideszes jelöltet, mert gyerekekkel fotózkodott a kampányban « Mérce

Koncz Zsófiát felszólították a fotók 24 órán belüli eltávolítására.

Önkormányzati „teszünk rá" a II. kerületben: hétfőn letiltották, de ha már ki volt nyomtatva, kedden szétszórták

Történik a törvénytelenség 2019 Magyarországán, az Európai Unió tagországában választási kampány idején.

Jogerősen elmeszelték Magyarországot Strasbourgban

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a fellebbezést abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot, mert megítélése szerint a magyar hatóságok 2011-ben nem vizsgáltak ki megfelelően egy feltehetően rasszista indíttatású fenyegetést. Ezzel az elmarasztaló...

Elmarasztalták Magyarországot a véleményszabadság megsértése miatt

Magyarország megsértette a Párbeszéd Magyarországért (PM) négy korábbi képviselője, valamint az LMP két volt és egy jelenlegi képviselője szabad véleménynyilvánítási jogát azzal, hogy 2013-ban az Országgyűlés különböző ügyekben megbírságolta őket – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) nagykamarája...

Kormányjelentés a 2006 őszén szolgáló rendőrökről

Záros határidőn belül elbocsáthatják azokat a ma is aktív rendőröket, akiket a 2006. őszi tüntetéseken való intézkedésük miatt jogerősen elmarasztaltak.

Elmarasztalták Tőkést magánéleti botrányai miatt

Az érintett szerint „abszurd” és egyoldalú az ítélet.

Cannavaro dopping-ügye: két mulasztó orvost marasztaltak el

Két hónapra tiltották el a Juventus labdarúgócsapatának két orvosát, akik miatt Fabio Cannavaro pozitív doppingmintát adott.