Eltünt 13 éves kislány - Molnár Nikolett

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága az 512167/2009.ideigl. ügyszám alatt közigazgatási hatósági eljárást folytat Molnár Nikolett (1995.11.21.) eltűnése ügyében.

H. Nóri ügy Kiskunlacháza: Újabb 60 nap a reménynek

A nyomozást kénytelen ismét 60 nappal meghosszabbítani a rendőrség, a Kiskunlacházán megerőszakolt és meggyilkolt akkor még alig 14 éves kislány H. Nóri ügyében.

Két tinilányt üldözött, majd miután elkapta az egyiket az útszélén szexuálisan zaklatta

Két tinilányt üldözött, majd miután elkapta az egyiket az útszélén szexuálisan zaklatta.

A pár hónapja eltünt nö oszló holttestét találták meg egy soproni tetön

Egy hónapokkal korábban eltűnt nő holttestét találták meg kedd délelőtt Sopronban a geodéziai kutató állomás egyik épületének tetején. A holttestet az egyik dolgozó fedezte fel miután erős szagot érzett a tetőről.

Félezer ember tünik el évente csak Somogyban

Félezer eltűnt ember után indul nyomozás évente Somogyban; akad, akit több mint egy évtizede keresnek hiába - írta a Somogyi Hírlap. Évente 500-600 ügyben indít eljárást eltűnés miatt a rendőrség Somogy megyében. Többségük fiatalkorú, aki intézetből, nevelőotthonból szökik meg, és vagy haza megy, barátokhoz, ismerősökhöz,...

Gyalog indult el az eltünt kisfiú Budapestre, éjszaka egy buszmegállóban húzta meg magát

Gyalog indult el az eltűnt kisfiú Budapestre, éjszaka egy buszmegállóban húzta meg magát. Nyolcvanöt ember, kutyás rendőrök, polgárőrök, tűzoltók és speciális mentők keresték a hevesi kisfiút, akinek kedden délután veszett nyoma.

Kiskunlacháza: Azt üvöltötte szétrúgja a cigány kislány fejét

Biciklivel ment a bátyja után az úton a cigány kislány, amikor egy dzsipből férfiak ugrottak ki mellettük, bátyját a földre teperték, őt pedig lerúgták a bicikliről. Az egyik támadó azzal fenyegette meg, hogy szétrúgja a fejét.

Sokkoló fotó a szerelme által feldarabolt diáklányról. (+18 Csak erős idegzetűeknek!)

Sokkoló fotó a szerelme által feldarabolt diáklányról. (+18 Csak erős idegzetűeknek!)

Elrabolta, leláncolta és szexrabszolgának használta a terhes tinilányt

Elrabolta, leláncolta és szexrabszolgának használta a terhes tinilányt! A 16 éves állapotos diáklányt előre kitervelten elraboló férfit még ez sem érdekelte, hogy áldozata áldott állapotban van. Kegyetlenül kiláncolta, és többszörösen erőszakosan közösült vele.

A nemi erőszakolónak szült gyereket a teherbe esett 12 éves kislány (Képpel)

Jasmyn Lawson hosszú évek hallgatása után a nyilvánosság elé tárta hogyan erőszakolta meg családja egyik legjobb barátja, a történtek idején 17 esztendős Steven Ford, egy nagynénjénél töltött hétvége során.

Ugyanaz a bűnszervezet felelős Ophélie és Havaska haláláért? | Csellengők.Net

Sok hasonló körülmény és titokzatos tény köti össze a két eltűnt, majd holtan előkerült lány esetét.

Meztelenül találták meg a Kapos folyóban a 3 hónapja eltűnt lányt | Csellengők.Net

Meztelenül találták meg a Kapos folyóban a több mint 3 hónapja eltűnt lányt.

Vérbe fagyva találtak rá a 16 éves kecskeméti lányra. A gyilkossággal vádolt szerelmét keresi a rendőrség. | Csellengők.Net

Nagy erőkkel, forró nyomon keresi a rendőrség azt a fiatal fiút, aki a gyanú szerint brutálisan meggyilkolta saját barátnőjét Kecskeméten.

Elrabolták a várandós kismamát, és gyermekét?

Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a 32 éves kismamát, aki 21 hónapos kisfiával még pénteken este ment el otthonról. Azóta semmilyen életjelet nem adott magáról, utoljára szombaton este látták gyalogolni lakhelyétől csaknem 20 kilométerre. A kisfiú is vele volt, babakocsiban tolta a gyereket, 50-60 ember keresi őket.

Késsel kényszerített és megerőszakolt egy fiatal lányt Pécsett egy hajléktalan. 9 évre ítélték.

Másodfokon, jogerősen kilenc év börtönt kapott az a férfi, aki augusztusban késsel kényszerített és megerőszakolt egy fiatal lányt Pécsett. A férfi pár nappal azután támadt a lányra, hogy szabadult az emberölésért kiszabott hétéves büntetése után.

Eltünt 16 éves fiú - Szabó Tamás | Csellengők.Net

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitánysága a 159-3168/2009.ált. ügyszám alatt közigazgatási hatósági eljárást folytat Szabó Tamás (1992.07.22.) eltűnése ügyében.

Eltünt 15 éves lány - Szabó Liliáne | Csellengők.Net

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitánysága a 159-3308/2009.ált. ügyszám alatt közigazgatási hatósági eljárást folytat Szabó Liliáne (1993.12.27.) eltűnése ügyében.

Az utcáról rabolhatták el az éppen két éve eltűnt Madeleine McCannt | Csellengők.Net

Nem a szállodai szobából, hanem az utcáról vihették el az éppen két éve eltűnt Madeleine McCannt, legalábbis egy brit szakértő új elmélete szerint.

Kétségbeesve keresik szülei a csombárdi lányt! Felszállt egy autóbuszra, azóta nem látták! | Csellengők.Net

Egy eltűnt 16 éves lányt keresnek a kaposvári rendőrök. A csombárdi Szabó Natália hétfőn délután fél 5-kor felszállt a Kaposvár és Szentgáloskér között közlekedő autóbuszra, tartózkodási helye azóta ismeretlen. A szülők a rendőrséghez fordultak, a hatóság pedig a lakosság segítségét kéri.

Ausztriában árulta testét az eltünt állami gondozott lányt | Csellengők.Net

Kerítés gyanújával indított nyomozást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) annak a 17 éves hőgyészi lánynak az ügyében, aki Ausztriában prostituáltként dolgozott – tájékoztatott kedden a TMRFK bűnügyi osztályvezetője.