A diplomás magyarok 8 százaléka már külföldön él, és nem áll le a kivándorlás

A Tárki Társadalmi Riportban megjelent tanulmány szerint amíg a magyar jövedelem fele a nyugat-európai átlagnak, addig nem is áll meg a kivándorlás.

A magyarok már azért mennek külföldre, mert elegük van

Sem a kelet-európai dolgozók elleni kampányok, sem a Brexit nem veszi el a kedvét azoknak a magyaroknak, akik Nyugat-Európában akarnak munkát vállalni.

A Karácsony-kormányban külön kormánybiztos felel majd a kivándorlás kezeléséért

Magyarország az elmúlt években nem bevándorló, hanem kivándorló országgá vált.

Így lettünk Orbánék alatt a gazdasági kivándorlók országa

Több százezer magyar hagyta el az országot 2010 óta. Ha valami igazán tragikus a hazai gazdaság szempontjából, ez az. A kormány válaszlépései még ennél is tragikusabbra sikerültek.

Rétvári szerint felére csökkent az országból elvándorló orvosok száma

Az elmúlt években felére csökkent az országból elvándorló orvosok száma, míg 2011-ben több mint 800 orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, 2016-ban már 400-nál is kevesebb – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Y generációs iroda - ide érdemes jelentkezned, ha pályát váltanál

A kellemes, pozitív környezet, „nyugati típusú” irodai kialakítás létkérdése a mai Y generációsoknak.

Továbbra sem állt le az orvosok külföldre vándorlása

Nagyságrendileg idén is körülbelül ugyanannyi orvos és egészségügyi dolgozó váltotta ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt, mint tavaly.

Pár éven belül 370 ezer ember hagyhatja el Magyarországot

Miközben évek óta komoly gondot okoz a magyar gazdaságnak az elvándorlás, a külföldi munkavállalás családokat szakít szét, egy most publikált nagyszabású kutatás szerint a folyamat nem ért véget.

Nyugdíjkatasztrófa fenyegeti Magyarországot

Inaktív lesz a teljes magyar társadalom egyharmada néhány évtizeden belül – figyelmeztet az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.

LMP: Orbán a bérválsággal és az elvándorlással foglalkozzon!

A népszavazás jó lehetőség a kormánynak arra, hogy ne kelljen beszélnie a bérválságról, a munkaerő külföldre vándorlásáról, de az LMP elvárja Orbán Viktortól: október 3-án álljon ki és mondja el, mit akar tenni Magyarország legsúlyosabb problémájának megoldásáért – mondta Szél Bernadett, az LMP társelnöke kedden...

Minden negyedik orvos már lelépett az egészségügyből

2003 és 2011 között a magyar orvosok 12%-a külföldre ment, 7-10-szeres bérért dolgozni. 16%-uk viszont itthon helyezkedett el, például gyógyszergyáraknál – vagy az orvosi szakmától teljesen független területen – foglalta össze egy MTA-s tanulmány főbb megállapításait a 444 .

64 orvosnál betelt a pohár: "nálunk a legnagyobb az esélye, hogy belehal"

Drámai hangú nyílt levelet közölt a Facebookon az 1001 orvos a hálapénz nélkül nevű csoport 64 orvos tagja.

Ha nincs jövőkép, a nettó 300 ezer forint sem ér sokat

„Hiába ért el sok mindent a Magyar Rezidens Szövetség a bérek tekintetében az elmúlt években, és hiába emelkedik néhány éven belül nettó 300 ezer forintra egy rezidens fizetése, ha nincs jövőképük.

Ők sem magyar kórházban dolgoznak

Mégis tele van a lista ismerősen hangzó nevekkel. Az éttermi beosztás után itt az újabb kedélyborzoló lista.

Gyurcsány: Éhen fogunk dögleni

Gyurcsány Ferenc szerint 2014-ben a remény és a reménytelenség között bukdácsolt Magyarország – a pártelnök erről szombaton, az immár 14. alkalommal megtartott évértékelőjén beszélt.

A munkavállalói jogokat külföldön sem árt ismerni

Egyes nyugat-európai országokról az az ember alapfeltételezése, hogy ott többségében tiszteletben tartják a munkavállalói jogokat, hiszen az érdekérvényesítésnek is komoly történelmi hagyományai vannak.

Külföldi lehetőségekről tájékoztat az Európai Bizottság

A magyar fiatalok közel fele külföldön képzeli el az életét – az Európai Bizottság tájékoztató kampányt indít ma Budapesten.

Több mint 100 ezer magyar adózik Angliában

Két év alatt ötvenezren mentek el – írja az Origo , az Angliában élő magyarok számával foglalkozó cikkében – jelenleg is több mint 100 ezer magyar fizet társadalombiztosítást Angliában.

10 ezernél is több orvos és ápoló hagyta már el Magyarországot

Csak orvosból és nővérből több mint nyolcezren, de minden egészségügyi engedélyhez kötött szakembert beleszámítva, tízezernél is többen hagyták el Magyarországot, 2008 óta.

Ki a gyáva?

Habár alapvetően nem az elvándorlásról akartam írni, túl sok embert érint meg a téma.

Érvényesüljünk Angliában!

A tömeges migrációkat a felemelkedés, és a jobb élet reménye hajtja.

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara On-line

Ha csekély mértékben is, de évek óta először csökkent az orvoselvándorlás Magyarországról. Az ápolók körében viszont az utóbbi idők legjelentősebb migrációjának lehetünk tanúi. Az érdekvédők szerint az egészségügyieket csak további béremeléssel lehetne itthon tartani.

London, az ötödik legnagyobb magyar város

Magasan kvalifikált, nyelveket beszélő diplomások, tapasztalt szakmunkások és fiatalok menekülnek Londonba.

Adósság adósság hátán, irány külföld!

Sokan megutálják magyarországi kilátásaikat.

Fiatalok, iskolázottak, tehetősek - elvándorolnának

A Gallup nemzetközi felmérése szerint a fiatal, egyedülálló, iskolázott és anyagilag jobb helyzetben álló személyek azok, akik nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy külföldre költözzenek.

Kevesen maradnak: megkétszereződött a külföldre távozó orvosok száma

Országosan 1111 orvos mellett még több száz fogorvos, gyógyszerész, műtős és ápoló kért külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt tavaly.

Teljesen reménytelen helyzet? Falun élő diplomás állást keres

A kistelepülések régi gondja, hogy munkalehetőség híján útra kelnek fiatal értelmiségijei: csak kevesek kapnak állást szülőfalujukban.