Személyes fejlődés, ahogyan még egész biztosan nem próbáltad

Az élet egy folyamatos utazás, mely során számtalan lehetőség és kihívás vár ránk.

Felmérés: sokéves csúcson van az elégedetlenek száma

2015 óta nem voltak olyan kevesen, akik szerint a dolgok jól mennének.

Egyszerűen boldog vagyok csekklista nőknek  

Életünk tele van kihívásokkal, nem várt történésekkel, megoldandó problémákkal. Sokszor fejtörést okoz, hogy osszuk be időnket a család, a munka, a barátok és az otthoni dolgok között. Hogy tudnánk több időt fordítani önmagunkra és azzal foglalkozni, amit szeretünk?

Az internet nem felejt: Rohadunk a forradalomba - Városi Kurír

Egy évvel ezelőtt, 2017. február 7-én a Medián felméréséből kiderült, hogy a magyar embereknek úgy jó, ahogy van.

Három gyerek, három szoba, négy kerék - egy álom?

Érdekes felmérés a magyarok lakhatási helyzetéről és vágyaikról.

A magyarok 61 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok

A választások közeledtével egyre fontosabbá válik, hogy Magyarországon kik elégedettek az élettel és kik nem, na meg az, hogy az elégedetleneket milyen pártok fogják tudni megszólítani. Ezzel kapcsolatban készített felmérést a Policy Solutions, a Závecz Research és a Friedrich-Ebert-Stiftung.

Egyre elégedettebbek vagyunk az anyagi helyzetünkkel – mondják G. Fodorék

A magyar lakosság egyre optimistábban ítéli meg a gazdasági környezetet, a Századvég fogyasztói bizalmi indexének átlaga idén áprilisban mínusz 12,8-ra emelkedett az egy hónappal korábbi mínusz 15,73-ról; tavaly szeptemberben ez az érték még mínusz 28,11 pont volt – derült ki a Századvég Alapítvány háttérbeszélgetésén...

Hétindító gondolatok: Szeretni önmagunkat

Visszahúzódó vagy, félénk, és gátlásos?

42 egyszerű pont a boldogságért és az elégedettségért

Úgy érzi, az élete tele van frusztrációval? Elmaradnak vagy csúsznak az elintézendő dolgai? A boldogság és elégedettség csak a legvadabb álmaiban létezik?

A magyarok az elégedettségi lista végén állnak

Az Eurostat felmérést végzett annak kiderítése érdekében, mennyire elégedettek az emberek az életükkel Európában – írja a Napi.hu .

Közepesen jó élni Budapesten

Ausztrália és Kanada nagyvárosaiban a legjobb az általános életminőség a világon; Budapest a rangsor középmezőnye felett szerepel – ez derül ki az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház szerdán ismertetett friss összeállításából.

Orbán szerint nincs okuk az elégedettségre. „Vért izzadtunk.” Kis győzelem, kis jövő?

Nagy győzelem, nagy jövő, kis győzelem, kis jövő – így biztatta a Fidesz–KDNP támogatására a kormánypártok szimpatizánsait Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke kedden dombóvári választási nagygyűlésén.

Hogyan lehetsz gyors(abb)an boldog? Létezik instant út a boldogsághoz?

Gyakran mondunk ilyesmiket: "Olyan boldog leszek, ha majd végre leadok 3 kilót...", vagy "Olyan boldog leszek, ha végre sikerül befejeznem a weboldalamat..."

Van jövője a kapcsolatunknak? Õszi mustra...

Az évközbeni hajtás után mindenki nagy boldogan várja a nyaralást a párjával.

Ismerd meg önmagad és tudni fogod a jövődet!

Számtalan lehetőséged van a jövő fürkészésére.

Mi akadályozza, hogy végre boldog légy?

Mi akadályozza meg, hogy jelen pillanatban boldog legyél?

Boldog kapcsolatok titkai! Tanulj a hibákból!

Kapcsolataink sokszínűségéből kiemelkednek párkapcsolataink – rendkívüli hatást gyakorolnak életünkre, önbecsülésünkre, önértékelésünkre.

Hogyan lehetsz gyors(abb)an boldog?

Gyakran mondunk ilyesmiket: "Olyan boldog leszek, ha majd végre leadok 3 kilót...", vagy "Olyan boldog leszek, ha végre sikerül befejeznem a weboldalamat..."

Mi az a 10 dolog, ami boldogabbá tesz?

Hogy milyen boldogok is vagyunk igazán?

4 tipp arra, hogy karmikus jócselekedeteket hajts végre!

Karmaedényünk tartalma karmikus jócselekedeteink következtében csökken.

Mosogatás, mint szerelmi vallomás

Figyelmesség, tervezés, idő és igyekezet kell hozzá, pozitív hozzáállás.

A boldog házasság 9 titka

Házaspárokkal folytatott beszélgetéseket követően a pszichológusok arra a következtetésre jutottak, hogy a jó házasság megvalósítására sokféle recept létezik.

A törődésről (true story) - MiKVANNAK

Avagy egy kiínai gyorsbüfé és a webes közösségek összefüggései, egy történetben.

Minden negyedik magyar elégedett a külsejével

Az emberek kétötöde elégedett a külsejével.