Többször is a padlóba ütötte másfél éves gyermeke fejét az anya

Előzetesbe helyezte a bíróság a nőt, akit kisfia megölésével gyanúsít a rendőrség – számolt be az RTL Híradója .

Százmilliós csalót kapcsoltak le Ferihegyen

Elfogták egy négy évvel ezelőtti 180 millió forintos költségvetési csalási ügy utolsó gyanúsítottját a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szerdán – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken közleményben az MTI-t.

Előzetesbe vágták a szírt, aki katonára támadt Röszkén

Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság vasárnap az előzetes letartóztatását annak a szír férfinek, aki Röszke közelében a határzár mellett támadt egy ott szolgálatot teljesítő őrvezető nőre – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője vasárnap az MTI-t.

Kiskorúval fajtalankodott a rácalmási férfi

A Székesfehérvári Járásbíróság pénteken előzetes letartóztatását rendelte el annak a rácalmási illetőségű gyanúsítottnak, aki az alapos gyanú szerint kiskorú gyermekeket szexuális cselekményre vett rá.

Gyerekpornóval csencselt, már várják a börtönben

Befejezték a nyomozást egy 47 éves budapesti férfi ügyében, akinek a laptopján gyermekpornót találtak a rendőrök még februárban, Debrecenben. Előzetesben van, és korábban beismerő vallomást tett már.

Előzetesbe került a legnagyobb hazai ásványvizes cég vezetője

Hetek óta előzetes letartóztatásban van P. Tamás, a legnagyobb magyar ásványvízgyártó, az Aquarius-Aqua Kft. ügyvezetője – írta a Figyelő .

Meglepő döntés a megerőszakolt kétéves kislány ügyében!

Elő­ze­tes le­tar­tóz­ta­tásba ke­rül­tek a jú­ni­us­ban bru­tá­li­san meg­erő­sza­kolt gye­rek szü­lei. De nem azért in­dí­tot­tak el­le­nük el­já­rást, ami­ért sokan gon­dol­nák!A rendőrség a gyerek anyját és nevelőapját egyelőre kiskorú veszélyeztetése, személyi szabadság megsértése és...

Tarsoly Csaba előzetesben marad

Fenntartotta a Fővárosi Törvényszék Tarsoly Csaba előzetes letartóztatását, felesége házi őrizetét, valamint a harmadrendű vádlott előzetes letartóztatását a csütörtöki, késő estébe nyúló tárgyaláson a Quaestor-ügy büntetőperében.

Vizoviczki László 250 millióért kerülhet ki az előzetesből

Rekordösszegű óvadék ellenében szűnhet meg a költségvetési csalással, illetve egy másik ügyben vesztegetéssel vádolt Vizoviczki László előzetes letartóztatása – derült ki a Fővárosi Törvényszék csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Hatéves kisfiút gázolt el, előzetesbe került a cserbenhagyó

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy férfit, aki a múlt héten Kerepesen elütött az autójával egy hatéves bicikliző kisfiút, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

Előzetesbe vágták az orosházi lövöldözőt

Elrendelte az Orosházán lövöldöző férfi előzetes letartóztatását a Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója – közölte a Békés Megyei Főügyészség pénteken közleményben az MTI-vel.

Maradnak előzetesben a Quaestor vezetői

Meghosszabbították T. Csaba és M. Zsolt előzetes letartóztatását, valamint T.-né R. Erika házi őrizetét a Quaestor-ügyben csalás és más bűncselekmények miatt indult eljárásban, a végzés azonban nem jogerős – közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

Előzetesbe vágták a férfit, aki gépkarabéllyal lövöldözött az ügyészségen

Szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében – közölte az MTI-vel a főügyészség pénteken.

Sitten maradnak a Buda-Cash gyanúsítottjai

A Fővárosi Törvényszék szerdán két hónappal meghosszabbította a Buda-Cash-ügy gyanúsítottjai közül kettőnek, V. Péternek és T. Péter Árpádnak az előzetes letartóztatását.

300 milliós kárt okoztak a vasas csalók – már előzetesben pihennek

Több mint háromszázmillió forint kárt okozott a költségvetésnek egy acélipari termékekkel kereskedő ózdi bűnözői csoport – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

Pedofil fotókkal kereskedett, már előzetesben pihen

Előzetes letartóztatásba helyezte a Debreceni Járásbíróság szerdán azt a férfit, aki a gyanú szerint gyermekekről készült pornográf tartalmú felvételeket tett közzé és értékesített az interneten – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője az MTI-vel.

Saját anyját gyilkolhatta meg az örkényi nő

Előzetes letartóztatásba került az az 54 éves örkényi nő, aki a rendőrség gyanúja szerint szerdán olyan súlyosan bántalmazta a vele egy háztartásban élő 80 éves édesanyját, hogy az idős asszony belehalt sérüléseibe – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton, a police.hu oldalon. 

Sok milliót bukott Lajcsi az előzetesben

Három és fél milliós kárt állapított meg az áramszolgáltató jegyzőkönyve Lagzi Lajcsi áramlopási ügyében, miközben a zenész azt állítja, a börtönben töltött idő alatt akár tízmilliós kár is érte az elmaradt fellépések miatt.

A Parlement felrobbantásával fenyegetőzött, már előzetesben pihen

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy 49 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kétszer is olyan valótlan bejelentést tett, hogy bomba fog robbanni a Parlamentben – közölte a főügyészség.

Most akkor Lagzi Lajcsi terrorista?

Nem tisztem védeni Galambos Lajost. Nem feladatom sajnálni, még együttérezni sem szándékozom vele fizikai és lelki fájdalmai okán. Mindössze van néhány kérdés, ami megfogalmazódott bennem és nem elsősorban azért, mert Lajcsi mindannyiunk tudomására hozta, hogy ez bárkivel megtörténhet.

Előzetesben az Uber-sofőr támadói

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy további két társukkal együtt péntek éjjel megtámadt egy autóst a fővárosban. Korábbi sajtóhírek szerint az áldozat az Uber egyik sofőrje volt.

Halott szülei mellé bilincselte ismerősét a százhalombattai drogos gyilkos

Különös kegyetlenséggel, előre kitervelten gyilkolta meg ismerőse szüleit egy százhalombattai férfi, aki fiatal kora óta drogozott.

Látássérült embert rabolt ki két nagyon bátor élőlény

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság két férfit, aki a gyanú szerint kirabolt egy látássérült embert tavaly ősszel a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

Előzetesben a "bátor" 19 éves fiatal, aki magányos nőket fosztott ki

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség szeméremsértés, kifosztás, aljas célból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 19 éves férfival szemben, aki a vád szerint három nőt is megtámadott a fővárosban – közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész...

Előzetesben a 18 éves Hős utcai késelő

Megütöttek és többször megszúrtak egy férfit a Hős utcai társasházban hétfőn. A 18 éves támadó előzetesbe került. A házból riasztották a rendőrséget és a mentőket a lépcsőházban vérben fekvő férfihoz, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.

8000 eurós kártérítést kap Péter hat éves előzetes letartóztatása miatt

Kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága egy magyar férfinek, aki amiatt tett panaszt, hogy a több mint tíz évig húzódó büntetőeljárása ideje alatt sorozatosan megsértették személyiségi jogait. Magyarországnak összesen 8000 eurót kell fizetnie a sértettnek – adta közre döntését a strasbourgi székhelyű...

Tarsoly Csaba jogerősen előzetesben marad március végéig

Jogerősen meghosszabbították Tarsoly Csabának, a Quaestor-cégcsoport vezetőjének előzetes letartóztatását, miután a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék szerdai végzésével helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság erre vonatkozó december 15-i döntését.

Már előzetesben pihen a margitszigeti támadó

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön azt a budapesti férfit, aki november végén megtámadott egy futó nőt a Margitszigeten, majd a XIII. kerületben egy másik nőt is bántalmazott – tájékoztatta a fővárosi főügyész az MTI-t.

Csaknem 600 külföldinek ígért Monok volt polgármestere állampolgárságot

Az ügyészség a befolyással üzérkedőkkel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta, valamint vagyonelkobzást a bűnös úton szerzett vagyonra, beleértve egy családi házat is.

Megúszhatja Lajcsi, mert törvénytelenül hallgatták le a telefonját

A jövő héten akár meg is szüntetheti a bíróság Galambos Lajos előzetes letartóztatását, akivel szemben lopás és vesztegetés gyanúja miatt rendeltek el kényszerintézkedést szeptemberben – írja a Magyar Nemzet .