Megérkezett a Hétköznapi vámpírok 5. évadának előzetese

A Hétköznapi vámpírok (What We Do in the Shadows) egy amerikai horror-vígjáték sorozat, melyet Jemaine Clement készített, a Taika Waititi 2014-es azonos című új-zélandi filmje alapján. 

Rémisztő volt az Oppenheimer címszerepe

Régóta várt arra Cillian Murphy, hogy főszerepet kapjon Christopher Nolan valamelyik filmjében.

Megérkezett az Alapítvány második évadának előzetese

Az Apple TV+ tegnap végre kiadta az teljes a első előzetest az Alapítvány második évadához.

Megérkezett a Tini Nindzsa Teknőcök animációs film előzetese

A Tini Nindzsa teknőcök most animációs formában térnek vissza, mely az előzetes alapján elfeledteti velünk az élőszereplős változat mellényúlását.Miután évekig rejtőztek az emberek világa elől, a Teknőc-tesók nekivágnak, hogy megnyerjék a New York-iak szívét, és hogy a hőstetteik által elfogadtassák…

Mozizz úgy, mint Christopher Nolan!

Tessék bevésni: így ajánlott nézni az Oppenheimer című szuperfilmet, amelyet rendezője, Christopher Nolan IMAX formátumban álmodott meg.„Szélesvásznú film esetén a harmadik sor közepén szeretek ülni – árulta el Nolan az Associated Pressnek adott interjújában.

Megérkezett a Vaják 3. évadának előzetese

A Vaják harmadik évad első részének premierje június 29-én lesz, majd a második fele pedig július 27-én tér vissza, amelyben Henry Cavill utoljára alakítja Geraltot, aki a Kontinenst járja be hűséges bárdjával, Kökörcsinnel és az ingadozó varázslónővel, Vengerbergi Yennefer oldalán.

Megérkezett a Feláldozhatók 4. előzetese

A Feláldozhatók 4. forgatása 2021. szeptember 29-én kezdődött, majd 2021 októberében Stallone a közösségi médiában jelentette be, hogy befejezte a filmhez tartozó jelenetek forgatását.

Megérkezett az új Éhezők viadala film előzetese

Megérkezett a legújabb Éhezők viadala film az Énekesmadarak és kígyók balladája szinkronizált előzetese.

Megérkezett az Oppenheimer szinkronizált előzetese

A Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer egy IMAX-re forgatott nagyszabású thriller.

Megérkezett az Indiana Jones és a sors tárcsája második szinkronizált előzetese

Harrison Ford visszatér a legendás régész szerepében a nevezetes filmsorozat ötödik részében.A rendező ezúttal James Mangold (Az aszfalt királyai, Logan – Farkas), a producerek Kathleen Kennedy, Frank Marshall és Simon Emanuel, míg Steven Spielberg és George Lucas executive producerként felügyelik…

Orális szexszel színesített, b*szós -kardozós sorozat lesz a közpénzből forgatott Hunyadi

Megjelent az első előzetes az eddigi legdrágább, magyar közpénzből készülő filmről, a Hunyadi tévésorozatról.

Megjött a taxisblokádról szóló film előzetese!

Itt a Blokád első trailere. 

Előzetest kapott a The Northman, Robert Eggers viking bosszúeposza

Robert Eggers rendező A boszorkány (The VVitch) címet viselő Anya Taylor-Joy főszereplésével készült folklór horrorral ugrott be a köztudatba, amit követően a Robert Pattinson és Willem Dafoe nevével fémjelzett A világítótorony (The Lighthouse) című horrorral öregbítette azt tovább.

Előzetest kapott az új Vaják-sorozat, a Vaják: A vér eredete

A Vaják (The Witcher) második évada nemrég jelent meg a Netflixen, de máris további Vaják-tartalmakba nyerhetünk betekintést.

A nyugalom tengere: A Netflix új koreai sci-fi sorozatában sötét titkokat rejtegetnek a Holdon

A Netflix új koreai sorozatában, A nyugalom tengere címet viselő sci-fiben egy halálos küldetés felfedi a Hold legsötétebb titkait.

Már megnézheted A Kaptár: Raccoon City visszavár előzetesét magyarul is

A Resident Evil játékként, mozifilmként és képregényként is meghódította a világot.

A Netflixre jön az új texasi láncfűrészes film, már az előzetese is nézhető

Mint manapság sok-sok horrorantihős, Bőrpofa sem tud nyugodni.

Magyar szinkronos előzetesen a Moonfall, a Holnapután rendezőjének új világpusztító filmje

Patrick Wilson és Halle Berry a Föld megmentésére indulnak - a Holdra.

Előzetest kapott az Időbevándorlók 2. évada

Megérkezett az HBO Max Norvégiából világhódító útra indult sorozata, az Időbevándorlók második évadának előzetese.

Új előzetesen nézheted meg, hogy tesz rendet Gothamben Robert Pattinson Batmanje

2022 márciusában kerül a mozikba a Robert Pattinson főszereplésével érkező Batman, amely a címszereplő szuperhős kezdetei éveibe kalauzol majd el minket. Alább megnézhetitek a film új előzetesét.

Előzetest kaptak az Elit karácsonykor érkező rövid történetei

Három rövid epizód érkezik ajándékba az ünnepi időszakban az Elit rajongóinak.

Emily újabb kalandokba keveredik az Emily Párizsban 2. évadának előzetesében

Még több szórakozás. Még több divat. Még több kínos baklövés. Miközben Emily kezdi megszokni a párizsi életet, egy szenvedélyes éjszakai kaland mindent romba dönthet.

Megérkezett A nagy pénzrablás 5. évadának végső előzetese

A nagy pénzrablás 5. évadának második fele és egyben a népszerű spanyol sorozat utolsó részei napra pontosan egy hónap múlva, december 3-án érkezik.

Belenézne a Gyurcsányfilmbe? - Kocsis Máténak "motoros futár hozta az online videót..."!

A Gyurcsány-film október 21-én kerül a mozikba, de Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője posztolt egy előzetest Facebook-oldalán.

Futár lihegve szólt: meghoztam a Gyurcsány-film előzetesét! Nézzen bele, ha érdekli!

Ma, azaz május 26-án van a 15. évfordulója annak, hogy elhangzott Magyarország 21. századi történelmének legnagyobb hatású – a sajtónak majd csak ősszel kiszivárogtatott – beszéde, amely Gyurcsány Ferenc, az egy hónappal korábbi választásokon győztes akkori miniszterelnök szájából hangzott el.

Jóbarátok-Reunion - különleges és egyszeri visszatérés, nézze az előzetest!

A Jóbarátok május 27-én, egy különleges rész erejéig tér vissza az HBO Max-on.

Újabb komoly fejlemény történt Szilágyi István apagyilkos fiának ügyében

Nem engedik ki az előzetesből.

Miután Összecsaptunk (16)

Szeptember 3-án debütál a mozikban az év egyik slágerfilmjének tartott Miután Összecsaptunk (16), a Miután sorozat második része. Tessa és Hardin története szeptemberben folytatódik a mozikban. A rajongók által régen várt Miután összecsaptunk (16) Anna Todd Miután regénysorozatának második darabját varázsolja a mozivászonra.

Állati jó Kekszek

Tony Bancroft rendezésében készült Állati jó Kekszek (6) animációs film július 30-tól megtekinthetők a hazai mozikban.

Élősködők

Ezúttal egy vígjátékkal örvendezteti meg a humort kedvelőket.