November 20-án érkezik a Marvel és a Netflix legújabb sorozata

A sorozat Jessica Jonest (Krytsen Ritter) követi figyelemmel, aki rövid életű és tragikus véget ért szuperhős karrierje után próbálja újraépíteni az életét, mint magánnyomozó. Ritter mellett feltűnik még David Tennant a rosszfiú Kilgrave szerepében, és Mike Colter is, aki Luke Cage-et fogja alakítani.

Magyarországon is bemutatják Chris Evans első rendezését

Brooke (Alice Eve) lekési az utolsó vonatot, mely hazavihetné Bostonba.

Star Wars: Az ébredő erő magyar feliratos előzetes

Idén a Lucasfilm és a rendező J.J. Abrams együtt kalauzolják el a nézőket egy messzi-messzi galaxisba, a Csillagok Háborúja a Star Wars: Az ébredő Erő című alkotással december 18-án tér vissza a mozivászonra.

A karácsonyt is börtönben töltheti Lajcsi?

Három hónappal meghosszabbította a lopással és vesztegetéssel gyanúsított Galambos Lajos zenész és társa előzetes letartóztatását az illetékes járási ügyészség indítványára csütörtökön a Budaörsi Járásbíróság nyomozási bírája – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

Nyerj páros belépőt Az utaskísérő premier előtti vetítésére

Larry Gaye, nevének fura hangzása ellenére nem meleg, sőt!

Freaks of Nature előzetes

Igazán elborult, horror paródiának ígérkezik a Sony új filmje, a Freaks of Nature.

Johnny Depp ismét az élvonalban

Johnny Depp szeretett volna börtönbe menni.

Csütörtökön kezdődik az 5. Mozinet Filmnapok

A Macbeth-et a Filmnapokon eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük, de október 29-én, az országos premier napján a feliratos mellett szinkronos változat is moziba kerül majd. A két főszerepre olyan szinkronszínészeket kerestünk, akik méltóak a vásznon feltűnő színészekhez, Michael Fassbenderhez és Marion Cotillard-hoz.

Előzetest kapott az Anyám és más futóbolondok a családból című film

Home » Előzetes » Anyám és más futóbolondok a családból előzetes

Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni nyereményjáték

Greg magányos, mogorva és mormotaképe van.

Október 5-én indul a Hátrahagyottak 2. évada

A második évadban, amely négy évvel a nagy esemény és egy évvel az első évadban történtek után játszódik, Kevin Garvey (Justin Theroux), az egykori rendőrfőnök és újjáalakult családja (Carrie Coon, Margaret Qualley), a texasi Miracle városkába költözik, az egyetlen városba, ahol senki sem tűnt el. Kevin reméli, hogy ebben a...

Tom Hardy duplán zseniális

Ron és Reggie Kray (Tom Hardy) mindig is elválaszthatatlanok voltak.

Last Shift előzetes

A rendező egy tapasztalt horrorfilmes, Anthony DiBlast, aki korábban egész tűrhetően adaptálta Clive Barker Dread című novelláját. Illetve még több, kevésbé ismert horror és thriller is megfordult a keze alatt.

Nálunk már megnézheted A dzsungel könyve magyar feliratos előzetesét!

A dzsungel könyve élőszereplős változatának rendezője az a John Favreau, akinek a Vasember 1-2. és a Séf című filmeket köszönhetjük.

Filmklipek érkeztek az Everest című filmhez

A filmet a világ legmagasabb csúcsának meghódítására tett egyik kísérlet során történt hihetetlen események ihlették. Az Everest két különböző expedíció elképesztő útjának krónikája. Ez a két expedíció az emberiség által tapasztalt egyik legdurvább hóviharral találja szemben magát. A hegymászók kitartását a bolygó...

Megérkezett a Deadpool szinkronos előzetese

A szabad szájú zsoldos katona, akit ma Deadpool-ként ismer a világ, nem más, mint egy balul sikerült orvosi kutatás eredménye, amelyet a kanadai kormány finanszírozott.

Novemberben debütál az HBO legújabb sorozata

A sorozat hangvételének meghatározó elemei a dráma, a feszültség és a humor, mely a jelenkori társadalmat – és főleg a magyar társadalmat – görbe tükörben, egy szinte reklámokból kilépett, látszólag “tökéletes” család valódi életén keresztül mutatja be, ahol minden csak díszlet és hazugság, minden csalás és ámítás.

Megérkezett MIchel Gondry új filmjének első előzetese

A film főszereplője Daniel (Tökmag) és Théo (Gázolaj). Daniel aki nehezen találja meg a közös hangot kortársaival.

Megérkezett Tom Hardy gengszterfilmjének szinkronos előzetes

Home » Előzetes » Tom Hardy duplázik – Legenda előzetes

Hallgasd meg a Papírvárosok zenéjét!

A John Green (a Csillagainkban a hiba) írójának regényéből készült filmben egy srác egy különleges lány után nyomoz.

Szinkronos előzetest kapott A kis kedvencek titkos élete

Pár hete, amikor debütált A kis kedvencek titkos élete (The Secret Life of Pets) első előzetese, szó szerint felrobbant a YouTube. Igazi lázként söpört végig az előzetes a közösségi portálokon.

Magic Mike és a csajok

A Magic Mike XXL (már a mozikban) öt kigyúrt főszereplője nem szégyellős srác: aki látta a filmet, mind egyetért abban, hogy szokatlanul sokat bevállaltak a nézők elkápráztatása érdekében.

Megérkezett a Steve Jobs film első szinkronos előzetese

A filmet az Oscar-díjas Danny Boyle (Gettómilliomos, Trainspotting) rendezte, a szintén Oscar-díjas Aaron Sorkin (Social Network – A közösségi háló, Az elnök emberei) forgatókönyvéből, amely Walter Isaacson bestseller Jobs-életrajza alapján készült.

A fiúk tovább vetkőznek

A fiúk tovább vetkőznek!

A Terminátor hangján szólal meg a navigációs program

„Amikor először használtam a Waze-t, rögtön eszembe jutott, hogy a Terminátor géphangja tökéletes lenne hozzá – mondja Schwarzenegger.

Megérkeztek a legújabb videók a Minyonokhoz!

A Gru és folytatása, az Oscar-jelölt Gru 2 példátlan sikere nyomán a közönség további történetekre vágyott, amelyek az Illumination Entertainment által létrehozott világban játszódnak.

Exkluzív: Nézd meg nálunk az Ifjúság előzetesét!

Mint ahogy arról már hírt adtunk, Paolo Sorrentino újabb remekművel készült az idei évre.

Eltűntek a barátok Tarsoly mellől

A Quaestor-vezér egyik közeli barátja nemcsak a bukás lélektanát, hanem Tarsoly jellemét is megrajzolta a Borsnak .

Letartóztattak 3 embert a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében

Elrendelte három gyanúsított előzetes letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében – közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Liam Neeson új thrillerének magyar előzetese

Pár napja jelent meg A Liam Neeson főszereplésével készült Run All Night első nemzetközi trailere, amit jó szokásához híven Noadi Subtitles feliratozott számunkra.