Pécs határában fogták el az embercsempészeket

Három magyar embercsempészt és 11 menekültet fogott el a rendőrség szombat éjjel Pécs határában, vasárnap hajnalban pedig egy másik embercsempész-bandát sikerült elkapniuk a horvát határ mellett.

Embercsempészeket kapcsoltak le Szegeden

Három férfit fogtak el a rendőrök Szegeden, akiket azzal gyanúsítanak, hogy embercsempész banda tagjai.

Bíróság előtt a parndorfi embercsempészek, akik 71 embert hagytak meghalni

Várhatóan tanúvallomások ismertetésével és vádlotti észrevételekkel folytatódik annak a 11 vádlottnak a tárgyalása, akiket embercsempészéssel és emberöléssel vádol az ügyészség.

Bakondi: a magyar határvédelem megfelelő biztonságot nyújt

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a határvádelem megfelelő védelmet nyújt az embercsempészek határsértései ellen.

Embercsempészeket fogtak el Szegeden és Sándorfalván

A TEK ment az embercsempészekért.

A migránsokat mentő egyes szervezetek az embercsempészeknek kedveznek

Az Európába induló bevándorlók megmentésén fáradozó, nem kormányzati szervezetek (NGO) némelyike az embercsempészeknek kedvez és az Olaszországba tartó bevándorlást ösztönzi azzal, hogy a migránsokat a líbiai partoknál veszi hajóinak fedélzetére – írta az olasz sajtó.

Szezonvégi kiárusítást tartanak az embercsempészek

A tél közeledtével leszállították az áraikat az embercsempészek. Az UNICEF aggódik: szerinte még több gyerek fulladhat most a tengerbe.

Az EU mostantól megsemmisítheti az embercsempészek hajóit

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken felhatalmazta az Európai Uniót, hogy a líbiai partokhoz közeli nemzetközi vizeken lefoglalhassa vagy megsemmisíthesse az embercsempészek hajóit – írta a hirado.hu . 

84 millió forintnyi valutát találtak egy embercsempésznél

Egy embercsempész bűnszervezet több tagját, köztük a magyarországi irányítót fogták el Ausztriában, Szerbiában és Magyarországon a három ország rendőrségének összehangolt akciójában – közölte az ORFK pénteken.

Cigánynak öltöztetve csempésznek migránsokat románok

Egy kolozsvári roma szervezet vezetője a Mediafax román hírügynökség útján hívta fel pénteken a román és magyar hatóságok figyelmét arra, hogy romániai roma származású embercsempészek cigány népviseletbe öltöztetve szállítanak Magyarországról Ausztriába és Németországba illegális közel-keleti bevándorlókat.

Óránként 750 ezret is keres az embercsempész-főnök Röszkénél

Akadálytalanul és nagyüzemben dolgoznak a profi embercsempészek Röszke határában, az M5-ös autópálya melletti benzinkút parkolójában – írja a Blikk .

Így mentették ki egy budai hotelből a menekülteket az embercsempészek elől

Egy belső tipp szerint több, mint száz szíriai menekültet tartottak akaratuk ellenére egy dél-budai hotelben. A Migration Aid nyolc önkéntese és egy fotós is elment a Hotel Berlinhez vasárnap hajnalban. Végül mintegy 80 szír menedékkérőt vittek magánautókkal és taxikkal a Keleti pályaudvarra, ahol az Ausztriába induló vonatokra...

Több megyében fogtak el embercsempészeket a rendőrök

Bács-Kiskun, Vas és Zala megyében is embercsempészeket fogtak el a rendőrök – közölte a rendőrség vasárnap reggel a honlapján.

Magyar embercsempészt fogtak el az M5-ös autópályán

A Csongrád megyei rendőrök információi alapján a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége az M5-ös autópályán fogott el egy magyar embercsempészt – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője péntek reggel az MTI-t.

Busznak ütköztek menekülő embercsempészek Ásotthalomnál

Busznak ütközött egy határsértőket szállító kisteherautó csütörtök reggel Ásotthalomnál, az embercsempészek elmenekültek a helyszínről – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Embercsempészeket fogtak el Hegyeshalom közelében

Két magyar embercsempészt és hat illegális bevándorlót fogtak el Hegyeshalom közelében a mosonmagyaróvári rendőrök – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján. 

Magyar kamionos láthatta, ahogy az embercsempészek menekülnek a halottakkal teli teherautótól

Magyar kamionsofőr lehetett az egyedüli szemtanúja annak, ahogy az embercsempészek elmenekülnek attól a teherautótól, amiben 71 menekült – köztük 4 gyerek is – megfulladt szerdán. A férfi az Indexnek mesélte el, mit látott.

Újabb embercsempészeket fogtak hajnalban

Bécs helyett Mátészalkára szállított tizenhét illegális bevándorlót kisteherautója rakterébe zsúfolva két férfi, a rendőrök embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették őket.

Előzetesben a halálfurgonos embercsempészet gyanúsítottjai

Szombaton elővezették az ausztriai A4 autópályán hagyott teherautóban 71 menekült halálát okozó bűncselekménnyel összefüggésben őrizetbe vett gyanúsítottakat az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalásra a Kecskeméti Járási Bíróságon. 

Menekültnek álcázzák magukat a magyar titkosügynökök

 A titkosszolgálatok emberei az elmúlt hónapokban fokozott megfigyelés alatt tartották az embercsempészek balkáni útját, rejtett kamerákkal rögzítették ténykedésüket. Dokumentálták a határ mindkét oldalán, hogy az embercsempészeknek dolgozó sofőrök hol veszik fel az unióba tartó illegális utasaikat és feltérképezték, hogy...

Mediterrán- tengeri tragédia: a vízbe fúltakon gúnyolódnak az embercsempészek

A lehallgatott embercsempészek gúnyosan beszéltek a menekültekről, akiknek kizsákmányolása milliomossá tette őket