Napelemes erőmű épül Magyarországon - lerakták az alapkövet

Lerakták Magyarország legnagyobb napelemes erőművének alapkövét a Mátrában pénteken, a 15 megawattos (MW) teljesítményű fotovoltaikus, mintegy 6,5 milliárd forintba kerülő erőmű a Mátrai Erőmű Zrt. beruházásában épül meg.

Ezért kell átállítanunk az órát vasárnap

Vasárnap térünk át a nyári időszámításra, 29-én éjjel 2 órakor kell 3 órára átállítani az órákat, ezzel egynapi átlagos villamosenergia-fogyasztást lehet spórolni – közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt. kedden az MTI-vel.

Orbán: a magyar gazdaság makroszámai egy sikertörténet lenyomatai

Magyar szempontból az energia ára a legfontosabb – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek tanácskozásának végeztével pénteken.

EU-csúcs: Megállapodás született az energiaunió megteremtéséről

Az Európai Unió állam-, illetve kormányfői kivétel nélkül elkötelezték magukat az energiaunió megteremtése mellett – jelentette be csütörtök este, az uniós csúcstalálkozó első napirendi pontjának megtárgyalását követően Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Orbán: Rendezni lehet az EU és Oroszország kapcsolatait

A kelet-ukrajnai válság rendezéséről a múlt héten elért minszki megállapodás alapján rendezni lehet az Európai Unió és Oroszország kapcsolatait – fejtette ki Orbán Viktor a Kommerszant című orosz napilapnak adott interjúban , amelynek néhány részletét már csütörtökön közölte az újság internetes oldala.

Orbán: a magyar energiabiztonság szempontjából fontos ország Grúzia

Magyarországnak az energiabiztonság szempontjából rendkívül fontos ország Grúzia – mondta Orbán Viktor kormányfő kedden Budapesten, az Irakli Garibasvili grúz miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón.

Annyit fogyasztunk, mint 25 éve

Az 1990-es évek elejének szintjére húzódott vissza az Európai Unió energiafogyasztása - közölte hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala.

Szeptembertől energia címke kerül a fűtőkészülékekre

A szeptember 26-i dátum abból adódik, hogy akkor lép hatályba az a két uniós rendelet, amelyek közül az egyik a vízmelegítők, a másik pedig a kazánok energetikai jellemzőit tartalmazza, illetve ekkortól írják elő az energia címkék kötelező használatát e körben. A rendeleteket automatikusan alkalmazni kell minden tagállamban.

Társasházi energiahatékonysági pályázat indul

Folytatódik az Otthon melege program, amelynek következő eleme 10 milliárd forintos kerettel egy új társasházi energiahatékonysági pályázat lesz - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán Budapesten...

Magas energiatartalmú ételek

Minden sportolónak különböző az étkezési szokása és az energiaigénye is, éppen ezért mindenkinek magának kell megtalálnia azt a módszert, amivel a leghatékonyabban tudja visszatölteni az energiaraktárait.

6 étel futóknak

A futóknak minőségi és energiadús ételekre van szüksége, ezért összeszedtük a hat legjobb választást, amivel megfelelően regenerálódhatsz és mindig lendületben tarthatod magad.

Ékszer, ami energiát gyűjt vénáinkból

Naomi Kizhner, egy végzős jeruzsálemi iparművész olyan ékszert tervezett, ami elméletben energiát gyűjt a viselője saját testéből.

Anyukák mozgás!

Már írtam a fogyásról, írtam a hatékony házimunkáról és a jó időbeosztásról. Most hogy már felszabadult némi időd, ideje elkezdeni kicsit mozogni, mert a mozgás nagyon jó hatással van a szervezetre. Stresszűző, energiával tölt fel, lendületbe hoz, és még sorolhatnám.

A kelet misztikus energiái

A keleti filozófia szerint a Világot nem csupán az ismert fizikai erők alkotják, hanem különféle műszerekkel észlelhetetlen energiák szövik át keresztül-kasul.

Erre volt elég a rezsicsökkentés

A korábbi dobogós helyről az uniós középmezőnybe kerültek a háztartási energia hazai árai tavaly – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország, 2013 című, most megjelent kiadványából.

Lezárult az első, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági összehasonlító program

Szigetelés: megtérülő befektetés és többet hoz, mint egy bankbetét

Pécs: 68 ezer háztartás áramigényét fedezte a nemrég átadott biomassza

"Amit most a pécsi, 31 ezer távfűtött lakást ellátó rendszer esetében létrehoztunk, más, akár 1000 fogyasztót kiszolgáló, kisebb rendszereknél is életképes.

Nonprofit közműszolgáltatót hoz létre a kormány

Megkezdi az ipari rezsicsökkentés feltételeinek megteremtését a kormány, ehhez kapcsolódva nonprofit közműszolgáltatót hoz létre, a szükséges törvényt várhatóan az év végéig elfogadja az Országgyűlés – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az MVM-csoport elmúlt négy évi eredményeit értékelő...

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hajnali 2 óráról 3-ra kell átállítani.

Napkollektorok a Holdon?

Egy japán cég azt az ötletet vetette fel, hogy egy komplett napelemcellákból álló övet építene a Hold egyenlítője mentén.Ambiciózus vállalkozás és nagy ötlet a Hold kihasználása szempontjából, mert talán nem véletlen, hogy az emberiségnek nem akaródzott visszamenni a Holdra.

Az MVM megújuló energiával működő létesítménnyé fejleszti a Vértesi Erőművet

A MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 5,2 milliárd forintos alaptőkével projektcéget hoz létre, mely a Vértesi Erőművet megújuló energiával működő létesítménnyé fejleszti - jelentette be csütörtökön az erőműben tartott sajtótájékoztatóján Nagy Sándor, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgató-helyettese.

RENEXPO® Central Europe - 8. Nemzetközi energetikai szakkiállítás

A 8. RENEXPO® Central Europe a megújuló energiák és energiahatékonyság területének kiemelkő és a közép-kelet európai régióban is elismert szakmai eseményévé nőtte ki magát az elmúlt 7 évben.

Átadták a harmadik Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat díjait

A 2011-es jelképes alapkőletétel óta a Virtuális Erőmű Program az országban egyedülálló szakmai és társadalmi összefogással rendelkező energiahatékonysági programmá nőtte ki magát.

10 Probléma az Orbán-Putyin Atomszerződéssel

A paksi atomerőmű kapacitásának oroszokkal történő megduplázásáról szóló döntést teljesen önkényesen, politikai, társadalmi, gazdasági, pénzügyi és főként szakmai megvitatás nélkül hozta meg személyesen Orbán Viktor.

Az elkerülhetetlen: lélektársak törvénye

Ha azzal győzködnek, hogy elkerülhető a sorsod, vagy változtathatsz rajta, és te ezt el is hiszed, akkor sok csalódás és fájdalom fog még érni.

100 Paksot követelt az LMP balhékirálynője

"Sto Paks" díszelgett tegnap Szél Bernadett pólóján a Parlamentben, vagyis, kérünk még 100 Paksot. A felirat ezt jelenti kb. az összes szláv nyelven. A második sorban a "Paks Top" üzenet olvasható, amit akár "Paksot a csúcsra" üzenetként is fordíthatunk. Kép lentebb!

Győr: Energetikai fejlesztés

Negyedmilliárd forintos energetikai fejlesztés zárult le a kisalföldi megyeszékhely városüzemeltetési társaságánál - közölte a Győr-Szol Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-vel csütörtökön.

Green House: Energiahatékony ABB-megoldások

Az ABB, a világ egyik vezető automatizálási és energetikai vállalata energiahatékonysági szempontok által vezérelve 2012 elején költözött hazánk legzöldebb irodaházába, a Skanska által fejlesztett Green House-ba. A Green House az első épület Magyarországon, amely megszerezte a LEED (Leadership in Energy and Environmental Design)...

Közel a Meghatározó Szint

Közel a meghatározó szint ami 26 centre van, 1 erősen meghatározó szinthez az olasz energetikai vállalat az ENI.

Támogatott kazáncsere

A 2012-es kazán-felújítási pályázaton a jómódú XII.