ENSZ: halálra éheztetik az ukránokat az ostromlott területeken

Egyre rosszabb a helyzet az ostromlott ukrán területeken.

Felfüggesztették Oroszországot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából – Így szavazott Magyarország

Az igenek mellett voltak nemmel szavazók és tartózkodók is.

A magyar szavazattal együtt 93 igen, 24 nem, 58-an tartózkodó - Felfüggesztették a Oroszországot az ENSZ-ben

93 ország szavazott a felfüggesztés mellett, 24 ellene, így megvolt a döntéshez szükséges kétharmad.

1,2 milliárd emberre lesz hatással az ukrán-orosz háború

Az ENSZ-főtitkár szerint. 

Az orosz ENSZ-nagykövet szerint megrendezett provokáció a bucsai mészárlás

Állítása szerint megkérdőjelezhetetlen bizonyítékaik vannak erre. Az ukránok szerint 410 civil halottat találtak a napokban az oroszoktól visszafoglalt város utcáin és épületeiben.

ENSZ: több mint 1400 civil halt meg Ukrajnában a harcok kezdete óta

A világszervezet Emberi Jogi Hivatala (OHCHR) szerint ez csak konzervatív becslés, a valós számok ennél sokkal magasabbak lehetnek. Az ukrán ügyészség vizsgálja, hogy háborús bűncselekmények történtek-e.

Kitüntették az ukrán határőrt, aki elküldte az orosz hadihajót, az ENSZ szerint civilek ezrei halhattak meg Mariupolban

Továbbra sincs vége az orosz-ukrán háborúnak, az ukrán hadvezetés szerint az orosz visszavonulás csak félrevezetés.

Brutális éhínséget okozhat az orosz-ukrán háború, mindenki érintett lehet

António Guterres, az ENSZ portugál főtitkára New Yorkban beszélt erről. 

Már tízmilliónyian menekültek el otthonukból Ukrajnában

Közel 3,4 milliónyian külföldre menekültek az országból az oroszok által háború miatt.

Magyar György: aki háborús bűncselekményt követ el, azzal szemben az ENSZ bármely tagállama felléphet - Magyarországon bárki feljelentést tehet, amire Poltnak lépnie kell!

Amennyiben az orosz csapatok háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekményt követtek el – és ezt valószínűsíti, hogy polgári lakosokat, illetve az alapvető létfeltételek biztosításához szükséges létesítményeket támadtak –, emiatt valamennyi civilizált állam felléphet.

Megalázták Szergej Lavrov orosz külügyminisztert

Több diplomata is kivonult a teremből Genfben az ENSZ Leszerelési Konferenciáján, miközben a videón bejelentkező orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov arról beszélt, meg kell akadályozni, hogy Ukrajna atomfegyverekhez jusson.

Megkongatta a vészharangot az ENSZ - Végveszélyben a világ és Európa biztonság!

A világ az elmúlt évek legnagyobb globális biztonsági válságával néz szembe az orosz-ukrán konfliktus miatt - jelentette ki amerikai idő szerint kedden este New Yorkban Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára.

Tényleg Elon Musk fogja megmenteni az emberiséget az éhhaláltól?

Természetesen nem.

Jövőre lesz az Üveg Éve, bejelentették a programokat

Jubileumi könyvet adtak ki a különleges alkotásokról

"Minden Idők Legkevésbé Külügyminisztere" New York-i edzése

Szijjártó Péter külügyminiszter attól függetlenül, hogy a világ mely részére szólítja a kötelessége, törekszik az "ép testben ép lélek" elvét követni és ezt rendszeresen követői tudtára is adja közösségi oldalán.

Nem dolgozhat Szijjártó? Szputnyik oltása miatt kellemetlen helyzetbe került a külügyminiszter

A magyar külügyminiszter szeretne részt venni a következő ENSZ közgyűlésen, ezt viszont csak valamelyik amerikai hatóságok által elismert oltással tehetné meg.

Mintegy százötvenen halhattak éhen Tigré tartományban augusztusban

A BBC ezt a Tigréi Népi Felszabadítási Front közlésére hivatkozva jelentette, az ENSZ pedig augusztus végén arról adott jelzést, hogy közel két hete nem tudott élelmiszerszállítmányokat küldeni a fegyveres konfliktus miatt a térségbe.

Az Afganisztánból várható menekültáradat ügyében végre megszólalt a magyar kormány is, nincs benne köszönet (se irgalom)

A tálibok (talibánok) villámgyors országfoglalása rengeteg katona-politikai kérdést vet föl az amerikai és a NATO csapatok kivonásáról és a stabilnak hitt afganisztáni helyzetről.

Magyarország elveszett? Migránsok millióival kell számolni – Vészjósló állapotok az ENSZ jelentésében és a Közel-Keleten

Az ENSZ klímaváltozásról szóló jelentése gyökeresen forgatta fel a politikai közvéleményt, és az amit előrevetített, egyenlő azzal amitől Orbán Viktor és a magyar kormány a legjobban tart, a tömeges migrációval.

Aláírta az ENSZ nőjogi alapelveit a Debrecenben is jelenlévő Vitesco Technologies

Csatlakozott a Vitesco Technologies az ENSZ nőjogi alapelveit tartalmazó, a nemek közötti egyenlőséget szolgáló nyilatkozatához.

ENSZ-főtitkár: véget kell vetni azonnal a harcoknak Izraelben

António Guterrest elrettenti a halottak egyre növekvő száma, tűzszünetet sürget.

Durva: már fegyveres katonák kellenek a szabad választásokhoz

Csapaterősítést vezényelt az ENSZ békefenntartó kontingense (MINUSCA) a Közép-afrikai Köztársaság fővárosa, Bangui közelében utakat és városokat elfoglaló fegyveres lázadók elűzésére, akik a december 27-re kitűzött általános választások megzavarásával fenyegetnek.

Hiába a magyar ellenállás, az ENSZ leszedte a legveszélyesebb drogok listájáról a füvet

Még a lengyel kormány is támogatta a besorolás enyhítését, de ebben az ügyben Budapest Pekinggel és Moszkvával tartott.------A szavazás igen szoros volt, a Bizottság 57 tagállamából 27 szavazott az enyhítés mellett, és 25 ellene.

Magyarország 2020-ban is támogatta az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének működését

A magyar kormány cselekszik a klímavédelemért, az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodás több területén hozott döntések tudományos eredményeken alapulnak.

Az ENSZ-főtitkár szerint még mindig nincs férfi-női egyenjogúság

A világon minden harmadik nőt rendszeresen bántalmaznak, néhány országban sajnos gyilkosság áldozataivá is válnak - jelentette ki az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) főtitkára, António Guterres a Nők IV. Világkonferenciájának 25. évfordulójára szervezett közgyűlésén.

Az ENSZ is megszólalt a menekültekről a koronavírus kapcsán – csak ők uszítás helyett a gyerekek jövőjét féltik

Hárommillió menekült gyerek sorsa kerülhet veszélybe.

A srebrenicai mészárlás 1995

25 éve, 1995. július 11-én és az azt követő napokban követték el a modern kori európai történelem egyik legsúlyosabb vérengzését: a boszniai polgárháborúban a szerb erők Srebrenica városának környékén több mint nyolcezer bosnyák férfit és fiút mészároltak le.

A nők arányának növelése a parlamentben több fejlesztést hoz az egészségügyben és az oktatásban

Minél nagyobb a nők aránya egy ország parlamentjében, annál több az újítás és a beruházás az egészségügyben és az oktatásban – mutatott rá az ENSZ főtitkára egy vasárnapi, a nemzetközi nőnap alkalmából közölt írásában.

Bűncselekmények áldozatainak világnapja – Mindenkinek joga van a segítséghez!

Az ENSZ 1985. november 29-én elfogadott nyilatkozatának (Az Igazságszolgáltatás Alapelveinek Deklarációja) értelmében az áldozat fogalma: “olyan személyek, akik egyénileg vagy kollektíven sérelmet szenvedtek, beleértve a fizikai, illetve mentális bántalmakat, érzelmi szenvedést, gazdasági veszteségeket, valamint alapvető jogaik...

Durva: 14 gyerekkel végeztek a fegyveres támadásban

Kameruni fegyveresek lemészároltak 22 embert, köztük 14 kiskorút és egy várandós anyát.