A Jobbik önállóan indul az EP-választáson

A Jobbik egységes, hitében, elszántságában erős frakcióval vág neki a parlament tavaszi ülésszakának és a 2019-es évnek – jelentette ki a párt frakcióvezetője, elnökhelyettese a Mátraszentlászlón tartott háromnapos kihelyezett frakcióülést összegző pénteki sajtótájékoztatóján, Gyöngyösön.

Orbán: minden nagy döntéssel várjuk meg az EP-választást

Minden nagy döntéssel meg kell várni a májusi európai parlamenti (EP-) választást, az európai polgárok döntését – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a visegrádi országcsoport (V4) és Németország csütörtöki pozsonyi kormányfői találkozóján.

Halász János szerint Timmermans, a bevándorláspártiak csúcsjelöltjeként kampányol Magyarország ellen

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke a bevándorláspártiak csúcsjelöltjeként kampányol Magyarország ellen .

EP-választás: az olasz Öt Csillag Mozgalom vezetője találkozott a francia sárgamellényesek képviselőivel

Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője kedden bejelentette, hogy Franciaországban találkozott a kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen több mint két hónapja tüntető, úgynevezett sárgamellényes mozgalom vezetőivel.

Bakondi György: Az EP választás legfőbb tétje, hogy meg tudjuk-e védeni Európát a bevándorlástól és a bevándorláspárti politikusoktól

Az európai parlamenti (EP-) választás legfőbb tétje, hogy meg tudjuk-e védeni Európát a bevándorlástól és a bevándorláspárti politikusoktól - jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója újságíróknak hétfőn Budapesten.

Frans Timmermans: az Európai Néppárt szélsőjobboldali erőket juttathat a hatalomba az EP-választásokon

A Manfred Weberre és pártjára, az Európai Néppártra (EPP) leadott szavazatok szélsőjobboldali erőket juttathatnak a hatalomba a májusi európai parlamenti választásokon – figyelmeztetett vasárnap Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) választási csúcsjelöltje az...

EP-választás – Szavazást segítő új weboldalt indított az EP

Az Európai Parlament (EP) 24 nyelvű, a májusban esedékes EP-választásra való felkészülést segítő, útmutatóval ellátott új weboldalt indított arról, hogyan lehet szavazni az egyes tagállamokban – közölte az uniós parlament pénteken.

Kovács Zoltán: a migráció kulcskérdés minden európai országban

A migráció kulcskérdés minden európai országban, az elmúlt három évben egyértelművé vált, hogy a migrációhoz kapcsolódó politikai kérdések az élet minden területét áthatják - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az európai választás próbára teszi majd az európai fősodor pártjainak rugalmasságát

Az európai választás próbára teszi majd az európai fősodor pártjainak rugalmasságát, és megmutatja, hogy mennyire tudják tartani állásaikat a kontinensen végigsöprő populista hullámmal szemben.

Kovács Zoltán: az EP-választás sorsdöntő lehet Európa számára

Nagyon éles küzdelemre számít a kormány az európai parlamenti (EP-) választáson, amely sok szempontból sorsdöntő lehet Európa számára – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Hidvéghi: az EP-választáson lesz egy ellenzéki Soros-lista és a Fidesz-KDNP nemzeti listája

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ha majd választaniuk kell a magyaroknak a májusi európai parlamenti (EP-) választáson, akkor lesz egy közös ellenzéki, "gyakorlatilag Soros-lista", és lesz egy másik, a Fidesz-KDNP nemzeti listája.

Azt várják, hogy az EP-választáson nagy átrendeződés lesz

A közép- és különösen a baloldali pártok gyengülése várható a májusi európai parlamenti (EP-) választáson – mondta Gálik Zoltán a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója az M1 aktuális csatornán szombat reggel.

A Századvég elelmzője szerint az EP-választás alapján lehet az őszi önkormányzati választásra készülni

Kiszelly Zoltán, a Századvég elemzője szerint a jövő májusi európai parlamenti (EP) választás pillanatfelvétel lesz, az ismeretében lehet felkészülni az őszi önkormányzati választásokra.

Trócsányi az első helyen – itt vannak a Fidesz EP-jelöltjei

Trócsányi László vezeti majd a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) választási listáját. Az igazságügyi minisztert egyben európai biztosnak is jelölik – jelentette be a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

Bejelentették: az MSZP és a Párbeszéd közösen indul az EP-választáson

Az MSZP és a Párbeszéd közös listát állít az 2019. májusi európai parlamenti (EP-) választásra. Az Európa-párti erők szövetségéhez várják további pártok, civil szervezetek, szakszervezetek csatlakozását.

A jövő évi választás küzdelem Európa lelkéért

A jövő májusi európai parlamenti (EP-) választás küzdelem a kontinens lelkéért a populista és nacionalista erők ellen - jelentette ki kedden Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) úgynevezett csúcsjelöltje.

Ma tárgyalnak arról, hogy a vajdasági és kárpátaljai magyarok is szavazhassan az EP-választáson

Az Országgyűlés ma tárgyalja a Miniszterelnökség vezetőjének azon javaslatát, amely az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknak is aktív választójogot adna a jövő évi európai parlamenti választáson.

Gulyás Gergely. sorsdöntő lesz az EP-választás magyarországi eredménye

Döntő hatású lehet az Európai Unió jövőjére az európai parlamenti választás magyarországi eredménye – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden az Európa jövőjéről rendezett fórumon, Budapesten.

Már azt is tudjuk, hogy az EP-választás „nemzeti önvédelem” lesz

A 2019-es európai parlamenti (EP-) választás tétje Magyarország számára az ország által megkötött szerződések betartásáról és éppen ezért a nemzeti önvédelemről szól – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Nyíregyházán megtartott fórumán, szombaton.

Juncker: A „szűklátókörű nacionalizmussal” szemben addig kell küzdeni, amíg erre még van idő

A „szűklátókörű nacionalizmussal” szembeni küzdelemre szólította fel az Európai Uniót Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Bécsben az Az Osztrák Köztársaság 100 éve című konferencián mondott beszédében.

Orbán Viktor belengette, hogy bevándorlásellenes pártcsaládot kellene létrehozni az EP-választásra

Aztán rögtön visszakozott is, mondván, hogy inkább kormányozzák vissza a Néppártot a kereszténydemokrata gyökereihez.

Orbán Kötcsén:"mi Európában és az EU-ban képzeljük el jövőnket, de Magyarország az első"

Orbán Viktor Kötcsén a polgári pikniken beszélt a 2019-ben esedékes európai parlamenti választásról, valamint 

Demagógisztáni napló: Parlamenti gyökérlét

Az EP választások visszhangjai alig akarnak elülni.

Jó reggelt, meghozták az EP-t

Lezajlottak az EU-parlamenti választások, melyekkel kapcsolatban megint elkezdődhet a kormányzati melldöngetés, és az ellenzéki sebnyalogatás.

Ma, holnap…

A mai nap – csak a mai!

Videó: Így mondott le Mesterházy

Rövid beszéd után jelentette be vasárnap késő este az MSZP elnökségének lemondását a párt elnöke, Mesterházy Attila.

Nagyot bukott az MSZP – talán végre menesztik Mesterházyt

A választás nyertese a Fidesz mellett Gyurcsány Demokratikus Koalíciója, amely lenyomva az MSZP-t, a második legerősebb párt lett Budapesten.

Szily: Végre vége van a baloldalnak

Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy az MSZP történelmi lebőgésén vagy a DK relatív erősödésén lepődtem-e meg jobban.

Szanyi: soha ilyen rossz eredménye nem volt az MSZP-nek

Szanyi Tibor szerint az MSZP-ben változásokra van szükség, de pusztán személycserékkel nem tud boldogulni a párt.

Így táncoltak Gyurcsányék tegnap este

Ennyire még sosem táncoltak az MSZP hulláján !