Navracsics elárulta: Ennyi pénzt akar a kormány az EU-tól

Az utolsó pillanatban nyújtották be a számlát Orbánék. Az is kiderült, hogy még nem biztos, hogy búcsút kell vennie a magyar egyetemeknek az Erasmus-programtól.

Erasmus: Elkeseredettek és dühösek a modellváltó egyetemek egy volt egyetemi vezető szerint

A két program, amiből kimaradhatnak az alapítványi egyetemek, ha az Orbán-kormány nem lép, nélkülözhetetlen az oktatáshoz és a kutatáshoz is.

Fideszesek panaszolják: kihagyják őket az Unió pénzes programjaiból

Sem a Semmelweis, sem a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem nem kaphat uniós pénzt, mert mindkét közalapítványinak mondott, valójában a Fidesz érdekeit szolgáló formában működő magyar egyetemet kihúzták az Erasmus+ egyik támogatási formájának nyertesei közül.

Figyelem! Egyre nagyobb bajban az Erasmus-program + VIDEÓ!

Dr. Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója azt is elmondja, hogy miért.

Több millió eurós kár érte a magyar tudományos kutatást, és ez még csak a kezdet lehet

Bizonyíthatatlan, de létező jelenség a magyar kutatók mellőzése az új pályázatokban, mondta a G7-nek egy érintett.

Mi lesz veletek Erasmus+ és Horizont program - Pénz, paripa, fegyver elbokázva

A magyar felsőoktatás és tudományos élet két kiemelkedően fontos EU-s programot  az Erasmus+-t és a Horizontoot, bukott el, 2022. decemberében, a magyar kormány demokrácia ellenes magatartása miatt.

Orbán-kormány késlekedése miatt veszélyben az Erasmus

Johannes Hahn költségvetési biztos nem érti, hogy a magyar kabinet miért nem hozza meg a szükséges intézkedéseket – számolt be róla a Népszava.

Hiába a nyomás az egyetemek, az ellenzék és az EU részéről, a Fidesz nem hagyja magát

A fideszes képviselők szavazataikkal ellehetetlenítették, hogy az egyetemi kuratóriumokból kizárhassák a politikusokat.

Orbán Viktor olyat kaphat Brüsszeltől, ami padlóra küldheti

Brüsszel az Erasmus-ügyön keresztül készül szembeszállni a magyar kormánnyal, így Orbán Viktorral.

Varga Judit már Navracsics előtt Brüsszelbe utazik az Erasmusról tárgyalni

Váratlan fordulat.

Kettős csapdába sétált bele az Orbán-kormány: A tragikus végeredménnyel is számolniuk kell

A Portfólió számolt be arról, hogy csapdává vált az Erasmus+ és a Horizont programok uniós kötelezettségvállalási tilalma.

ATV: Navracsics január végén Brüsszelben tárgyal az Erasmus-ügyről

Megkérdezi a költségvetési és az innovációért és oktatásért is felelős uniós biztosokat, hogy mi is történt.

Erasmus-botrány: A DK az Országgyűlés kulturális bizottságának összehívását kezdeményezi

A DK az Országgyűlés kulturális bizottságának összehívását kezdeményezi az Erasmus-ügy miatt.

A kormány is beszállna az Erasmus-programba: kifizetik az ösztöndíjakat, ha nincs megállapodás

Ha nem vezetnek eredményre az Erasmus-ösztöndíjjal kapcsolatos tárgyalások az Európai Unióval, akkor a kormány kifizeti az ösztöndíjak költségét – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Az Erasmus-botrány tovább dagad: a Corvinus és a Soproni Egyetem is saját pénzből finanszírozná a programot

Újabb egyetemek jelentették be a hírt. 

A DK minden fideszest lemondatna az egyetemi alapítványokban betöltött kuratóriumi posztjáról

Az EU bekeményített. 

Beláthatatlan következményei lehetnek az Erasmus elkaszálásának a magyar felsőoktatásban

Január 9-én, hétfőn robbant a hír, hogy az unió döntéshozó és végrehajtó szerve, az Európai Unió Tanácsa felfüggeszti az alapítványi fenntartású magyarországi egyetemek részvételét az Erasmus+ programban.

Nem fogadja el a kormány a brüsszeli döntést az Erasmusról

Márciusig tisztázzák az ügyet.

Egyetemisták, figyelem! Újra lehet pályázni az Erasmus+ programban

Újra lehet pályázni az Erasmus+ programban, melyben idén rekord összegű források állnak a magyarok rendelkezésére – közölte az ösztöndíjprogram lebonyolításával megbízott Tempus Közalapítvány szombaton az MTI-vel.

Ingyenes, online környezetvédelmi képzés a kkv-k és családi vállalkozások számára

A körforgásos gazdaság lényege a gazdaságban szokásos lineáris termelési megoldások átalakítása a természetes folyamatokra jellemző körforgásra az anyagok, melléktermékek és hulladékok újrahasználata és újrahasznosítása által.

Isztambuli kalandok Erasmus idején

Első benyomásaink a török emberekrőlEbben a cikkben blogunk egyik olvasója, Petyus Ferenc mesél azokról az élményeiről, amik Törökországban estek meg vele.

Kigyulladt és a Temze rakpartjának ütközött egy kirándulóhajó Londonban

A Temze rakpartjának ütközött Londonban egy 300 tonnás kirándulóhajó Londonban vasárnap azután, hogy kigyulladt a motorja.

A Corvinus megúszta? Tények és találgatások a felsőoktatásban

Minden előzetes híresztelés ellenére a Budapesti Corvinus Egyetem önálló intézmény marad, s a felsőoktatási államtitkár, Palkovics László nyilatkozatai szerint csak jelentéktelen, a legszükségesebb változtatások fognak történni ősztől az egyetemeken és főiskolákon az országban.  

Molnárék reménysége „Erázmuszban”

Két szemeszter után Moncsi bejelentette: „erázmuszra” akar menni.

Férfitípusok - kerüld őket, ha jót akarsz

Persze csak akkor ne foglalkozz az alább felsorolt típusokkal, ha nem csupán egy futó kalandra vágysz, hanem életed leendő párját keresed.

James Bond sunázná Joss Stone-t - fotókkal

Videojáték-karakter lett a csaj.

A franciák nyomozást indítottak a Magyarországon meghalt diáklány ügyében

A francia hatóságok nyomozást indítottak a Budapesten 2008 decemberében eltűnt, majd két hónappal később a Dunában megtalált diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében - közölték honlapjaikon a L'Express és a Le Figaro című párizsi lapok.

Erős Antónia újra az RTL Klub Híradójában

Erős Antónia újra az RTL Klub Híradójában

Erasmus csereprogram vállalkozóknak

A februárban kísérleti jelleggel indult program keretei között a három évnél nem régebben alapított cégek vezetői szerezhetnek tapasztalatot más uniós tagállamokban.