Hogyan lett ekkora szupersztár Ferenc pápa?

Ferenc sok szempontból az első pápa, akinek a 21. századi média eszközei állnak a rendelkezésére, hogy kapcsolatot építsen a katolikus és nem katolikus tömegekkel.

Késve költözhetnek be egyetemisták ezrei a kollégiumokba az Eucharisztikus Kongresszus miatt

Kell a hely a zarándokoknak és a kongresszus más vendégeinek.

A Missziós Kereszt Oroszlányban

Gazdag programmal várta a híveket, valamint Oroszlány és környékének lakosságát október 12-16. között az oroszlányi Munkás Szent József plébánia. A templomban került elhelyezésre a jövő évi Eucharisztikus Világkongresszus jelképe, a Missziós Kereszt, melyet 2017 -ben áldott meg Ferenc pápa.

Újabb milliárdok jutnak az Eucharisztikus Világkongresszusra

Korábban még 21,5 milliárd forintos állami támogatásról volt szó. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egyes fejlesztéseinek a 2020-ban Budapesten megrendezendő Eucharisztikus Világkongresszussal összefüggő támogatásáról döntött a kormány – írja az MTI.

Új villamosvonal épülhet Budapesten egyházi és vadászati rendezvény miatt

Új villamosvonalat építtetne a kormány, hogy a 2020-ban a Hungexpón rendezendő Eucharisztikus Világkongresszusra legyen megfelelő tömegközlekedés. A 90-es években egyébként még közvetlen vágánykapcsolat volt a Hungexpóig.

Magyarországnak jó hírt hozó videóüzenetet küldött a pápa

Magyarországon rendezik meg a következő eucharisztikus világkongresszust 2020-ban – jelentette be Ferenc pápa vasárnap az 51. kongresszust lezáró szentmisére küldött videoüzenetében a Fülöp-szigeteki Cebuban.