A Sporting után a Baselt is elkapta a Videoton

A Videoton FC 2–1-re legyőzte a svájci FC Baselt csütörtökön az Európa Ligában, ezzel három forduló után a G csoport második helyén áll.

A svájci bajnokot fogadja a Videoton

Öt nyeretlenül megvívott bajnoki mérkőzés után a nemzetközi porondon javíthat a Videoton, amely csütörtökön 19 órától a svájci Baselt fogadja Európa Liga-csoportmérkőzésen.

A Basel frissen kinevezett trénere tart a Viditől

Erős csapatnak nevezte a Videotont szerdai székesfehérvári sajtótájékoztatóján az FC Basel vezetőedzője. A svájci csapat csütörtökön Európa Liga-mérkőzésen lép pályára Székesfehérváron.

A Videoton edzője nehéz meccset vár a Basel ellen

Paulo Sousa ugyanolyan koncentrált játékot vár a Videoton labdarúgóitól az FC Basel elleni Európa Liga-csoportmérkőzésen, mint amilyet a portugál Sporting 3-0-s legyőzése alkalmával mutattak.

Menekülnek az Európa Liga szereplés elől?

A Győri ETO EL-ből való kizárása után biztossá vált, hogy az OTP Bank Liga 4. helyezettje is elindulhat a második legrangosabb kontinenstornán.

EL-sorsolás: a Manchester City a címvédőt, a Manchester United az Ajax-ot kapta

A Bajnokok Ligája után az Európa Ligában is sorsoltak a svájci Nyonban.

Európa-liga - csütörtöki eredmények

A labdarúgó Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójából amúgy tizenkét mérkőzést játszottak le tegnap.

Az Európa-liga tegnapi eredményei - Bölöniék nyertek a Tottenham otthonában

Bravúros győzelmet aratott a PAOK Szaloniki.

Európa-liga - Vaslui-Sporting Lisszabon 1-0; Legia-Rapid 1-0; Steaua-Maccabi 4-2

A román csapatok csütörtöki mérkőzéseinek összefoglalója.

Európa-liga - 3 román csapat a csoportkörben

Három román csapat jutott be a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe.

Temesváron Európa Liga-meccset játszanak

A Rapid Bukarest választása a bánsági városra esett, miután egyelőre nem szerepelhet a giuleşti-i stadionban.

A Kolozsvári CFR belement

Odaadják a stadiont a Steauának az Európa Ligás mérkőzésre.

Európa Liga - ikszelt a Medgyes, a Paks és a Dinamo Bukarest is

Jól áll a szénája a Medgyesnek, kevésbé jól a Paksnak és a Dinamo Bukarestnek – bár ha az előző körben látott szereplésre gondolunk, a magyar csapat ugyanebből a helyzetből indult a visszavágón, és remekül teljesítve továbbjutott.

Nyerő helyzetből vesztett a Ferencváros, és kiesett az Európa Ligából

Az Üllői úti siker után az Aalesund otthonában is vezettek a zöld-fehérek.

Európa Liga - Továbbjutott a Medgyes, kiesett a Kecskemét

Az erdélyi alakulat éppen annyi gólt lőtt, amennyi kellett a kvalifikációhoz.

Európa Liga visszavágó: FK Aktobe – Kecskeméti TE - élő

Magyar idő szerint csütörtökön 18 órától a kazahsztáni Aktobe városában harcolhatja ki a Kecskeméti TE a továbbjutást a harmadik körbe az Európa Liga-selejtezőjében.

Videó: Ezzel a hatalmas góllal lett EL-bajnok a Porto!

A Porto 1-0-ra nyert a Braga ellen az Európa Liga döntőjében.

Dzsudzsák a kérői ellen futballozik

A Bajnokok Ligájából kedden és szerdán már kaptunk egy dózist, csütörtökön este pedig az Európa Ligán élvezkedhetünk.

Kabát az ökle, Coulibaly a szája miatt fizet, Herczeg dönt

Pénzbüntetéssel sújtotta a DVSC a renitens játékosait.

Ennek a Loki-meccsnek van csak igazán tétje!

Szégyenszemre az egész mezőny egyetlen nullpontos csapata lesz a kedvencünk, vagy sikerül egy árva pontocskát szerezni?

A Bundesliga éllovasa is kiesett, mint a Loki

A Dortmund óriási, már-már behozhatatlannak tűnő előnnyel vezeti a német Bundesligát, mégsem tudta kiharcolni a továbbjutást a csoportjából az Európa Ligában.

Ki-ki meccsekkel hangólodunk a Loki-Sampra

A labdarúgó Európa Liga csoportkörének utolsó fordulója már szerdán elkezdődik.

A Lokinak takarítják a Puskást

Ha nem is ideális körülmények várják majd a pályára lépő csapatokat csütörtökön este a Puskásban, a játéktér mindenképpen alkalmas lesz focira.

BL: az izgalom kevés, de az élvezet lehet nagy

A legjobb tizenhat közt négy hely még nincs betöltve, az Európa Ligát érő harmadik helyért pedig öt csoportban lesz nagy küzdelem.

Az ősz legjobb játéka sem ért pontot a Lokinak

Rendkívül peches körülmények között szenvedett vereséget a DVSC a Metaliszt Harkiv otthonában az Európa Ligában.

Cassanótól nem kell félni, Debrecen!

A fegyelmi ügy miatt Genovában kegyvesztetté vált válogatott támadó olasz források szerint megegyezett a bajnoki címvédővel: januártól fekete-kék szerelést ölt magára.

A Metaliszt elverte a Sampdoriát

A DVSC csoportjának másik mérkőzésén a Metaliszt Harkív legyőzte a Samdoriát, és hat ponttal második a hétpontos PSV mögött a kvartettben.

EL: egy a Loki–PSV, de lesz még huszonhárom!

A DVSC–PSV-n kívül is pikáns csatákat rendeznek csütörtökön, az Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában.

Már megint Budapest jár jól a Loki által

Két budapesti luxusszállodát gazdagít két napig a DVSC és a PSV.

A Loki két arca: itthon farkasok, idegenben bárányok

A válogatott győzelmei utáni örömmámort kiheverve visszazökkenünk a normál kerékvágásba.