Szijjártó szerint az összes külügyér-kollégája együgyű, csak ő a "helikopter"?

Úgy tűnik, Szijjártó Péter, a magyar külügy felelőse mindenre kapható.

Egy esetleges ellenzéki győzelem után nem bosszúra, hanem népszavazással legitimált jogalkotásra lesz szükség

A kívánatos kormányváltás után a jelenlegi ellenzék az elmúlt tíz esztendő meglehetősen vitatható történéseit egyetlen tollvonással biztosan nem teheti semmissé, és tartózkodnia kell a Fidesz erőszakos módszereinek átvételétől.

Ujhelyi: Európai egészségügyi minimumszolgáltatást a magyaroknak is!

Európai egészségügyi minimumszolgáltatás kell, hogy garantálja a magyar betegbiztonságot!

A Magyar Telekom átadta az első, európai uniós forrásból fejlesztett új generációs szélessávú hálózatát

Baranya megyében, a Hegyháti Járásban található, 400 háztartást számláló Gödrén adta át a Magyar Telekom az első olyan szélessávú vezetékes hálózatot, amelyet tavaly elnyert európai uniós forrás felhasználásával épített ki a vállalat.

Új egzotikus részecskét figyeltek meg a nagy hadronütköztetőben folyó kísérletek során

Új, két nehézkvarkból és egy könnyű kvarkból álló bariont figyeltek meg az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet nagy hadronütköztetőjének szakemberei.

Jelentős magyar részvétellel indul útjára a PLATO exobolygó-kereső program

Az Európai Űrügynökség Tudományos Programtanácsának június 20-i döntése zöld utat adott a PLATO exobolygó-kereső programnak.

2,4 milliárd euróra büntette Brüsszel a Google-t

Rekordösszegű, mintegy 2,4 milliárd eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság kedden a Google amerikai internetes óriásvállalatra az uniós trösztellenes szabályok megsértése miatt.

Ingyenes internet-hozzáférési pontok ezreit állítja fel az Európai Unió

Politikai megállapodásra jutottak az uniós intézmények az úgynevezett WiFi4EU kezdeményezésről, amelynek értelmében 2020-ra ingyenes internet-hozzáférési pontok ezreit fogják kiépíteni a kontinensen - jelentette be az Európai...

A Parlament elé került az ESA-csatlakozás ügye

Az Országgyűlés mai ülésnapján lefolytatta az általános vitát az ESA-csatlakozásunkhoz szükséges három törvényjavaslatról. 

Samsung EU Fórum 2015

Monacóban rendezte meg a Samsung 2015-ös EU Fórumát, amelyen bemutatták a cég „okosabb” jövőre vonatkozó elképzeléseit.

Mit képzel magáról, Miniszterelnök Úr?

Olvasom, hogy Orbán Viktor kinyilatkoztatta (mert ez a szokása), hogy mi, benne én magam is (gondolom) nem attól vagyunk európaiak, mert itt élünk, hanem, mert keresztények vagyunk.

EURO 2012 - Megjelent!

Megérkezett a régóta várt EURO 2012, a FIFA 12 első DLC-je, ami nyári EB eseményeivel egészíti ki a játékot! Mostantól megvásárolható PC-re letöltőkód formájában, a konzolokra pedig forint vagy font alapú feltöltőkártya segítségével tölthető le a tartalom.

Halál sugárút

A Halál sugárút olyan, mintha ezúttal európaiak készítettek volna remaket egy hollywoodi film alapján. Amerikából több olyan filmet is láttunk már, ami az iraki háborúról, pontosabban az iraki háború veteránjairól szól, és arról, hogy milyen rombolást végzett ezekben az emberekben az erőszak – A Halál sugárút legjobban...

Nem magyar, EU-s

Magyarország az Európai Unió tagja, és ennek számos előnye van.

Autós, ne dudálj! Most a bringásoké az úttest

Az Európai Autómentes Napon a Nagyerdőről indul a Critical Mass debreceni menete 18 órakor.

Légy egyike a 27 európai riporternek!

Az Európai Bizottság nevében a PAU Education meghirdeti az Önkéntesek Európai Éve 2011 média-kampányát.

Kampány: Internetet a népnek!

Baja Ferenc, a Magyar Szocialista Párt Innovációs és Informatikai Tagozatának elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy "az internet a 21. század digitális közműve lett, az ebből való kirekesztettség az európai modernizációs folyamatoktól való leszakadást jelentené".

Tagfelvétel az Európai Unió Ifjúsági Zenekarába

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában (EUYO) 2003-ban vett részt először magyar zenész, ők a közelgő csatlakozás és a budapesti turné kapcsán nem próbajáték, hanem meghívás alapján kerültek a zenekarba.

Jerzy Buzek - Megválasztották az EP új elnökét

Jerzy Buzek volt lengyel kormányfőt választotta meg az Európai Parlament új elnökévé Strasbourgban a 736 főnyi testület.

Egy elsüllyedt hajó hat európai utasa eltűnt

Három német, egy szlovén, egy dán utasnak és egy 11 éves osztrák kislánynak veszett nyoma, miután Marokkó északi partjainál elsüllyedt hajójuk.

Összesen 12 milliárdot különítettek el a debreceni beruházásra

Összesen 12 milliárd forintot különített el az Észak-Alföldi Regionális Tanács az Európai Neutronkutató Központ (ESS) megvalósítására.

Kölcsönkap Magyarország

Az Európai Központi Bank bejelentette, hogy kész ötmilliárd euróig (1336 milliárd forint) terjedő összeget kölcsönözni a Magyar Nemzeti Banknak.

Teli hócipővel a hosszú sorok országában

A postákon és a bankokban kell várakozni a legtöbbet.

Brillírozik az európai notebookpiacon az Asus

Az egyik legdinamikusabban fejlődő noteszgépgyártóvá válhat régiónkban a hordozható számítógépeit Asust márkanéven értékesítő tajvani Asustek Computer, így idén év végén a tervek szerint felállhat a harmadik, dobogós helyre az értékesítési versenyben -- írja a cég egyik felsővezetőjét idézve a DigiTimes.