Népirtás: 800 ezer halálos áldozat szűk száz nap alatt

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerint a nemzetközi közösség is felelős, mert némán figyelte a második világháború utáni időszak legsúlyosabb genocídiumát.

Medvegyev beleállt Bukarestbe: „A román, mint ismeretes, nem is nemzet”

Az orosz exelnök legújabb hőbörgése alaposan kiakasztotta a politikát és a közvéleményt a megtámadott országban.

Magyarország legutóbb a politikai reklámok átláthatóságát gáncsolta volna egyedüliként az EU-ban

Csak Magyarország szavazott az új brüsszeli alku ellen, amely a politikai hirdetések ügyében teremt rendet.

Havasi megszólalt azzal kapcsolatban, hogy Orbán átmenetileg elnökölheti az Európai Tanácsot

A miniszterelnök sajtófőnöke tett egy javaslatot.

Európai Unió 2024: vigyázz Brüsszel, jövünk!

Jól halad a 2024 második félévi magyar uniós elnökség előkészítése – mondta el Varga Judit igazságügyi miniszter a 2024-es magyar uniós elnökség előkészítéséről az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén tartott tájékoztatón.

„Ne adjunk uniós forrásokat Magyarországnak” – javasolják a képviselők a Bizottságnak

Az Európai Parlament több mint 70 százalékát képviselő frakcióvezetők sürgették az Európai Bizottságot, hogy utasítsa el Magyarország további uniós helyreállítási források iránti kérelmét az uniós törvényhozók és Orbán Viktor kormánya közötti csatában.

Az Európai Unió tizenkét hónapon belül egymillió tüzérségi lőszert biztosít Ukrajnának

Amennyiben erre kérés érkezik, rakétákat kell szállítani Ukrajnának, azzal a céllal, hogy az elkövetkező tizenkét hónapon belül közös erőfeszítéssel 1 millió darab tüzérségi lőszert bocsássunk rendelkezésre.

Eltévedt cirkálórakéták csapódhattak be Lengyelországban, Moszkva szerint provokáció az orosz rakétákról szóló lengyel bejelentés

Valószínűleg eltévedt cirkálórakéták csapódhattak be kedd este Lengyelországban, Oroszországnak semmilyen érdeke nem fűződik egy ilyen támadáshoz – mondta el az M1 aktuális csatorna műsorában Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az erről szóló lengyel sajtóhírre reagálva.

Orbán Brüsszelre van hangolva

Kivételesen.

Európai Tanács: Több országtól is a halálbüntetés eltörlését követeljük!

A halálbüntetés embertelen és megalázó bánásmód, amely ellentétes az emberi méltósággal, és addig nem hagyjuk abba a küzdelmet, amíg alkalmazzák – írta Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő, valamint Marija Pejcinovic-Buric, az Európa Tanács főtitkára a halálbüntetés elleni világnap...

Ujhelyi szerint Orbán az ellen tiltakozik itthon, amit aláírt Brüsszelben

A szocialista EP-képviselő szerint Orbán politikai pávatáncos.

Orbán Viktor elindult Brüsszelbe, a fociválogatott sikeréből merít erőt – fotó

Az EU bővítéséről lesz szó a kétnapos brüsszeli tanácskozáson.

Megállapodott az EU, tilalmat vezetnek be az orosz olaj behozatalára

A tilalom ugyanakkor a csővezetéken szállíott kőolajra nem terjed ki egyelőre, Orbán Viktor ezért is írhatta hajnalban, hogy megvédte a rezsicsökkentést. 

Ara-Kovács Attila: mi történt tegnap...

Az Európai Tanács egyhangúan jóváhagyta a majd 1800 milliárd euró hétéves uniós költségvetést és a helyreállítási alapot.

Macron: "ha Európa egy részét hagyjuk tönkremenni, egész Európa tönkre fog menni"- Mire vár mégaz EU?

Emmanuel Macron francia államfő szerint egyelőre nincs konszenzus az Európai Unió tagállamai között a koronavírus-járvány által legsúlyosabban érintett régiók és ágazatok pénzügyi támogatásáról.

Csak egy tánc volt, de az aknamezőn....

Hárman járták, az Emberi Jogok Európai Egyezménye körül. Mindegyik rúgott, taposott egyet rajta, de hát nem lehet minden tánclépés mellé egy közlekedési rendőrt állítani, valami hasonlót már Rejtő is megírt. „Hárman párban”, mint a filmben:

Vizsgálatot indít az Európa Tanács a lengyel jogállamiság helyzetének ügyében

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) kedden úgy döntött, hogy vizsgálatot indít a lengyel demokratikus intézmények működésével és a jogállamiság lengyelországi helyzetével összefüggésben – közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács.

Orbán Viktor engedett: megállapodtak az EU vezetői a klímacélokról

Lengyelország egyelőre felmentést kapott. Nincs megegyezés a 2020 utáni uniós költségvetésről.

Leszavazta Magyarország a multik adóelkerüléséről szóló javaslatot

Magyarország, 11 másik uniós tagállammal együtt elutasította azt az előterjesztést, amely a nagy techcégek profitjáról és befizetett adójáról rántotta volna le a leplet – írja a Guardianra hivatkozva az Index.

Németh Zsolt: az Európa Tanácsnak fontos feladata lesz Európa egységének újbóli megteremtése

Az Európa Tanács hasonlóan komoly kihívásokkal néz szembe, mint hetven évvel ezelőtt, ezért feladata a következő években az lesz, hogy újra megteremtse Európa egységét – emelte ki az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyhetes őszi ülésszakát követen az...

"Welcome back!" – mondta Orbán a házigazda Tusknak

Jópofa jelenettel indult Orbán Viktor vasárnapi brüsszeli látogatása: a csúcstalálkozót összehívó Európai Tanács-elnök, Donald Tusk üdvözölte a magyar kormányfőt, mire Orbán azt felelte: "Hi, Donald, welcome back!", ami legalábbis úgy hangzik, mintha ő látná vendégül újra Tuskot.

Orbánnak Merkellel kell mekűzdenie

Megkezdődött az európai uniós tagországok vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozója kedd este Brüsszelben, amelynek egyetlen napirendi pontjaként informális egyeztetést folytatnak az európai parlamenti (EP-) választások eredményéről, illetve a küszöbönálló tisztújításról.

A németek és a franciák vizsgálnák a magyar jogállamiságot – még Orbánt is kérdőre vonnák

Ismét vitázott a magyar jogállamiság helyzetéről a tagállamok Európa-ügyi minisztereiből álló EU Tanács. Az úgynevezett 7. cikkelyes eljárás keretében zajlott tanácskozáson Németország és Franciaország közös nyilatkozatot tett.

Magyarország most épp egy Svájcnak szóló üzenetet fúrt meg az EU-ban

Igen, a migráció említése miatt.

Döntött az Európai Tanács - Áder Jánosnak március 17-éig kell kiírnia az EP-választást

Február 25-e és március 17-e között tűzheti ki az EP-választás idejét az államfő a jogszabályok értelmében.

Komoly fenyegetést kapott Magyarország a németektől

A magyar kormány megvétózta az EU - Arab Liga találkozó megállapodását. A német kormány erre figyelmeztette Budapestet, hogy ez nagyon sok pénzbe fog kerülni neki a következő években. Hétfőn ülnek össze az EU-s tagállamok és az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei, hogy a február 24-25-i EU-LIGA csúcstalálkozót...

A jövő évi választás küzdelem Európa lelkéért

A jövő májusi európai parlamenti (EP-) választás küzdelem a kontinens lelkéért a populista és nacionalista erők ellen - jelentette ki kedden Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) úgynevezett csúcsjelöltje.

Ukrajna önként befizetett 400 ezer dollárt az Európai Tanács költségvetésébe

Ukrajna "önkéntes befizetésként" 400 ezer dollárt utalt az Európa Tanács (ET) költségvetésébe, hogy segítsen a nemzetközi szervezet pénzügyi gondjain – közölte Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter kedden a Twitteren.

Az EU arra épült, hogy az országok tudják a saját érdekeiket, aztán jött Magyarország és Lengyelország

Nemcsak Magyarországnak, Lengyelországnak is nekiment a héten az EU, mert a kormány folyamatosan építi le a saját hatalma előtti korlátokat.

Handó Tünde szerint hazaáruló az a bíró aki az EU-hoz szalad jogorvoslatért!

Handó Tünde az utóbbi időkben inkább a botrányokról volt híres, irányítási és hitelességi problémák, kinevezések körüli zűrök jellemezték a róla szóló híreket – írja a Pesti Búlvár.