Pegasus-botrány: Kész az uniós jelentés az Orbán-kormány visszaéléseiről

Napok kérdése, és már egy uniós jelentés is kimondhatja, hogy az Orbán-kormány durván visszaélt a Pegasus kémprogrammal.

Lépett Brüsszel, kimentik az uniós diplomatákat Szudánból

Az EU nagykövete viszont a harcok ellenére is a helyén marad.

Uniós kölcsön: Már nem kell a kormánynak a brüsszeli pénz?

Lehet, hogy mégis lemond Magyarország a helyreállítási keret harmadáról.

Kaszab Zoltán: Az EU már nem tudja teljesíteni eredeti küldetését

Az egész Európai Unió létezése kérdőjeleződik meg az emberek szemében azzal, hogy azt a két célt, amely miatt működtetjük, a békét és a jólétet feladta – erről beszélt pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök. És valóban: az elmúlt egy évben a béke és a jólét is eltűnőben van az Európai Unióban és...

Habzó szájjal a világ ellen: Menczer Tamás a finneknek és a cseheknek is beszólt

A finnek pitiznek Menczer Tamás szerint, a cseh külügyminiszternek pedig azt üzeni, el a kezekkel a magyar gyerekektől.

Ujhelyi: Brüsszel üzent, csak a Fidesz-kormányon múlik a tanárok fizetésemelése

Az EP-képviselő szerint az Orbán-kormány pitiáner bosszúja csak, hogy eddig nem adták oda a fizetésemelést.

Letelt a határidő, éppen most bukik el az ország 16 ezer milliárd forintnyi uniós pénzt?

Máig kellett volna teljesíteni az Európai Bizottság az igazságszolgáltatásra vonatkozó négy "szupermérföldkövét", amelyek nélkül biztosan befagyasztva marad sokezer milliárd forintnyi uniós forrás.

Az euróövezetben már csak 6,9 százalékos az infláció

A vártnál nagyobb mértékben mérséklődött márciusban az infláció az euróövezetben éves szinten, tovább távolodva az októberi rekordszinttől – közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala.

Toók László: Brüsszel ne károsítsa a magyar gazdákat és a magyar vidéket!

A közéletben és a politikában is elsődleges érték a hitelesség és a következetesség.

Fideszesnek coki: új pénzosztó módszert próbál ki az Unió Orbán vérkorrupt rezsimje ellen

Az aktuális uniós költségvetés a korábbinál 15 százalékkal több közvetlen, nem kormányokon keresztül elosztott forrást tartalmaz. Esélyt kapnak a valódi civil szervezetek. Forrás: Pixabay

Gulyás Gergely szerint Magyarország folyamatosan zárkózik fel az Európai Uniós átlaghoz, minden más csak a baloldal "károgása"

Magyarország az elmúlt évben is folytatta a felzárkózást, a baloldali gazdasági szakértők "károgása" és a jegybanki vélemények ellenére az európai uniós átlag 75 százalékáról 77 százalékára emelkedett a magyar GDP – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Budapesten újságíróknak az Eurostat legfrissebb...

Uniós főképviselő: megszületett a megegyezés a Szerbia és Koszovó közti kapcsolatok rendezését célzó javaslat megvalósításáról

A megegyezés tényét némileg árnyalja, hogy a koszovói fél néhány ponttól húzódozott, a szerb elnök pedig úgy érkezett a megbeszélésre, hogy nem ír alá semmit.

Ujhelyi István: nem fogadta el az Európai Bizottság az Orbán-kormány vállalásait

Az EP-képviselő szerint a bizottság nem lát elégséges előrelépést az alapítványokba kiszervezett egyetemek és az igazságügyi rendszer reformjánál sem.

Kedden intézné az okmányokat, vagy a kocsi ügyeit a kormányablakban? Nem fog menni

Uniós rendszerátállás miatt kedden szüntelni fog az okmány- és járműügyintézés az országban.

Uniós pénzekből folyik az „abortuszra mint alapvető jog”-ra való érzékenyítés - Interjú Schittl Eszterrel

Ijesztő és egyben visszafordíthatatlannak tűnő folyamatok zajlanak Európában.

1.300 millió forintnyi támogatást talált kétségesnek az OLAF egy oktatáso projektnél - Visszavonásáról tettek javaslatot - Szijauram! - A szélső érték

Nem kizárólag amiatt az Európai unióból származó pmilliók-milliárdok hiánya miatt vetődik fel gond, amit a kormány nem- vagy csak részleges teljesítése okán nem fizet ki az országnak a szervezet, hanem azokkal is, amiket már felélt a regnáló, ám kiderül róluk, hogy nem úgy, ahogy azt kellett volna.

Szigorú ellenőrzésekre és vizsgálatokra van szükség a gabonapiacon!

Számos kérdés övezi az Ukrajnában használt növényvédő anyagokat, melyeket az Európai Unióban már régóta betiltottak, arról nem is beszélve, hogy szomszédunkban továbbra is engedélyezett a génmódosított növények termesztése.

Orbán Viktor: szakadék mélyül az Európai Unió és Magyarország között

Újabb beszámoló került ki Orbán Viktor és a Mathias Corvinus Collegium médiakonferenciáján részt vevő külföldi újságírók múlt csütörtöki beszélgetéséről.

Már a balkáni EU-tagjelölteknek is kezd elege lenni a bővítésért felelős magyar biztosból

Szembement-e az Unió értékeivel Várhelyi Olivér, ezt vizsgáltatná ki az Európai Parlament. A bővítésért felelős biztos hiába marad a helyén, az EU-nak és a tagjelölt államoknak már sokat ártott.

Az Európai Bizottság ismét pert indít Magyarország ellen

A kötelességszegési eljárásból nem értettünk.

EP-képviselők indítanának vizsgálatot Várhelyi Olivér uniós biztos ellen

A képviselők úgy látják, vannak aggasztó megnyilvánulásai a szomszédságpolitikáért és az EU bővítéséért felelős magyar uniós biztosnak.

ATV: Navracsics január végén Brüsszelben tárgyal az Erasmus-ügyről

Megkérdezi a költségvetési és az innovációért és oktatásért is felelős uniós biztosokat, hogy mi is történt.

444: rengeteg pénztől zárta el az Európai Unió Magyarországot

Egyelőre csak az agrártámogatások jöhetnek hiánytalanul az országba, a többi nagy uniós forráscsoportból az EU-s intézmények befagyasztották a kifizetéseket addig, amíg a Fidesz-kormány nem teljesíti a jogállamisági és egyéb reformokat.

Nem árulja el a külügy, hogy hány oroszt és kiket sikerült lehúzatnia a kormánynak a szankciós listáról

Annyi azonban kiderült Szijjártó Péter miniszter egy megszólalásából, hogy olyan kormánytagokról lehet szó, akikkel például Magyarország is tárgyal energetikai ügyletekben.

Románia is beelőzte Magyarországot az éves átlagkeresetek terén

Hazánknál rosszabbul csak a bolgárok állnak az uniós államok közül.

Ungváry Zsolt: Amikor az igazat a hazugok igazolják

Ismert az a lélektani jelenség, amikor egy férfi sikertelenül ostromol egy hölgyet és kudarcát azzal próbálja feldolgozni, hogy az illetőt elmondja mindenféle útszélinek, aki össze-vissza osztogatja kegyeit. Holott éppen az történt, hogy nem osztogatta. Egyre jobban megharagszik ezért a nőre, és igyekszik rossz hírét kelteni.

Jóváhagyta az EU Tanácsa az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós támogatást

Hitellel biztosítja az unió a pénzt, amit az alapvető közszolgáltatások – iskolák, kórházak működtetésére, kitelepítettek lakhatásának segítésére – fordíthat Ukrajna.

Rétvári Bence: Magyarország hitelezője az EU-nak, mert az unió nem fizeti ki a külső határ védelmét - VIDEÓ

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő Vácon a váci polgári est keretében a rendezvény házigazdájával Rétvári Bencével a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárával az orosz-ukrán háború eddigi alakulásáról annak globális hatásairól beszélgetett.

Putyin teljesen elzárhatja a gázcsapokat? Még tárgyal az EU, hogy mekkora ártól szankcionálják az orosz kőolaj tengeri szállítását – ha megvan az eredmény, Moszkva bekeményíthet

Magyarországot elvileg nem érinti az uniós szankció, mert vezetéken kapjuk az orosz gázt, de a piaci kilengéseket megérezhetjük, amennyiben élesedik a korlátozás.

Milliárdokat bukhat Magyarország, visszaéléseket tárt fel az unió Csalás Elleni Hivatala

Az EU által finanszírozott projektek célja a hulladékgazdálkodás hatékonyabbá és környezetbarátabbá tétele volt.