Minibölcsőde épül Letkésen

Kitértek arra, hogy az energiahatékonyság és akadálymentesség biztosítása kiemelt jelentőséget kapott a tervezésnél. Az épület tetőszerkezetére 6 kilowattos napelemrendszert telepítenek, amely a teljes villamosenergia-fogyasztást fedezi majd, és így nagymértékben csökkenti a rezsiköltségeket.

Levegőben lóg az összes uniós támogatásunk felfüggesztése

A 420 milliárd forintos víziközmű-tender kapcsán az Európai Bizottság már kimondta, hogy nem működik megfelelően a magyar ellenőrzés. Most ennél is nagyobb pofonra készül: több mint ezer milliárd forintnyi szerződésben fognak kutakodni az auditorok.

Jobban teljesít: beszakadt az építőipar EU-források nélkül

Az uniós forrásokból végzett munkák tavalyi befejezése után januárban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. Az épületek építése 12,6, az egyéb építményeké 28,5 százalékkal maradt el a tavaly januáritól, amiben a magas bázis is szerepet játszott.

Uniós vizsgálóbizottság érkezik Budapestre

Brüsszelből kap vendégeket a fővárosi vezetés, hogy a megvalósult, illetve a tervezett beruházásokat ellenőrizzék – számolt be a Népszabadság . 

Közgép-pénzeket követelhet vissza az unió

A Népszabadság úgy tudja, pénzügyi szabálytalanságokat talált az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a Közgép egyes uniós forrásokat bevonó beruházásainál. A baloldali lap arról tudósít, hogy

27 millió európai fiatalt fenyeget a szegénység és a kirekesztődés

A napokban mutatták be az Európa Bizottság legfrissebb, fiatalokkal foglalkozó jelentéstervezetét, amely többek között arra is kitér, hogy a tanulási lehetőségek szélesebb kínálata, valamint a munkaerőpiaci elhelyezkedés biztosítása alapvető jelentőségűek a fiatalok radikalizálódása és marginalizálódása elleni harcban. Az...

Az Európai Unió és a Magyar Állam is támogatja a mosható pelenkákat

Angliában eddig is teljesen bevett szokás önkormányzati támogatásra vásárolni a mosható pelenkát és már nálunk, Budapest néhány kerületében is van rá lehetőség, hogy a modern, hiper-szuper mosható pelenka csomagot 90%-os támogatással szerezzük be.

Magyarország sokat köszönhet az Uniónak - így Mező Ferenc

A százmilliárdok elosztásáért felelős ügynökség ügyvezetője debreceni irodájában beszélt jelenről, jövőről, sőt még debreceni városmarketingről is.

A régi depóniából szivárgott szennyeződésnek útját állják, az újat kibővítik

Az országban öt régi, környezetszennyező hulladéklerakó kármentesítése valósulhat meg európai uniós támogatással, köztük a már használaton kívüli búslakpusztai depóniáé.