Mindent az Oroszlánról!

MIT TANULHATUNK AZ OROSZLÁNTÓL? Elsősorban élni, megélni az Élet napos oldalát, fényét, ezer színét, örömeit és bízni az életben.

Ismerd meg a Rák csilagjegyet!

A Rák az állatöv negyedik jegye, az Ikrek után következik.

A Hold szépségtitkai

Egy módszer a testi-lelki megújulásért, melyet bárki könnyedén elsajátíthat!  

MA ÚJHOLD VAN!

ÚJHOLD VAN A RÁK JEGYÉBEN!

Előre megírt sors vs. szabad akarat: a Karma Kft. te magad vagy

„Az embernek csak háromszázaléknyi szabad akarata van, de az pont elég arra, hogy az egész életét elbassza” – hallottam egyszer, s azóta is sírva-röhögve elmélkedem rajta.

A feng shui szempontjából a bejárat környéke is fontos

A homlokzat és a bejárati ajtó elsőként „fogadják” a látogatót.

Ezért fontos a lakás lomtalanítása

Ennek a műveletnek a feng shui szerint igen nagy jelentősége van.

A boldog élethez vezető út

A boldog élet rendkívül relatív fogalom.

A jól megtervezett konyha az otthon energiaközpontja lesz

„Az ember szívéhez a gyomron át vezet az út" - tartja a mondás.

Ördögűzés napjainkban

Kik is az ördögűzők?

Pénzsarok és füstölgők, vagy mik a legjobb szerencsetárgyak?

Manapság egyre többen használják ki azt a lehetőséget, hogy különböző tárgyakat helyeznek el az otthonukban.

Okkultizmus – Furcsa jelenségek házaknál

Az „okkult” szó annyit jelent, hogy rejtett és nagyon pontosan leírja azt a módot, ahogyan a Sátán megpróbál ezen a világon tevékenykedni, és ahogyan ráveszi az embereket arra, hogy imádják őt, néha anélkül, hogy felismernék azt, hogy ő létezik.

Balázs Klári azt állítja, hogy visszajár hozzá az elhunyt édesanyja szelleme

Balázs Klári időnként megérzi, ahogy elhunyt édesanyja szelleme megérinti őt.

A házak az asztrológiában (3. rész)

Az asztrológia komplex és átlátható jóslásforma, amit ha megértünk, akkor mi is egyszerűen tudunk értelmezni és megérteni.

A házak az asztrológiában (1. rész)

A házak életünk színpadát szimbolizálják horoszkópunkban, azokat az életterületeket, ahol az életünk játszódik, ahol az események megtörténnek.

Mit árul el a Tarot?

  Mi a Tarot ? 

Heti horoszkóp február 10-től 16-ig

Milyen hétre számíthatsz? Mi vár rád az élet legfontosabb területein: magánéletedben, karrieredben, pénzügyekben? Horoszkópunkból kiderül!

Ebbe halunk bele a születésünk napja alapján

A karrierünk, szerelemi életünk, egészségünk alakulása mellett, az is belénk van kódolva, hogy valószínűleg mi lesz az elmúlásunk oka.

Cigánykártya tanfolyam: Jóslat a 2014 évre

Fogadjátok szeretettel az általam készített jóslatot a 2014-es évre.

Mi az az ezotéria? Templomok, szekták, vallások?

Nem igazán szektaközeli, viszont nem kevésbé nehezen követhető konzekvenciájában az ezoterika intuitív kutatása a vallásos írások, tanítások, szimbólumok és alakok alapján.

Heti horoszkóp november 4-től 10-ig

Milyen hétre számíthatsz? Mi vár rád az élet legfontosabb területein: magánéletedben, karrieredben, pénzügyekben? Horoszkópunkból kiderül!

Heti horoszkóp október 28-tól november 3-ig

Milyen hétre számíthatsz? Mi vár rád az élet legfontosabb területein: magánéletedben, karrieredben, pénzügyekben? Horoszkópunkból kiderül! Kos (március 21 – április 20)

Terjed az okkultizmus Németországban

Németországban virágzik az ezotéria szektora egy felmérés szerint, amelyből a Die Zeit közölt részleteket.

Mi az ezoterikus?

A wikipédia szerinti meghatározása az ezoterikus szónak: A kifejezés a görög εσωτερική, eszóteriké („belső”) szóból ered, ami ezen tanok követőire, a „belső körre” utal, azokra, akik felismerni voltak képesek a tanok összefüggéseit, szemben a „külső körrel” (exoteros), ami a közönséges embereket jelölte.

A világvége utószele

„Sok hülye!” – gondolta a világvége estéjén Szidónia, mintha elfelejtette volna: néhány hónappal ezelőtt ő is azt fontolgatta, mi legyen az utolsó vacsora.

Őszi horoszkóp

Eleged van már a szürke és unalmas hétköznapokból?

Heti horoszkóp (bolygóállások) 2012.09.17-09.23

Bolygóállások a héten: Uránusz Plútó kvadrát, Merkúr Uránusz oppozíció, Merkúr Plútó kvadrát és Vénusz Jupiter szextil. Az életünkre kifejtett hatásukat megtudhatjuk a cikkből.

A sárga hullám második, narancs napja

A mai napunk a tegnapi berobbanás, egyéni megszületés után arról szól, hogyan kapcsolódjunk egymáshoz.

26 nap szüntelen szenvedély

26 nap aktivitás következhet, valami megváltozhat, megjelenhet a fizikai világban.