Horrorisztikus jégtornyok

A természet és az ember közös csodája a fagyban szivárgó víztorony, aminek Göncruszkán is sokan csodájára járnak.

Jégtömbbe fagyott rókát gyászol az internet – fotóval

Elpusztult, jégbe fagyott róka látható azon a képen, ami futótűzként terjed az interneten – írta a 24.hu .

Több mint 2300 vízóra fagyott el Békésben és Csongrádban

Az év eleji nagy hideg miatt több mint 2300 vízóra fagyott el az Alföldvíz Zrt. szolgáltatási területén, Békés és Csongrád megyékben, valamint Bács-Kiskun megye kiskunmajsai járásában – mondta Goda Sándor, az Alföldvíz üzemviteli főosztályának vezetője pénteken, Mezőmegyeren sajtótájékoztatón.

Hiába fáznak a menedékkérők, nem viszik másik táborba őket

Embertelen körülmények közt tartják a menedékkérőket a körmendi táborban – véli a Magyar Helsinki Bizottság, akik az ügyben Székely László ombudsmanhoz fordultak – írja a 444 .

Nem fogadják a templomokban a fázó embereket

A rendkívüli hideg ellenére sem kér segítséget a nem állami intézményektől a kormány, így templomokat sem nyittat ki – mondta Rétvári Bence a Hír TV -nek.

Odafagyott a Duna jegéhez egy hattyú

Bizarr eseteket produkál a szokatlan hideg: szombat délután épp egy hattyú életét kellett megmenteni, mivel a Duna jegére fagyott – írta a 24.hu .

Budapesti férfi és nő holttestére bukkantak

Két áldozatot szedett szombat éjjel a magyarországi fagy. A kihűlt férfi és nő holttestét a XIV. kerületi Kövér Lajos utcában találták meg – írja a Blikk .

Beindult az önkéntes kabátosztás a fagyoskodóknak

A Vígszínáz előtt bukkant fel szombaton egy ruhatartó, ahol kabátot helyezhetünk el az arra rászorulóknak.

Hét áldozata van a pénteki lengyelországi fagynak

Lengyelországban hét halálos áldozatot követelt a rendkívül hideg pénteki idő, november elejétől pedig 53-an haltak meg a hideg miatt – közölték a lengyel kormány biztonsági központjának (RCB) honlapján.

Szibériai hideg közeleg a hétvégére

Úgy néz ki, a mai havazás a Duna-Tiszta közén holnapig is kitarthat. Ott gyenge hóesés, máshol csak elszórt hózáporok fordulnak elő, sőt, még a nap is kisüthet – írja az Index . Pénteken ennél jóval zordabb idő érkezik.

Repkedni fognak a mínuszok Szilveszter éjjelén – részletek

A szilveszteri hétvégén néhol előfordulhat ónos szitálás, hószállingózás, de többnyire borús, száraz idő várható. Hajnalban mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lehet, s többfelé napközben is maradnak a mínuszok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésből.

Köd, fagy, ónos eső és egyéb nyalánkságok a héten – mutatjuk a részleteket

A következő napokban sem várható jelentősebb havazás. A karácsonyi hétvégén is csak helyenként lehet ónos szitálás, hószállingózás. Emellett borult, ködös idő várható, többfelé napközben is mínuszokra kell készülni – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében.

Éjjelente ne hagyja kint a kutyát, nagyon hideg lesz

A következő napokban folytatódik a száraz és hideg időjárás, többször mínusz 10 Celsius-fok körül alakulnak a minimumok és napközben is fagypont körüli értékekre lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Kemény mínuszokkal támad a hétvége – itt vannak a részletek

Éjszaka és szombaton napközben már csak az északkeleti határ közelében lehet időnként több a felhő felettünk, másutt derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Csapadék északkeleten sem valószínű. A sokfelé viharos északnyugati szél estére fokozatosan mérséklődik, az éjszakai óráktól már csak a középső területeken...

Mínusz 8 fokos fagyot hoz az éjszaka

Az ország nagy részén még kedden éjszaka is derült lesz az ég, ám északkeleten maradhatnak felhős körzetek, de csapadék ott sem valószínű. Szerdán napközben észak felől megnövekszik, estére meg is vastagszik a felhőzet, csapadék estig azonban még nem várható. Eleinte az északnyugati, szerdán a nyugati, délnyugati szél...

Eső, szél, fagy – ezt kapjuk az arcunkba a hétvégén

Az eddigieknél felhősebb, borúsabb lesz az ég, helyenként eső, a hegyekben néhol hó is lehet. A leghidegebb órákban mínuszokra is számítani kell, a maximumok több helyen is 10 Celsius-fok felett alakulnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, középtávú előrejelzésből.

A 7 legdermesztőbb város

A hideg kiakasztotta a hőmérő műszereket.

Hajnalban fagy, napközben undok idő jön – itt vannak a részletek

Az OMSZ jelentése szerint megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estétől főként délen, illetve a Dunántúlon elszórtan alakul ki eső, zápor. Éjjel északon már kevesebb lesz a felhő, csapadék akkor már csak a déli határvidéken valószínű.

Éjszakai fagyokkal támad a november – itt a jövő heti időjárás

A következő napokban is többször kisüt a nap, de olykor erős szélre, esőre is készülni kell. November elsején a fagyzugos helyeken akár mínusz 5 fokig is hűlhet a levegő – közölte az OMSZ.

Jégbe fagyott menedékház Stájerországban

Az elmúlt időszak szélsőséges időjárása különös formákat hozott létre a stájer Reichenstein környékén (Eisenerz, Präbichl). A 2000 méter feletti menedékház olyan képet fest akár egy antarktiszi kutatóállomás.(...) A cikk a Síelők.hu-n folytatódik.

Nagyon hideg lesz a hétvégén, mutatjuk a részleteket

Kevésbé csapadékos, ködös és hűvösebb lesz a hétvége időjárása, a leghidegebb órákban több helyen mínuszokra is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Szép idő lesz a héten, de jön a talaj menti fagy

A következő napokban hajnalonként foltokban ködre, néhol talaj menti fagyra is készülni kell. Napközben viszont a sok napsütés mellett 25 Celsius-fok körüli maximumokkal egyre melegebb lesz – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnapi országos, középtávú előrejelzéséből.

Talajmenti fagyokkal támad az ősz – itt vannak a részletek

Érkeznek az első őszi talajmenti fagyok – hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Akár fagyhat is jövő héten

Zord arcát mutatja a Kárpát-medence időjárása a következő napokban. 

Óriási károkat okozott az áprilisi fagy

Letenye környékén éjjel 1 órakor már mínusz 3 fok volt, ami folyamatosan csökkent. Sok helyen elfagytak az akácfák, ezért előfordulhat, hogy a méheket is át kell telepíteni.

Szél, fagy, eső – ez vár ránk a jövő héten

A következő napokban is többfelé erős, néhol viharos lehet a szél. Április utolsó napjaiban folytatódik a változékony idő: napsütésre, de esőre, a leghidegebb órákban fagypont körüli hőmérsékletre is készülni kell.

Nagyon hideg lesz a jövő héten!

A következő napokban is folytatódik a hideg téli időjárás, helyenként mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lehet, többfelé még napközben is maradnak a mínuszok. Emellett napsütésre, néhol gyenge havazásra, ónos esőre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú országos előrejelzésből,...

A szemünk előtt fagy be a Balaton

Egészen elképesztő videót készítettek: a szemünk láttára fagy be a Balaton.

Eső, hó, hideg: rossz időnk lesz

Este, éjszaka délnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, délnyugaton esetleg néhol ónos eső, északkeleten havazás, havas eső, ónos eső is lehet. Éjszaka főként északon, északkeleten többfelé köd képződik, amely néhol tartósabban megmaradhat.

Élvezze ki a havat, hétvégére jön az enyhülés

A következő napokban enyhül az elmúlt napokban tapasztalt télies időjárás, a hétvégén inkább esőre kell készülni – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott előrejelzéséből.