Napi Photoshop Baki – az elvarázsolt iPhone!

Kínos esetek, amikor valakinek a kezében kicsit megszaladt a Photoshop, vagy csak egyszerűen fakezű az egészhez!

Milliók röhögnek ezen a szerencsétlen Youtube-"sztáron"

A német fiatalok körében eddig leginkább sminktanácsai által ismert Bianca Heincke merészet húzott, és elkészítette élete első videoklipjét. A kissé hamiskés ének és a semmitmondó szöveg meg is hozta az eredményét, 

Videó: meztelenül bóklászott a tetőn a rajtakapott szerető

Röhögéstől fuldokolva rögzítették a jelenetet Franciaországban, amelyen az látható, hogy egy teljesen pucér férfi a háztetőn lapít – vette észre a virality.hu .

Szopás és súlyos mellek a Bankrupt új klipjében

A Tizenöt perc című új Bankrupt szám (és angol változata a Fifteen Minutes) frappánsan foglal össze mindent, amiért bojkottálni kell a tehetségkutatókat. A zenekar próbál rámutatni, miért nem szabad teljesen hülyét csinálni magunkból, egy szentesített cél érdekében. Nézzétek!

Elvitte a Mura a közel 50 milliós EU-s pénzből épült tótszerdahelyi vízierőművet!

Tavaly tavasszal nagy dérrel meg dúrral körbeharangozva lett Zala megyében, hogy mini vízierőművet telepítettek uniós pénzből Tótszerdahelynél a Murára Hogy majd az erőmű megoldja a falu energiaellátásának nagy részét, meg ilyen dolgokról szóltak a hírek...

Balul sült el a lakodalom

A vitát eleinte próbálták szóban elintézni, de a nézeteltérésük addig fajult, hogy a vitapartnerek lökdösődni, dulakodni kezdtek.

Közúti hülyeségek témakörben hirdetett pályázatot a Fidesz

Az ország közútjain tapasztalható hülyeségek témájában hirdetett pályázatot a Fidesz - jelentette be Bíró Márk fideszes országgyűlési képviselő, a frakció közlekedési munkacsoportjának vezetője szerdán Budapesten, a Magyar Autóklub székházában tartott sajtótájékoztatóján.

Kutyakonzerves dobozzal lopták az internetet Kazincbarcikán

Parabola antennára erősített kutyakonzerves dobozzal csatlakozott az internetre egy 24 éves kazincbarcikai férfi.

Szétégették a vonyarcvashegyi focipályát a főzőversenyen - Videóval!

A hétvégén rendezik Vonyarcvashegyen a 40 halász emléknap rendezvénysorozatát.

Fekete Pákó beég topless DJ-ként (Videó!)

Az ország fekete báránya remekül mulat fellépés közben, de…

Szörnyű baleset súlyemelés közben (Videó)

A magyar sportoló karja elképesztő szögben ficamodott ki.

Csodás Photoshop kudarc, ezúttal a Victoria’s Secretnél

A Victoria’s Secret úgy tűnik szép nagy darabot kanyarintott ki a modell combjából és gyakorlatilag eltűntette a fenekét a legutóbbi Photoshop kudarcnak tűnő reklámfotóján.

A legbénább autósok! - Te is közéjük tartozol???

A legbénább autósok!

Windows kék halál mobilon is

Ma volt az a reggel, amikor egyáltalán nem tudtam bosszankodni a Windows Mobile 6.1-es állatságain.

Magának vett nyereménymercit a Vatera?

Nagyon úgy tűnik, hogy a “Megcsal a férjem” kampányát a Vatera csúnyán elszúrta.

Metropol FAIL

A Metropol újság egy az egyben lehozta a technet.hu április elsejei tréfáját, hogy a Google csődközelben van...

Google News fail - sajnálatos dolgok blogja

Gyurcsány mint halott csecsemő és mint gránát.

Válságadó! - sajnálatos dolgok blogja

Íme a gazdasági válság magyar vonatkozásának igazi oka a fővárosi 2,6 millió forintos flashjátékából.

Címerezés - sajnálatos dolgok blogja

Azért valaki szólhatna ennek a vitéznek, hogy nem elég, hogy ritka igénytelen a kis zászlója, de ráadásként a rossz oldalára festett…

A hivatalos magyar internet explorer oldala: FAIL!!!

Az előbb ellátogattam az internet explorer magyar oldalára Firefox böngészővel, és a következő kép fogadott.

Műholdkép fail - sajnálatos dolgok blogja

Az Alagút utcánál valami becsillan.

Polgári underground földrajz - sajnálatos dolgok blogja

A földrajzilag Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye között elhelyezkedő Komárom-Esztergom megye (?)

Keresztrejtvény FAIL - sajnálatos dolgok blogja

Épp csak megfejted, és kiderül, már a nyertes is megvan…

Kicsit vaskos német iPod

Mértékegység-hiba a német Apple-store-ban.

iPhoto arcfelismerés fail - sajnálatos dolgok blogja

Mellé...

Megmenekültünk! Our New Gyurcsány - sajnálatos dolgok blogja

Egy brit lap új miniszterelnököt választott nekünk.

Bizonyíték? Nem, ígéret (MSZP fail) - sajnálatos dolgok blogja

Ne igyál előre a medve bőrére

Képcím/lónév fail - sajnálatos dolgok blogja

Megyeháza mint olyan.

OMG Tisztelt Vodafone! (Sokadik rész)

Örömmel olvasom hogy folyamatosan nyilatkoznak a mobilnettel kapcsolatban.

Blogter: amikor a kommunikáció már kevés

Rettentő kevés a kommunikáció akkor, amikor 21 nap után még mindig nem tudunk írni a társszerzős blogunkba.