Majdnem 300 kilométer hosszú falat építenek Törökországban a menekülő afgánok miatt – videó

Ezzel akarják megakadályozni a menekülő afgánok beáramlását az országba. 

Szalai Kriszta bajban van, kivételesen mi segítsünk neki!

Sokszor beszámoltunk arról, hogy Szalai Kriszta színésznő, író, producer hányszor és milyen hathatósan segített azokon, akik hozzá fordultak.

Gyurcsány Ferenc: ez nem a “Ki nevet a végén"?

"Európa a szabadság földje marad.

Donald Trump már a kormányzat munkájának leállásával fenyegetőzik

Donald Trump amerikai elnök a kormányzati munka leállásával fenyegetett vasárnapi Twitter-bejegyzéseinek egyikében arra az esetre, ha a demokrata párti törvényhozók nem szavazzák meg a bevándorlási törvény módosításait, köztük a határra tervezett fal megépítését.

Pesterzsében ismét egy épület falának ütközött egy teherautó

Ez már a második ilyen baleset a héten.

Trump fontolgatja a mexikói határfal építésének elhalasztását

Donald Trump amerikai elnök fontolgatja a mexikói határra tervezett fal megépítésének elhalasztását.

Élőlánccal tiltakoznak a mexikói szenátorok Trump fala ellen

Különböző mexikói pártok szenátorai jelentették be, hogy február 17-én élőláncot szerveznek a mexikói-amerikai határ mentén, tiltakozásul Donald Trump falépítési szándéka ellen.

Trump: ha Mexikó elnöke ellenzi a falat, inkább ne is jöjjön Amerikába

Ultimátumot adott Mexikó elnökének Donald Trump, mondván: ha Enrique Pena Nieto nem hajlandó fizetni azért a falért, amit az Egyesült Államok a közös határra emelne, inkább ne is látogasson el hozzá a megbeszélt találkozóra a Fehér Házba.

Donald Trump elrendelte, hogy építsenek falat a mexikói határra

Donald Trump amerikai elnök szerdán megerősítette, hogy hónapokon belül megkezdődik a fal építése a mexikói határon.

Már kezdené is a mexikói fal építését Trump

Az amerikai elnök szokás szerint a Twitter-oldalán jelentette be, hogy holnapi elkezdik előkészíteni nagy kampányígérete, a mexikói határ elé tervezett 2000 mérföldes fal megépítését.

Trump felépített egy falat, és megküldte a számlát a helyieknek

Az elnökválasztás óta lassan minden napra jut Trumptól egy visszavont nagy kampányígéret.

900 kilométeres betonfalat húznak a török-szír határra

Törökország betonfalat emel a Szíriával közös 911 kilométer hosszú határszakaszára – írta szerdán a Habertürk török hírportál.

A lengyel párt nem kerítést, egyenesen falat építene a határra

Falat építene a lengyel-ukrán határon a Nemzeti Mozgalom (RN) lengyel szélsőjobboldali párt, hogy megakadályozza az illegális bevándorlást Lengyelországba – jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén a párt egyik vezetője.

Poliitikai csömör-rizsa -- L'art pour'lart politika

A jelenlegi ellenzék, és a jelenlegi ország nyugodtan leülhet.

Szégyenfal

Eddig nem tudtuk, mekkora is Magyarország szégyene, mától tudjuk.

A mexikói Nagy Fal - ahogy még sosem láttad

Európában politikai emlék a fal, Kínában történelmi műemlék, míg az USA-Mexikó határon egy létező erődítmény. Nem kell Észak-Koreába menni ahhoz, hogy erődemonstrációt lássunk egy ország peremén!

Mikó Csaba: Mász Kálmán, a faljáró

Félelem - a félelem természete - hogyan győzzük le a félelemeinket?

Szülőbarát fal a gyerekszobába

Előbb-utóbb minden gyerekszoba falán megjelennek a különböző irkafirkák.

Letarolta Kisvárda egyik utcáját az Audi + fotók

Vasárnap éjjel fáknak és kerítésnek ütközött, majd egy vízelvezető árokban állt meg egy Audi Kisvárda, Széchenyi utcán.

Vigyázat! Dől a fal Miskolcon!

Megrepedt és kidőléssel fenyeget egy téglafal Miskolcon, a Katalin-közben.

Jim Carrey graffitizik!

A hétvége során talán talált egy új hobbit?

Kis híján elhányta magát a TV2 riportere a cigányok bűze miatt

Azon csodálatos, ám fölöttébb ritka pillanatok egyikét tekinthetjük meg az alábbi videón, amikor a cigányimádó liberálisok nemcsak messziről áradoznak kedvenceikről, hanem közel is mennek hozzájuk.

Kiegészítőkkel harmonizáló falfestés

Mindent egy helyen az otthonunk harmonikus dekorálásához.

Mire figyeljünk, ha biztonsági ajtót veszünk?

A betörők három percig próbálkoznak a zárak feltörésével, s utána odébbállnak – legalábbis ezt állítják a biztonsági ajtók gyártására szakosodott cégek.

Hivatalos! Lesz Fal-koncert Budapesten!

Rendeződtek a Roger Waters - The Wall turné budapesti állomását is érintő logisztikai problémák, és az eredetileg meghirdetett áprilisi időpont helyett 2011. június 22-én lesz látható a legendás előadás a Papp László Budapest SportArénában.

Falfestés Debrecen belvárosában

A Nagytemplomot (a rekonstrukciós munkálatok miatt) ideiglenesen körülvevő falat festik a Medgyessy Ferenc Gimnázium tanulói.

Kiment a talaj a ház alól

Az öt tagú család hosszabb időre kényszerült beköltözni a diákszállóra.

Falba verte élettársa fejét

Súlyos sérülést okozott élettársának egy férfi szerdán délután Nagykanizsán.

Meglepetés a könyvhéten is érhet

Tavaszi könyvhét van, s ilyenkor lázba hoz a sok áraukció, a kirakósdi, a sok író-olvasó találkozó és minden, ami a könyvvel kapcsolatos.

Reped a Kölcsey Központ Debrecenben

A még elég fiatal milliárdos épület falai elkezdtek repedezni.