Falusi Mariann több száz kilótól szabadult meg

A Pa-Dö-Dő még élő tagja Lang Györgyi mellett az életmódváltásáról is beszélt.

Lang Györgyi posztumusz terézvárosi díszpolgár lett

„Életét súlyos betegség kísérte végig, de ezt is a rá jellemző derűvel és pozitivitással élte meg.

Nem feledünk: Egy ország gyászolja Lang Györgyit, akitől június 13-án vesznek végső búcsút

Június 13-án kedden 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben a Főkapu téren búcsúznak Lang Györgyitől, a Pa-Dö-Dő együttes tagjától.

Nyugodj békében! - Különleges végső búcsú Lang Györgyitől

10 nappal Lang Györgyi halála után Falusi Mariann bejelentette, hogy hol lesz a végső búcsúztatás.

Kulka-Falusi-Lang: 20 éves tea 

Október 6-án érkezik a Pálmaszív, Kulka János tíz dalból álló lemeze.

Falusi Mariann a kata kivégzéséről: gusztustalan, átgondolatlan paraszt lépés

A katatörvény kapcsán osztotta meg gondolatait Falusi Mariann az ATV Híradónak. 

Agyérgörccsel került kórházba Lang Györgyi

Jelenleg a szubintenzíven kezelik, de szerencsére már jobban van.

Újabb agyérgörcs a magyar sztárvilágban

Hétfőn hajnalban kórházba kellett szállítani a Pa-dö-dő 64 éves énekesnőjét.

Tisza-tavi Fesztivál: „Nagyon színes a paletta”

Július 31. és augusztus 2. között kerül megrendezésre a Tisza-tavi Fesztivál.

Falusi Mariann: szép lány voltam, döglöttek utánam a fiúk

Vékonyan és kövéren is szerették a férfiak, de az igazit nem sikerült megtalálnia.

Felismerné? Falusi Mariann hosszú hajú fiatalkori képet posztolt

A Pa-Dö-Dö tagja megmutatta, hogy nézett ki több évtizeddel ezelőtt, a kommentelők pedig nem győzik dicsérni. 

Hát ez tényleg állati!

Bíró Eszter és csapata 46 (!) dalban mesél az ábécé betűiről.

Édith Piaf a színpadon

"Csak a nekrológokból és tanulmányokból tudhatjuk meg, hogy magáról énekelt.

Lang Györgyi nagyon szerelmes volt Kulka Jánosba...

A rendszerváltás korszakában alapította duóját Falusi Mariann és Lang Györgyi.

Hét boszorka - Bemutató a Centrál Színházban

Hét boszorka címmel tart bemutatót a Centrál Színház március elején: a zenés esten Horgas Eszter zenekara és hat énekesnő lép színpadra.

Összeállt a Megasztár zsűrije!

Teljes a Megasztár zsűrije: Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Mester Tamás alkotja a tehetségkutató ítészkarát.

Lajkó Félix koncert

Nevezték már az ördög hegedűsének, a Vajdaság Paganinijének, csodagyereknek, aki ha színpadra áll, és hangszer van a kezében, legyen az hegedű vagy citera - bármire képes, olyan síkokra röpíti az embert, amire csak az erre születettek képesek.

Állatvédőrség: Holnapfény PREMIER!

Az állatok védelmezésének érdekében már nagyon sok klip és dal is készült, ahogy a mostani videó is ennek a célnak az eléréséért harcol.

Megasztár Claudia nélkül?

"A Megasztár újra várja a szebbnél szebb hangú bátor énekespacsirták jelentkezését, ugyanis ősztől jelentkezik a közkedvelt tehetségkutató műsor hatodik szériája" – jelentette be vidáman Till Attila a TV2 Mega nyárnyitó partiján.

Bereczki Zoli lesz a Megasztár egyik zsűritagja!

A hírt csak nemrég erősítették meg!

Nemsokára indul a Megasztár 6!

Ősszel indul a Megasztár hatodik szériája, kinek Falusi Mariann, és Bereczki Zoltán biztos, hogy zsűritagja lesz!

Falusi Mariannak titkos hódolója van

Titokzatos éjszakai telefonok, névtelen szerelmes levél és óriási, vörös rózsacsokor az autón.

Falusi Mariann: - 27,8 kg fogyásnál tart!

Húsz éve nem volt példa erre: nem megy túl a mérleg mutatója a 100-as jelzésen Falusi Mariann alatt.

Nem hitt a szemének: rengeteget fogyott a magyar énekesnő

Falusi Mariannak a szava is elakadt a legutóbbi mérlegelésnél: alig pár kiló van csak hátra már a kitűzött 40 kilós fogyásig.

Árpa Attila párja Falusi Mariann lesz

A Nagy duettben Falusi Mariann diákja Árpa Attila lesz.

Abbahagyta Diétáját a Pa-Dö-Dö Énekesnője

Falusi Mariann fogyókúrája nagyon sikeres volt!

"Miattad eszem" Falusi Mariann másképp

Falusi Mariann egyfelől egy fél Pa-dö-dö, másfelől egy egész Falusi Mariann.

Radics Péter kiverte a sztároknál a biztosítékot! Ok nélkül ölte meg kutyáját!

Nehéz elhinni, hogy valaki komolyan gondolja azt, hogy efféle félelmek miatt elpusztít egy kiskutyát.

Valóra vált a jósnő látomása, legalábbis félig! Falusi Mariann már csak a szerelmet várja!

Nagy utazást és szenvedélyes szerelmet jósolt egy asszony Falusi Mariannak.