Elkezdődik az evezős pihenő kialakítása Szigetbecsén

Öt normál parkolóhely és egy akadálymentes parkoló kialakítása valósul meg, a klímabarát közlekedési módok elterjedését segítve kerékpártámaszok kerülnek elhelyezésre.

Mayer Gábor: fenntartható városfejlesztési program indul

Megemlítette, hogy a sajtótájékoztató helyszínén, az Osztrák-Magyar Monarchia korában épült régi lovas laktanya felújítás alatt álló területén fontos volt az örökségvédelmi szempontok figyelembevétele.

Csaknem 180 millió forintból fejlesztett a parkfenntartással és kertépítéssel foglalkozó Gyep-Mester Kft.

Ezen felül szolgáltatási portfóliójuk egyéb épület- és ipari takarítási tevékenységgel egészül ki, mely a megrendelések számának növelését, és ezáltal árbevételük emelkedését eredményezheti.

Fejlesztések kezdődnek Martfűn

A csatornaszakaszok közvetlen vízgyűjtő területe (öblözete) 17,2 hektár, ezt az előző években felmerült belvízelvezetési problémák alapján jelölte ki az önkormányzat.

Átadták a Debreceni Egyetem (DE) kardiológiai és szívsebészeti klinikájának új hibrid műtőjét

A magyar EU-elnökség egyik prioritása lesz az európai uniós kardiovaszkuláris program, stratégia kidolgozása - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Debrecenben.

Negyedmilliárd forintos közlekedésfejlesztés kezdődik Gyulán

A kivitelezési munkálatok megvalósításához szükséges anyagi fedezetet teljes mértékben az önkormányzat biztosítja, egyéb támogatás, illetve hitelfelvétel igénybevétele nélkül - hangsúlyozták.

Átadták az az Alstom beruházását Mátranovákon

Az Alstom több mint 20 éve van jelen Magyarországon, a budapesti metrószerelvények felét a cég gyártotta, részt vettek a MÁV-Start vonatállományának korszerűsítésében is.

Indul az Élhető Répcelak című projekt - építési hírek

A József Attila utca érintett szakaszának városi zöldterületek rekonstrukciója és bővítése mellett az út teljeskörű felújítása, illetve a Csánigi utcához való közúti csatlakozásának megteremtése, 29 db ingyenesen használható parkoló és 2 db elektromos autótöltő állomás építése, új gyalogátkelők, valamint új...

Pusztaföldvár: Fejlesztés az élhető Pusztaföldvárért - építési hírek

A projekt keretén belül a zöldfelület növényállományának növelése, rekonstrukciója, egyszeri beavatkozásként gyomirtás/beteg fák eltávolítása, pótlása, valamint ápolási munkák (Liget); aktív rekreációs zöldterületek (2 db játszótér); új közlekedési és térburkolatok építése (Szabadság téri parkhoz vezető...

Egymilliárd forintos beruházással növelné kapacitását a csomagolóanyagokat gyártó Sz. Variáns

Az alapanyagok drágulása jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2022 második felében és 2023-ban visszaesett a termelés volumene. A várakozások szerint a társaság árbevétele az idén megközelíti majd a 2022. évi szintet, de még elmarad az előző évekétől - jelezte Szakál János.

Több mint 350 millió forintos útfejlesztés kezdődik Sarkadon

A támogatásból kilenc, szilárd burkolatú belterületi utca vagy utcaszakasz építését tervezik csaknem 3,3 kilométer hosszban. Egyes helyeken a meglévő csapadékvíz-elvezető rendszereket is felújítják.

Átfogó köztérfejlesztési program fejeződött be Pécsen

A belváros nyugati részén a közelmúltban fejeződött be az egykori Magasház helyén álló parkkal szomszédos Steinmetz kapitány tér átépítése.

Fejlesztette gyártástechnológiáját a nyírmeggyesi Parmen Konzervipari Zrt.

A vállalkozás információbiztonsági, adatvédelmi és kiberbiztonsági tanácsadást vett igénybe, valamint az ügyviteli munkák hatékonyságának javítása érdekében képzést is indított dolgozóinak.

Cegléd: Közel 500 millió forintból valósul meg az Északi Ipari-Kereskedelmi Övezet fejlesztésének második üteme - építési hírek

Megvalósul a terület közművesítése, infrastruktúra kiépítése, az ivóvízellátás, a csapadékvíz elvezetés és telekommunikációs közmű is kiépítésre kerül, illetve a tervek szerint szintén megépül a projekt megvalósítása során egy adminisztratív szolgáltató központ is.

Fejlesztett és modernizált a Mohácsi Vasöntöde Kft.

Az ügyvezető rámutatott: a most beszerzett új homokkeverő berendezés által elért homok minőség lehetővé teszi, hogy a jelenleginél jóval bonyolultabb, összetettebb geometriájú és méretű öntvények gyártását végezzék el. Mindehhez egy következő beruházás keretében vásárolnának új, automata öntvényformázó sort.

Megújult a Danubius Hotels több szállodája

A Danubiust 1972-ben állami vállalatként alapították, a Danubius Hotels tulajdonosa az angol CP Holdings Ltd. A szállodacsoport Európa hat országában van jelen: gyógy-, wellness és városi szállodákat tulajdonol és üzemeltet Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Romániában, illetve üzemeltet Nagy-Britanniában és...

Felújította az Izsák-Páhi őshonos állattartó telepet a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

A fajta tenyésztését a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2009-ben kezdte meg, ekkor léptek be két kancával a Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesületbe.

Technológiafejlesztés a nyíregyházi Alföldi Környezetvédelmi Kft.-nél

Az új, innovatív tevékenységgel fahulladékból - például nem használt raklapokból - évente 1000 tonna tüzelőanyagot, ebben az esetben faaprítékot állít elő a társaság, amivel körülbelül félmillió köbméter földgázt lehet kiváltani - olvasható a közleményben.

Mintegy 2,5 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg Encsen

A fejlesztések között egyebek mellett önkormányzati lakások kialakítása, utak, járdás és parkolók kiépítése és felújítása, játszóterek létesítése, parkfejlesztések és intézményeket érintő felújítások szerepelnek.

Megkezdődik az új liftek építése a tatabányai vasútállomáson

A kivitelezés időszaka alatt peronrészek is le lesznek zárva az utasforgalom elől a felüljáró lépcsőjétől Budapest irányába. Ehhez alkalmazkodva a vonatok megállási helyét kis mértékben módosítják hétfőn 22 órától.

Megújult Győrben a Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum

Átadták szerdán Győrben a Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum új háromszintes épületszárnyát, a beruházás 2,6 milliárd forint ráfordításával készült el, az épületben egy robotika szaktanterem is helyet kapott.

Hankó Balázs: 2024 a fejlesztések éve a szakképzésben

Bicskén a Vajda János Technikum esetében 562 millió forintból kívül-belül megújul az iskolaépület, valamint egy 30 éve elhagyott tanműhely teljes rekonstrukciója is megvalósul, utóbbival a gépészeti szak visszavezetése is megkezdődik az intézményben. A szükséges eszközöket 246 millió forintból szerzik be.

Elindult a Váci Szakképzési Centrum RRF-2.2.2-23-2023-00001 "Váci Szakképzési Centrum komplex fejlesztése" című projektje

További cél az intézményekben használt eszközök korszerűsítése, ennek érdekében a Centrum új eszközpark beszerzését is tervezi.

Megkezdődött a kesztölci Kiserdei óvoda felújítása

A tetőtér beépítésével két csoportszoba jön létre. Egy új tornaszobát, orvosi szobát, kiszolgálóhelyiségeket és mosdókat alakítanak ki. Az épületben korszerűsítik a fűtést és akadálymentesítést végeznek.

Korszerűsítik a Gesztenyés Óvodát Komáromban

A 120 férőhelyes, öt csoporttal működő óvodában az energiafelhasználás csökkentése érdekében tetőcserét végeznek, szigetelik az épületet, kicserélik a nyílászárókat és napelemeket telepítenek.

Félmilliárd forintos beruházást hajtott végre a Caadex Kft.

A mintegy hetven embert foglalkoztató társaság az MTI érdeklődésére korábban közölte, hogy termékeinek túlnyomó részét külföldön - például Svájcban, Németországban, Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban - értékesíti.

Budapest: Nagykörút_ON - építési hírek

A Fővárosi Önkormányzat és érintett kerületek együttműködésben újul meg a budapestiNagykörút.

EKF - Polgármester: az évtized végére Veszprém Európa élmezőnyéhez kíván tartozni

A polgármester kitért arra: az idén 43,5 milliárd forintból gazdálkodik a város. Ennek 65,6 százalékát működésre, 34,4 százalékát beruházásra fordítják. Elmondta, hogy 6 százalékkal magasabb a bevétel és 12,4 százalékkal alacsonyabb a kiadás a tavalyinál. A város adóbevétele 12 milliárd forint az ott dolgozó...

Elkészült a Belvárosi Piac Mátészalkán

Az átadó rendezvény a „kisPIACI ÍZELÍTŐ” nevet kapta, hiszen a helyiek jellemzően „kispiacnak” hívják ezt a helyet. Egy vidám, a piaci hangulatot megidéző konferálás keretében kérték a színpadra Buzogány Béla Színházának művészei a felszólalókat.

Megújul Vértesszőlős központja

A falu a fejlesztéshez 450 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert el.