Orbán szakdolgozata a legfontosabb?

Annak idején a civil mozgalmak kapcsán írt Orbán Viktor egy szakdolgozatot. Most a civil mozgalmakkal szembefeszülõ a kormányzati álláspont. A miniszterelnök számára akár közvetlen személyiségi konfliktust is okozhatna. Ott belül. De erre alighanem kár lenne nagy tétekben fogadni. Azért volt egy pillanatnyi szalmaláng azzal...

Könyvtári rekonstrukció szakdolgozati alapon.

Most, hogy Orbán honlapjáról lekerült a szakdolgozat, talán még érdekesebb is lehet, hogy miként lehetett annak idején megvédeni egy ezer sebből vérző irományt.

A pénz nem számít Orbánéknak, ha Amerikában kell lobbizni

Az Index információi szerint 2016-ra 600 millió forintot kap a magyar államtól egy rejtélyes, a magyar kormány érdekeit képviselő amerikai lobbiszervezet, amely politikusok kampányainak támogatása útján az amerikai választásokba is beavatkozhat.

Meghalt Fellegi Tamás televíziós rendező

 Nyolcvanöt éves korában péntek délután elhunyt Fellegi Tamás újságíró, televíziós rendező – közölte a család az MTI-vel.

Honnan lehetett már januárban tudni, hogy Fellegit májusban kirakják az IMF tárgyalódelegációjából?

Abból az árulkodó testbeszédből, amit a miniszterelnök várójában január elején készült lentebbi képen elemezhetünk.

IMF: Gyere ide, takarodj

Nekünk nem diktál senki.

LMP: A kormány hülyét csinált magából

Az LMP úgy gondolja, Fellegi Tamás csütörtöki bejelentései csak arra voltak jók, hogy a kormány újra hülyét csináljon magából.

Fellegi Tamás lemond miniszteri posztjáról (frissítve)

Feladatainak sokasága miatt lemond miniszteri posztjáról Fellegi Tamás, mert az IMF-tárgyalásokra akar összpontosítani.

MOL részvényt vegyenek! Vagy mégse?

Fellegi Tamás miniszter Úr szerint 2-3 éven belül megtérül az államnak az az összeg , amit a Molra költött.

Elkúrni is tudni kell - (Köz)szempont

Nem cserélnék most Fellegi Tamással.

Januártól több mint 10%-kal drágulni fog a távfűtés díja

Több város vezetése elhalasztotta az önkormányzati választások előtt esedékes távhődíjemelést a kormány júniusi közüzemidíj-moratóriumára hivatkozva – olvasható a HVG összeállításában.

Egyszerűbb pályázati rendszer- ki a pályázatírókkal?

Kiiktatná a kormány a pályázatíró cégeket az uniós források lehívási rendszeréből.