Búcsút mondhatunk a hónak, tizenegy fok lesz

Vasárnap fokozatosan kelet felé vonul el a csapadékzóna, estére már a keleti határszélet is elhagyja.

A végső visszaszámlálás

1. az emberi tevékenység a kihalási folyamatot több százszorosára gyorsította fel bizonyos fajok esetében. 1 millió növény- és állatfaj pusztulhat el évtizedeken belül.

Brutális időjárás-változás jön: 30 fok körüli hőmérséklet az ország egyik felében

Ma változóan, illetve erősen felhős lesz az ég, a Dunántúlon lehet szakadozottabb a felhőzet, így ott valószínű a legtöbb napsütés. Szórványosan számíthatunk csapadékra, nagyobb eséllyel a keleti, északkeleti harmadban.

Rekordmagas az óceánok hőmérséklete

A globális felmelegedés miatt az óceánok elérték az eddigi legmagasabb felszíni átlaghőmérsékletüket, megdöntve a 2016-os csúcsot - írta pénteken az Európai Unió Föld-megfigyelési programja, a Kopernikusz adatait ismertetve a BBC hírportálja.

Már 2100-ra kihalhatunk, az AI okozhatja a világvégét

Arra, hogy az AI pontosan hogyan okozza majd a vesztünk, a kutatás nem tért ki, a szakértők azonban azt vizionálták, hogy az évszázad végére akár véget érhet a most ismert világunk, a 2100-ig történő kihalás kockázata szerintük 6 százalék, míg a szuper-előrejelzők ennek valószínűségét 1 százalékosnak gondolják.

Nyárhoz képest hűvös idővel indul a hét

Hétfőn és kedden még 26-27 °C körül lehet a legmagasabb nappali hőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet. Szerdán azonban már 30 fok fölötti értékek is várhatóak, a felmelegedés és a kánikula visszatérése a hét második felében fokozódik.

ENSZ: vörös jelzés az emberiségnek

Nagyon messze vagyunk a párizsi klímacéloktól.

Felhős, de napos idővel indul be a hőség a következő napokban

Pénteken még 30 fok lehet, vasárnap már a 34 fok sem kizárt. Mindezek mellett azért még lehetnek záporok és zivatarok az elkövetkezendő napokban.

Állandósulhat a pokoli meleg, már most megháromszorozódott a hőségriadós napok száma

Unásig ismételt tény, hogy a bolygó melegszik. Lassan itt lenne az ideje megtanulnunk együttérni vele, ugyanis az előrejelzések szerint a helyzet nem hogy javulni nem fog, állandósul. 

A top 1% kétszer annyi CO2-t termel, mint a legszegényebb 50%

A világ leggazdagabb 1 százaléka kétszer annyi szén-dioxid kibocsátásáért felelős, mint a legszegényebb 50 százalék.

Olyasmire mutattak rá a tudósok, ami megpecsételheti az emberiség sorsát

A mostani felmelegedés a bolygó döntő részét érinti.

Október még soha nem volt ilyen meleg a világon, mint idén

A valaha mért legmelegebb október hónap volt a világon 2019 októbere, jelentette be kedden a Copernicus európai kutatóintézet.

Az utcai terepjárók terjedése a 2. legfőbb oka a szén-dioxid-kibocsátás növekedésének

A nehezebb szabadidő-dzsippek felé történő drámai váltás ellensúlyozta a kisebb autók hatékonyságának javulását és az elektromos járművek szén-dioxid-megtakarítását is.

Néhány évtized múlva az általunk ismert civilizáció megszűnhet létezni

Ha így folytatjuk, elég csúfos vége lehet az emberi civilizációnak. Egy hülyének a kezébe adva a legjobb eszköz is hülyeségeket fog csinálni. Az a kérdés, hogy a döntéshozók kiket gyűjtenek össze a maguk köré, általában szakértő munkatársak kellenének de a válogatásban személyes hatalmi érdekek érvényesülnek, sajnos.

Jelentős felmelegedés jön, ekkor érkezik a tavasz

A hétvégén nagyon enyhe időnk lesz.Szerda reggelre az Alföld nyugati felén és északon alakul ki hószállingózás, gyenge havazás, ugyanakkor sokfelé képződhet pára, köd. Napközben változóan-erősen felhős, helyenként tartósabban párás, ködös idő várható, északon, északkeleten hószállingózás és gyenge havas eső is...

Esős napok jönnek, de hétvégére enyhül majd az idő

Többfelé ónos esővel kezdődik a hét: több megyére és a fővárosra másodfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre. A hét további részében is többször lehet csapadék, a hétvégén melegedés várható, akár 10 Celsius-fok körüli maximumokra is számítani lehet.

Több mint száz éve megjósolták, ez lesz az emberiség sorsa

A kutatók már 1882-ben is kutatták a cikkben kifejtett témát, de az emberek mégsem reagáltak az eseményekre.

Ez kétségbeejtő: egy hónapos hőhullámok is jöhetnek

Az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlatkutatója szerint egyre jobban melegszik térségünk, egyre hosszabb hőhullámok jöhetnek.

Lassan, de melegszik az idő: mutatjuk, meddig

Gomolyfelhős, napos idő várható általában csapadék nélkül, csak északkeleten lehet délutántól helyenként zápor, egy-egy zivatar. Napközben megélénkül az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között valószínű. Késő estére 14 és 19 fok közé csökken a hőmérséklet – írja előrejelzésében...

Eső már nem, csak kellemes, napos nyári idő várható ma

Napos, gomolyfelhős idő várható, csapadék nélkül, a legtöbb gomoly délnyugaton és északkeleten valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de az Észak-Dunántúlon megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű. Késő estére 19 és 24 fok közé hűl le a...

Vége a hétvégének, jön vissza a kánikula!

Ez a hétvége nem igazán kedvezett a strandolós-nyaralós időtöltéseknek, de akik szerencséjükre a jövő héttől lesznek szabadságon, már reménykedhetnek: melegszik az idő!

Pokoli meleg lesz a nagyvárosokban az évszázad végére

Az évszázad végére akár 8 fokot is melegedhetnek a világ városai, ez pedig szörnyű következményekkel járhat – írja a Guardian .

Hűvösen indul a hét, de a végére felmelegszik

Hűvösebben indul a hét, a leghidegebb órákban mínuszok is lehetnek, a maximumok 15 Celsius-fok körül alakulnak, de napsütéses, száraz idő lesz a jellemző, a hét végére ismét 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Gyorsabban melegednek az óceánok, mint ahogy eddig gondolták

A Scientific Advances lapban megjelent tanulmány szerint 1960 és 2015 közt 13 százalékkal gyorsabban melegedtek a Föld óceánjai, mint azt az előző kutatások bizonyították. 

Nem valószínű, hogy esni fog március 15-én

A következő napokban fokozatosan melegszik az időjárás, ismét 15 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. Sok napsütés várható, március 15-én is száraz idő valószínű, de a hétvégén már többfelé lehetséges eső – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi országos, középtávú előrejelzéséből.

Jön a tavasz, de sok esőt hoz magával

Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzése szerint egyre inkább egy északi ciklon alakítja időjárásunkat, ezért változékonyabb időre számíthatunk.

Jön a napos idő, de köddel is kell számolni

A következő éjszakákon többfelé várható sűrű köd, napközben viszont egyre több napsütés várható. Emellett kissé melegszik az idő, a hétvégén néhol már plusz 10 Celsius-foknál is melegebb lehet, de éjszaka még fagyhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú...

Hét elején még extrém hideg, a hétvégén +10 fok is lehet

A hét első felében még extrém hideg, havazás is lehet, majd február első napjaiban, bár borult lesz az ég, melegszik az idő, a hétvégén plusz 10 Celsius-foknál is melegebb lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Előrébb állították a Végítélet óráját

30 másodperccel előrébb állították a Végítélet óráját a tudósok, az emberiség két és fél percre áll egy atomháborútól. A módosítás oka többek közt Donald Trump. Utoljára 1953-ban állt ennyire közel az emberiség a kataklizmához – olvasható az USA Today cikkében.

Jövő héttől megindul a felmelegedés – akár 8 fok is jöhet

Szombaton csak le ránk a tél egyik leghidegebb napja, ami -13 fokos lehűlést is hozhat éjszakára – legalábbis az Időkép előrejelzése szerint. Úgy tűnik azonban, ezután fordulhat jöhet az időjárásban.