4+1 jótanács az alvajárásról

Legtöbbször, csak mint valami nagyon ritka és kissé vicces dologról esik szó az alvajárásról, pedig akit érint annak nagyon komoly problémákat is okozhat.

Gábor György: karácsonyi ének felnőtteknek - Pintér Sándor kislábosa, benne az illatos pacalpörkölttel

Kedves Felnőttek, elmondok most Nektek egy karácsonyi mesét.

A franciák 2022-re eljutottak oda, hogy betiltanák a felnőttek közötti vérfertőzést

A francia gyermekvédelmi államtitkár bejelentette, hogy olyan törvény megalkotását kezdeményezi, amely betiltja a vérfertőzést a közeli felnőtt rokonok között.

A Fejér Megyei Művelődési Központ ifjúsági és felnőtt táborai

A Fejér Megyei Művelődési Központ 2014-ben is megszervezi hagyományos nyári ifjúsági és felnőtt alkotó- és kreatív táborait. Már lehet jelentkezni!

Farsang fánkkal és kabaréval

Lélekben gyermekek voltak a fővárosi önkormányzat idősek otthonának lakói, mintha egy iskolai rendezvényen lettünk volna.

A hosszú alvás is gondokhoz vezethet

A felnőttek optimális alvásideje hat-kilenc óra és ennél akár többet alszik valaki, akár kevesebbet, rosszabb lesz a közérzete és hajlamosabb lesz depresszióra.

8 fogós kérdés, mielőtt az iskolába járás mellett döntesz!

Bizony, nem csak a 18 éven aluliak járnak suliba, hanem 30 és 40 éves kor felett is sokan döntenek valamilyen képzés mellett.

Popper Péter - A kiközösítésnél még a verés is jobb?

A közelmúltban elhunyt Popper Péter, az ország egyik legismertebb pszichológusa "Sorsdöntő találkozások: szülők és gyermekek" című könyvében szívbe markoló pontossággal mesél a felnőttek és a gyermekek világának találkozásáról.

A szüleik nyakán maradó felnőttek önámító élete

"Kidult", "mamahotel" - a nem kicsit blőd kifejezések talán nem csengnek ismerősen, de a jelenséggel már mindenki találkozhatott.

Az Asztma Világnapja

A 2009. évi Asztma világnap szlogenje: "Ön is képes uralni a betegséget", a szlogennel az asztmás tünetek...