Máris megvan Zelenszkij utóda!

Legalábbis ezt állítja Ilja Kiva a Rada volt elnökhelyettese, aki szerint Zelenszkij egyre mérgezőbb, ezért a Nyugat már korábban is fontolgatta a hatalmi váltást, és – mint állítja – meg is találták a Zelenszkij helyét átvevő figurát a sakktáblán!

ELTE: nem történt szabálytalanság az ösztöndíjak felosztásakor

Az ELTE szerint bár néhány kirívó esetben egy-másfél milliós ösztöndíjtételeket is kifizettek, nem merült fel a törvénytelenség gyanúja, a rendelkezésre álló keret felosztása minden esetben a jogszabályi előírások és az egyetemi szabályzatok szerint történt és történik.

Szaakasvili: Putyin Magyarországot is megkörnyékezte Ukrajna felosztásával

Miheil Szaakasvili is tudott a lengyel miniszterelnök és Vlagyimir Putyin között lezajlott 2008-as beszélgetésről, amelyben az orosz elnök Ukrajna felosztását javasolta.

Ukrajna felosztására kapott javaslatot Moszkvából Varsó és Budapest

Ukrajna felosztására kapott hivatalos ajánlatot a lengyel külügyminiszter az orosz állami duma elnökhelyettesétől, amelybe nyugat-ukrajnai területek annektálását javasolják a lengyeleknek. A varsói külügyminisztérium szerint hasonló tartalmú ajánlat érkezett Budapestre is, amelyben a Kárpátalja visszacsatolását indítványozza a...