Hány helyre teheti és mennyibe fáj, ha felvételizni akar a gyerek?

Kiknek kell fizetniük az idei felvételiért?

Több ezer hely maradt üresen a horvát egyetemeken

A 2019/2020-as tanév őszi beiratkozásai után több ezer hely maradt üresen a horvát egyetemeken, amihez az állami érettségin elért "katasztrofális eredmény" is hozzájárult – írta a Slobodna Dalmacija című horvát regionális napilap vasárnap. A jelentkezők harmada bukott meg az érettségin Horvátországban.

Egyetemen kívül is szerezhető versenyképes tudás

Sikertelen felvételi után is számos lehetőség közül választhatunk. A legfontosabb, hogy pontosan mérjük fel a kínálkozó lehetőségeket és kérdezzünk utána, milyen tanfolyamokkal tehetünk szert piacképes végzettségre. Ilyen lehet egy feszített tempójú programozói képzés is.

Iskolás a gyereke? Akkor figyu! Megjelent a 2019-20-as tanév "menetrendje"!

A Magyar Közlönyben szerda este közzétették a 2019/2020-as tanév rendjét.

OH: meghosszabbított határidővel lehet sorrendet módosítani az e-felvételiben

Az Oktatási Hivatal (OH) két nappal, július 12-ig meghosszabbítja a felsőoktatási felvételi dokumentumfeltöltési és egyszeri sorrendmódosítási határidejét – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Tudta? Ha van nyelvvizsgája, akkor lepipálta az országgyűlési képviselők 62%-át!

Mi a véleménye arról, hogy a megválasztott képviselője úgy tájékozódik a világ dolgaiban, a hazánkat közelebbről, vagy távolabbról érintő történésekről, hogy nem ismer egyetlen idegennyelvet sem?

Erre a magyar egyetemre jelentkeztek idén a legtöbben

Összesen 112 034-en nyújtottak be jelentkezést a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban, ez a tavalyi hasonló érték 104 százaléka. A legnépszerűbb intézmény több szempontból is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), amelyet csaknem 14 ezren jelöltek meg első helyen.

Felvételi-kisokos, vagyis minden, amit tudni érdemes....

A felvételi időszakát éljük, legyen az óvodai, általános iskolai, gimnáziumi, vagy felsőoktatási, tele van dátummal, szabállyal, buktatóval.

Jól hangzik, hogy felvételi nélkül lehet egyetemre menni, de koppanás jöhet a végén

Vajon jót tesz a kormány azzal, ha a technikumot végzett diákok könnyített feltételekkel (vagy ahogy a szöveg fogalmaz, felvételi nélkül) kerülnének be a szakmájukhoz passzoló egyetemekre?

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat. A 7840 pótfelvételiző közül 5445-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.

Tovább nőhet az IT-munkaerőhiány

A felvételi ponthatárok kihirdetésével kiderült: közel százezer fiatal kezdheti meg egyetemi tanulmányait szeptembertől.

Közel tízezer új hallgató kezdheti meg tanulmányait az ELTE-n

A tavalyinál ezerrel több, 9744 új hallgató kezdheti meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szeptemberben, az intézmény azt is közölte szerdán az MTI-vel, hogy a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény lett a 2018-as felvételi eljárásban.

Megvannak a felsőoktatási ponthatárok – íme!

Szerda este 8 órakor hozták nyilvánosságra a 2018-as felsőoktatási ponthatárokat a felvi.hu honlapon, amelyre sokan az ország több pontján megtartott ponthatárváró rendezvényeken vártak.

Itt vannak az idei felvételi ponthatárok

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi pontszámokat szerda este a fővárosban, ezzel eldőlt, hogy a csaknem 108 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára.

Oktatási Hivatal: Ha nem tetszik valami, pereljen a felvételező!

Fellebbezés helyett közigazgatási pert kell indítania annak a felsőoktatásba jelentkezőnek, aki szerint az Oktatási Hivatal (OH) besorolási döntése jogsértő - közölte a hivatal kedden az MTI-vel. Fellebbezés helyett

Havas Henrik: Vissza a hetvenes évekbe - ki állítja meg ezt az őrültet? - Városi Kurír

Természetesen Parragh Lászlóról, az Orbán körüli csapat legsötétebb figurájáról van szó.

Az idén több mint 107 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba

Az idén több mint 107 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe, ez a szám nagyából megfelel a korábbi évek adatainak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szerdán és csütörtökön lehet módosítani az idei középfokú jelentkezéseket

Szerdán és csütörtökön módosíthatják a tanulók jelentkezésüket a középfokú felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információk alapján – közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn az MTI-vel.

Érdemes odafigyelni: fontos határidő jár le 5 nap múlva

Legkésőbb 2017. február 15-én éjfélig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre az E-felvételiben. A jelentkezéseket február 20-ig lehet véglegesíteni.

Nyilvánosak a középiskolai központi felvételi eredményei, február 19-ig lehet jelentkezni

Nyilvánosak a középiskolai központi felvételi vizsga eredményei, a diákok február 19-ig jelentkezhetnek az egyes intézményekbe – közölte az Oktatási Hivatal pénteken az MTI-vel.

Tisztelt Miniszterelnök úr! - Eszméletlenül jó nyílt levél Orbán Viktornak

Kemény Zsófi vagyok, és én vagyok az ötszázezeregyedik a végén annak a hosszú, tömött sornak, aminek az elején Londonban már porszívóznak.

Augusztus 7-ig lehet jelentkezni a pótfelvételikre

Jövő hétfőig, azaz augusztus 7-ig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános feltételek mellett nem kerültek be egyetemre, főiskolára, vagy nem adtak be kérelmet. A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, és csak egyetlen képzés jelölhető meg – írja...

Felvettek? - megvannak a ponthatárok - pontváró buli a Rió Budapestben

A hivatalos ponthatárváró rendezvény, a Pont Ott Parti helyszíne a fővárosi Rio Budapest.

HÖOK: több hallgatót vettek fel a felsőoktatásba, mint tavaly

Több új hallgatót vettek fel idén a felsőoktatásba, mint tavaly, pedig idén kevesebben jelentkeztek az elmúlt évhez képest.

Megvannak az idei felsőoktatási ponthatárok

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat szerda este a fővárosban, ezzel eldőlt, hogy a közel 106 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára.

Ma este fény derül a felvételi pontszámokra

Ma este nyolckor végre kiderül, ki hová nyert felvételt, így az idén májusban érettségizők ma bulizhatnak – vagy a bekerülés örömére, vagy búfelejtésképpen.

Üresen maradt a szakgimnáziumi és szakközépiskolai férőhelyek fele

Ötvenezer diáknak lenne még helye a szakiskolákban, ha érdekelne bárkit is ez a lehetőség.

Felvettek, jaj mi lesz most? Nem vettek fel, jaj mihez kezdjek?

A július nem csak a nyári henyélés ideje a fiatalok számára.

Palkovics: A felsőoktatásba jelentkezők 67 százalékát vették fel

Az idén felsőoktatásba jelentkező több mint 111 ezer diák mintegy 67 százalékát felvették valamelyik egyetemre, illetve főiskolára, majdnem 4 százalékkal többet mint tavaly – mondta Palkovics László oktatási államtitkár kedd este az MTI-nek.

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat

Nyilvánosságra hozták kedd este nyolc órakor az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat.