Bejelentkezett Jeremy Renner a kórházi ágyából, több mint 30 csontja tört el

Beesett a hókotrója alá, amikor az magától elindult és megpróbálta megállítani.

Gór Nagy Mária már a végrendeletét is megírta, annyira rosszul volt

A színésznő még tavaly novemberben esett át a koronavírus-fertőzésen. A színésznő megszenvedte a betegségét, és most kiderült az is, hogy maradt-e szövődménye.

Még nem tér vissza a színpadra Kulka János

A felépülésére koncentrál.

Teljesen felépült balesetéből Koós János

A színész még januárban szenvedett balesetet a saját udvarán.

Szomorú hírt kapott Király Viktor: a lába már sosem lesz a régi

Király Viktor kosarazás közben szenvedett bokasérülést néhány hete. Mint kiderült, részleges bokaszalag-szakadást szenvedett.

Törőcsik Mari üzent a kórházból: "visszatérek még!"

Csak a közeli rokonok és barátok látogathatják a szombathelyi kórházban Törőcsik Marit.

Szívrohama volt Antonio Banderasnak

Nemrég szívrohamon esett át Antonio Banderas. Az 56 éves filmsztár jól van, erről ő maga számolt be a spanyol médiának. 

Kulka egy másik betegségéről is vallott

Kulka János azóta, hogy idén tavasszal stroke-ot kapott, tartózkodott az állapotával kapcsolatos nyilatkozatoktól, azonban most őszintén vallott egy másik őt érintő betegségről – írja a Blikk .

Rosszabbra fordult a magyar humorista állapota!

Böröczky József szervezetét az orvosok nem találták elég erősnek, ezért le kellett mondaniuk a reményt jelentő kemoterápiás kezelésről.

Műanyagba foglalták egy férfi agyát!

Az orvostudomány csodájaként tartják számon a férfit

Szurkolói összefogás Kubicáért-itt vannak az első képek

Kubica nehéz időszak elé néz, szeretnénk egy kiadvánnyal segíteni neki, amit ti szerkesztetek.

Ivan Pesic: soha többé nem lépek abba a klubba

A Veszprémben súlyosan megkéselt, és a hétvégén a kórházból hazaengedett fiatal horvát kézilabdás, Ivan Pesic interjút adott a Vecernji List című horvát lapnak.