Herczeg Zoltán bűnügyi felügyelete véglelegesen törölve

Herczeg Zoltán divattervező fél évet töltött letartóztatásban és négy hónapot bűnügyi felügyeletben, augusztus 20-án azonban lejárt a korábbi határozat, a bíróság pedig nem hosszabbította meg a nyomkövetős kényszerintézkedést.

Lázár János 13 törvény módosításáért közlekedési törvénycsomagot nyújtott be - A gombnyomók keze már az OK feliraton?

Kedden benyújtotta a kormány a Lázár János által jegyzett "Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztését" (a törvényjavaslat szövege pdf-ben itt olvasható), amely tizenhárom különféle törvény egyes passzusait módosítaná.

Az MNB felügyeleti biztost küldött egy biztosító egyesülethez

Ez az intézkedés is jelzi, hogy a jegybank jelenleg kiemelten tekinti át az aszálykárokkal kapcsolatos biztosítói kárrendezési gyakorlatokat.

Gulyás: mégis lesz gyermekfelügyelet hétfőtől az óvodákban, iskolákban! - a nagy nemzeti kapkodás legújabb információja

Addig törpöltek a kihirdetett rendelet felett az “értők”, amig kisilabizálták a rögtönzött mérésekből, hogy igencsak megorrolna a “nép”, ha nem lenne ügyelet a sulikban, óvodákban, így léptek.

Bróker Marcsi továbbra is bűnügyi felügyelet alatt marad

Fenntartotta a Kun-Mediátor ügy vádlottjának, "Bróker Marcsinak" a bűnügyi felügyeletét az elsőfokú ítélet kihirdetéséig a Szegedi Ítélőtábla – tájékoztatta a bíróság csütörtökön az MTI-t.

Az MNB bekérette a veronai buszbaleset kárrendezését végző biztosító vezetőségét

Az MNB a mai napon berendelte és személyesen kért tájékoztatást a veronai buszbaleset kárrendezését végző biztosító felsővezetésétől.

Ismét büntetett az MNB: Ezúttal négy pénzpiaci közvetítőre szabtak ki bírságot

Tizenegy független pénzpiaci közvetítő tevékenységét ellenőrizte a Magyar Nemzeti Bank, s ezt követően négy piaci szereplőre összesen 1,2 millió forint bírságot szabott ki - tájékoztatta erről az MNB az MTI-t kedden.

Életében először felügyeli unokáját Nagy Feró

Nagy Feró unokája most nyolc hónapos, és végre a nagypapa is felügyelheti kicsit.

Kórház: biztonságban voltak a betegek, akiket orvosjelöltre hagytak a sürgősségin

Korábban megírtuk , hogy egy Facebook-csoportban kért segítséget az az urológus szakorvosjelölt, akit szakmai felügyelet nélkül egyedül hagytak egy soproni kórház sürgősségi osztályán.

Felügyelet alá kerül állapota miatt Szilágyi István

A Lópici Gáspárt alakító színészt gondnokság alá helyezhetik.

Két napig tartott a Quaestor vádirat ismertetése az évtized perében

Befejeződött a vádirat ismertetése a sok tízmilliárdos csalás, sikkasztás és más bűncselekmények miatt indult Quaestor-ügy büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken szerdán.

Odacsapott az MNB: 14 milliós büntetést kapott a Wáberer Biztosító

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 14 millió forint bírságot szabott ki a Wáberer Hungária Biztosító Zrt.-re felügyeleti és fogyasztóvédelmi, egyebek mellett az ügyfél-tájékoztatási és panaszkezelési rendszert érintő hiányosságok miatt - tájékoztatta a jegybank csütörtökön az MTI-t.

Elintézte az idegenszívű kutyákat a kormány

Az Országgyűlés csütörtökön bürokráciacsökkentésre hivatkozva kimondta, hogy a jövőben csak kilenc magyar kutyafajta tenyésztői maradnak hatósági felügyelet alatt, a többi ebfajtával foglalkozó tenyésztő törvényi szabályozása megszűnik.

Bevédi a Fidesz Matolcsyt

Nem lesz költségvetési bizottsági ülés, a Magyar Nemzeti Bank költekezése ügyében, mert a Fidesz szerint ez törvénytelen.

Mennyire panaszkodunk a bankokra?

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) megjelentette fogyasztóvédelmi célú tevékenységére vonatkozó beszámolóját. Végigböngésztem, és érdekes dolgokra leltem.

Nem terveztem babát, de megtartom...

Ha nem terveztétek a babát, a következő lehetőségek jöhetnek számításba abban az esetben, ha megtartod a babát.

Legyen önnek is saját rendszergazdája

Ne idegeskedjen a számítógépei miatt.

Figyelje az éjszakai életet WiFi-s infra kamerával!

Elsősorban nem éjszakai szórakozóhelyek megfigyelésére gondolunk, hanem például kisgyermekünk nyugodt álmát tudjuk felügyelni egy új, éjjel is látó webkamerával.

Gusztos Péter bloggerként lesz a ma este vendége

Élőben a vendégem, hogy legyen valami "neves ember" is, Gusztos Péter, akinek most nem annyira a politikai karrierje, hanem blogger élete az érdekes.

Nem voltak felügyelet nélkül a diákok Nyírvasváriban

Mentőhelikopter vitte kórházba azt a tizennégy éves diákot, aki a nyírvasvári általános iskolában egy üvegtáblába zuhanva szenvedett életveszélyes sérüléseket pénteken.

Szülői felügyelet beállítása Windows Vista rendszeren | Hogyan?

Windows Vista operációs alatt lehetőségünk van korlátozni a rendszer felhasználóinak számítógép használatát.