Ferenc pápa: a tevékeny szeretet nyelvét beszélő egyházra van szükség

A katolikus egyházfő megköszönte a magyar egyháznak a tevékeny szeretet melletti elkötelezettségét, és köszönetet mondott az ukrajnai háború elől menekülők nemcsak nagylelkű, hanem lelkes befogadásáért is.

Bese Gergő atya: Én így láttam…

Az elmúlt napok eseményeire szeretnék reflektálni olyan szemüvegen keresztül, ahogyan a helyszínen láthattam, megtapasztaltam. Nem könnyű feladatra vállalkoztam. Összefoglalni azt, amit még igazából fel sem fogtam.

Kaszab Zoltán: A keresztény konzervativizmus jelenti Európa jövőjét

A mögöttünk hagyott hétvégén ismét egy keresztény talapzaton álló téma volt az, amely egy zászló alá terelte a magyar társadalmat: ezúttal Ferenc pápa apostoli útja váltotta ki az egész ország szimpátiáját, sőt, egy pillanatra még a politikai csatározások is megszűntek és a baloldal nagyobbik része legalább csöndben maradt...

Karácsony a Lánchídról: „Azt akarom, hogy a lakosok érezzék, hogy ők a főnökeim”

A Lánchídról és a pápával való találkozásáról is mesélt a főpolgármester egy rádiós műsorban.

Köszönjük, Szentatya! - Kisfilmen Ferenc pápa magyarországi apostoli útja

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és a pápalátogatás kormányzati felelőse az alábbi összefoglaló kisfilmet osztotta meg Ferenc pápa magyarországi apostoli útjáról a Facebook oldalán.

Megszólalt Ferenc pápa: Nem a Piroska és a farkasról beszéltünk Magyarországon

A Vatikán ukrajnai békemisszióban vesz részt, hogy véget vethessenek Oroszország és Ukrajna konfliktusának – közölte Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatását követően a pápai repülőn, útban Rómába, vasárnap este adott interjújában.

Ferenc pápa az órájával is tesz a luxusra, ez volt rajta Budapesten

Most érkezett viszont egy kérdés a Beszéljünk órákról YouTube csatornához arról, hogy mit is viselt az egyházi vezető a magyar fővárosban.

\"A szegények kiáltását elnyomja a kevés gazdag lármája\" - Minden eddiginél több vendég volt a debreceni ételosztáson

Hazánkban vasárnap reggel több százezren keltek útnak, mert ott szerettek volna lenni a fővárosban, Ferenc pápa szentmiséjén.

Fabiny Tamás: Evangélikusként eddig is nagy tisztelettel viseltettem Ferenc pápa iránt

"Először a reformáció kezdetének 500 éves évfordulója alkalmából találkoztam vele személyesen.

Ferenc pápa elmondta, milyen egyházra van szükség

A tevékeny szeretet nyelvét folyékonyan beszélő egyházra van szükség – erről beszélt Ferenc pápa szombaton Budapesten, a Rózsák terén álló Szent Erzsébet-templomban.

Novák Katalin az egész családját bemutatta Ferenc pápának

Novák Katalin a közösségi oldalára töltött fel egy fotót, amelyen az egész családja szerepel Ferenc pápa társaságában.

Ez lesz Ferenc pápa mai programja – Orbánék nagy ellenségeivel is találkozik

Ma délelőtt vak gyerekekkel, majd menekültekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, délután pedig fiatalokkal találkozik Ferenc pápa magyarországi látogatása második napján – tudatta az MTI.

Rétvári Bence: Mit jelent számomra a pápa Magyarországra érkezése?

Mit jelent számomra a pápa Magyarországra érkezése?

Magyar találmányt kap ajándékba a pápa

Egy év után nemrég többek között egy speciális lágylézer technológiának köszönhetően állhatott fel a kerekesszékből Ferenc pápa.

A magyarországi látogatás lesz Ferenc pápa 41. külföldi útja

A katolikus egyházfő utazásai a 2013-as megválasztása hatvan országot érintettek.

Kovács Zoltán: Minden készen áll Ferenc pápa pénteken kezdődő háromnapos apostoli látogatására

Minden készen áll Ferenc pápa pénteken kezdődő háromnapos apostoli látogatására - jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, a pápalátogatás biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón.

Nagy Feró fullba tolja a hitet: „Református létemre hithű katolikus vagyok”

Ferenc pápa április 28. és 30. között Magyarországra látogat. A rengeteg hívő mellett számos, jellemzően a Fidesz klientúrájába tartozó celeb esküdözik jó előre, hogy biztosan részt vesz a Szentatya miséjén.

„Zarándokként, mindenki testvéreként” érkezik pénteken Budapestre Ferenc pápa

A Mária imát követően a pápa bejelentette magyarországi apostoli látogatását, köszönetét fejezve ki, hogy a magyar hívek olyan nagy elkötelezettséggel készülnek fogadására.

Bayer Zsolt tagadja, hogy Békemenetet szervezett volna Ferenc pápa miséjére

A Hír TV vasárnapi, Sajtóklub című műsorában Bayer Zsolt így fogalmazott: „harmincadika délelőtt legyen egy igazi békemenet a Kossuth téren”, Ferenc pápa miséjén, jövő vasárnap.

Ferenc pápa: "Most azonban hozzátok fordulok szeretettel, magyar testvéreim és nővéreim!"

Ferenc pápa szavai a Regina Coeli imádság alkalmával 2023. április 23-án.

Ízlelgessük: békemenet és pápalátogatás - Kettő az egyben?

Bayer Zsolt békemenetet hirdetett április 30-ára a Kossuth térre.

Twitteren üzent a pápa, Novák Katalin válaszolt

Az államfő reméli, majd együtt imádkozhatnak a hit megújulásáért.

Ingyen utazhatnak a zarándokok a budapesti szentmisékre

A MÁV-VOLÁN-csoport és a GYSEV díjmentes utazást biztosít az ország bármely pontjából a fővárosba az április 29-én a Rózsák terén és a Papp László Budapest Sportarénában tartandó rendezvényekre, valamint április 30-án, a Ferenc pápa által a budapesti Kossuth Lajos téren bemutatandó szentmisére érkező és onnan hazatérő...

"A pápa felismerte, hogy sok tekintetben kicsit félrevezették Magyarországot illetően" – erről beszélt Kovács Zoltán podcastjában a szeged-csanádi püspök

A pápa felismerte, hogy sok tekintetben kicsit félrevezették Magyarországot illetően, és most visszatér, meglátogatja a magyarországi keresztényeket, katolikusokat – mondta Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombattól meghallgatható új...

Kiss-Rigó László: a pápa felismerte, hogy félrevezették Magyarországot illetően

A pápa felismerte, hogy sok tekintetben kicsit félrevezették Magyarországot illetően, és most visszatér, meglátogatja a magyarországi keresztényeket, katolikusokat – mondta Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombattól meghallgatható új...

11 ezer magyar fiatalt mutatnak be a pápának, Rúzsa Magdi sztárvendég lesz

Énekel majd a programon Dolhai Attila, Nagy Bogi, Dánielfy Gergő, Szőcs Reni és Szandi is.

Erdő Péter: élő közösségként készülünk a találkozásra Ferenc pápával

A bíboros jelezte: a katolikus közösség elsősorban imádsággal várja Ferenc pápát határon innen és túl.

Ferenc pápa egyik fő üzenete az ukrajnai béke szorgalmazása lesz az MKPK sajtóreferense szerint

Az ukrajnai béke szorgalmazása lesz az egyik központi témája Ferenc pápa magyarországi beszédeinek Török Csaba esztergomi plébániai kormányzó, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) televíziós referense szerint, aki olasz és külföldi újságíróknak tartott előzetest tájékoztatást kedden.

Aki a XII. kerületi Gyimes utca felé lakik, saját bőrén érzi majd a pápalátogatás körüli ramazurit

Emlékeznek még a történetre arról, hogy ha az átkosban egy katonai tótumfaktum ellátogatott egy laktanyába, ott "kisecsettel festették a bakák még a fűszálakat megfelelő zöldre", hogy az akkor regnáló lássa: a honvédségnél minden rendben zajlik?