Indul a tavasz, több város érhető el repülővel a fővárosból

Áprilistól számos új európai célállomás érhető el a budapesti reptérről, egyebek mellett a portugáliai Faro, Hannover és több balkáni főváros, így Szarajevó is az új úticélok között van, valamint több járatot sűrítenek a nyáron.

Repeszbombát találtak a ferihegyi repülőmúzeum mellett

Egy 10 kilós amerikai repeszbomba volt a földben.

Ferihegy: felújítják az egyik futópályát – több kerület fölött megnő a légiforgalom

Felújítás miatt több hónapra lezárják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik futópályáját, emiatt egyes területek felett megnövekedhet a légiforgalom – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-vel.

Bontják a ferihegyi "bádogterminált"

A héten megkezdik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér újabb bővítését, melynek során a kivitelező KÉSZ Zrt. elbontja a diszkont-légitársaságok számára ideiglenesen felhúzott "bádog" utasforgalmi épületet – írja a Világgazdaság.

Kokainnal a gyomrában kapcsoltak le egy nőt Ferihegyen

Mintegy 13 millió forint értékű kokainnal a gyomrában próbált meg bejutni az országba egy venezuelai nő, akit a NAV pénzügyőrei feltartóztattak a Liszt Ferenc-repülőtéren – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

Százmilliós csalót kapcsoltak le Ferihegyen

Elfogták egy négy évvel ezelőtti 180 millió forintos költségvetési csalási ügy utolsó gyanúsítottját a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szerdán – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken közleményben az MTI-t.

Így néz ki egy ferihegyi landolás a pilótafülkéből – videóval

Ilyen látvány egy utasszállítóval landolni Ferihegyen.

2000 kilométerre bukkant fel a ferihegyi kisbusz

Olvasónk legnagyobb meglepetésére a grúziai Batumi városában bukkant fel egy a korábban Ferihegyen szolgálatot teljesítő kisbusz.

Ha kedd, akkor taxis demonstráció, a mai desztináció: Ferihegy

Az Uber ellenes taxis demonstráció ma eléri a repülőket is: kedden délután fennakadások várhatók a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi reptér felé.

Bombafenyegetés miatt leszállt egy gép Ferihegyen

Bombafenyegetés miatt leszállt egy Berlinből az egyiptomi Hurghadába tartó gép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hétfő délelőtt.

Lebénult a ferihegyi reptér

Nem indulnak el a hajnali járatok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a 2-es terminál informatikai rendszerében történt meghibásodás miatt, ezért késésekre lehet számítani – közölte a Budapest Airport kedd hajnalban az MTI-vel.

Hatvanöt évvel ezelőtt nyílt meg a budapesti repülőtér

Hatvanöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyílt meg a budapesti repülőtér, ezzel indult el a polgári repülés a ma is működő légikikötőben - közölte a Budapest Airport csütörtökön.

Repülőgépek Ferihegyen

65 éve, 1950. május 7-én szállt le az első, Budaörsről átrepülő Li-2-es utasszállító repülőgép Ferihegyen, amivel megkezdődött a polgári repülés a Ferihegyi Repülőtéren.

Simicska vidáman elrepült

Simicska Lajost, akiért a Fidesz már közel sem rajong annyira, a repülőtéren kapták lencsevégre. A hvg.hu olvasójának képe szerint a Liszt Ferenc reptér 2-es termináljában várt egy 9 óra 57 perckor induló Zürichbe tartó gépre. A milliárdos állítólag jókedvű volt, viccelődött is kísérőivel.

Újabb videó került fel a kisgyerekes nőt zaklató taxis hiénákról

Egy nőt és kislányát nyolc férfi állt körbe , hogy meggyőzzék őket, velük utazzanak. Nagy részük "hiéna", tehát engedély nélküli taxis volt. Az egyikük a nő bőröndjét is magához vette anélkül, hogy erre engedélyt kapott volna. Az esetről most újabb felvétel került fel az internetre – derült ki a TV2 híradójából.

Halálos baleset történt a Ferihegyi gyorsforgalmi úton

Az első információk szerint egy ember meghalt, többen megsérültek egy balesetben a Ferihegyi gyorsforgalmi úton.

Baleset a ferihegyi gyorsforgalmin: jó nagy dugó van

Baleset miatt mindkét irányban torlódásra kell készülni Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, a Határ úti felüljárónál.

Kétszázmilliós kokainfogás Ferihegyen

Kétszázmillió forint értékű kokaint foglaltak le a rendőrök kedden a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy olasz férfitól – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán a rendőrség honlapján.

Eltörlik a reptéri útdíjat

Még nem végleges a díjköteles autópálya-szakaszok listája, és a megyei matricarendszeren is finomíthat a kormány.

Több mint százmilliós kokainfogás Ferihegyen

Száztíz millió forint értékű kokaint foglalt le a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren két portugál állampolgártól a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság.

Mégsem lesz fizetős a reptérre vezető út?

A január 1-től bevezetett új útdíjfizetési rendszerben egyszerű főutat is fizetőssé tettek, és módosulhat a ferihegyi reptérre vezető út díjkötelezettsége is, hiszen azt egy 200 méteres szakasz miatt tették fizetőssé – írja hétfői számában a Népszabadság.

Matrica kellhet, ha ki akar jutni Ferihegyre

Valószínűleg fizetőssé válik januártól a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljához vezető útszakasz is – számolt be a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE).

Ezeket a budapesti repülőjáratokat törölték

A Lufthansa német légitársaság pilótáinak hétfő délben kezdődő másfél napos sztrájkja miatt több Budapestre érkező, illetve onnan induló járatot töröltek.

Nem lehetne Ferihegyen kiszűrni az ebolát

Miután az Ebola Nyuga-Afrikából a légiközlekedés segítségével terjedt el Európába és az Egyesült Államokba – csak pár embert megfertőzve –, ezért sokakban felmerült, hogy a járványt már a repülőtereken meg kell állítani.

Új drogot találtak egy csomagban a Liszt Ferenc-repülőtéren

Új pszichoaktív anyagot találtak egy Kínából érkezett csomagban a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden a Facebook-oldalán.

Budapest Airport: Felújítják a kisgépes terminált

Az erről szóló ötéves megállapodást, amely magában foglalja a bérleti szerződést is, Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, Osman Yilmaz, a Celebi Ground Handling Magyarország Kft ügyvezető igazgatója és René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója írta alá.

A köd miatt két repülőgép nem szállt le Budapesten

A sűrű köd miatt két repülőgép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc-repülőtéren péntek hajnalban – közölte a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-vel.

Reptéri malaszt

Avagy: Hogyan olvassunk hírt?

Először a felhők fölött

„Hajrá, repcsi!

LCGéza, avagy hogyan élesszük újra a Malév utolsó Tu-154-esét?

A Nagyvas, a Tupoljev Tu-154. Túlzás nélkül ez az a típus, amely minden kerozinvérű repülésszerető szívét megdobogtatja.