fesztivál

Itt az első Sétafesztivál

A budapesti városismereti sétákat szervező intézmények mutatják be változatos programkínálatukat a péntektől vasárnapig tartó első Sétafesztiválon.

Szent Gellért Fesztivál lesz Szegeden

A Szeged-Csanádi Egyházmegye első püspöke, Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódva komolyzenei fesztivál rendeznek péntektől a csongrádi megyeszékhelyen – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A kínai színház áll a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál középpontjában

Kína és a kínai színház kerül a fókuszba szeptember 16. és 21. között a 25. szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon, de Magyarországról, Brazíliából, Ausztriából, az Egyesült Királyságból, Törökországból és Lengyelországból is érkeznek előadások a hat napon át tartó rendezvényre.

Egy napra a táncé klesz a főszerep a Millenáris parkban szeptember végén

Csaknem ötven ingyenes tánc- és mozgásművészeti előadás, gyermekprogramok, performanszok és táncház várja az érdeklődőket szeptember 30-án a Millenáris parkban a 25 éves Nemzeti Kulturális Alap (NKA) jubileumi programsorozatának keretében.

Elektronikus fesztivált rendeznek a Várkert Bazárban

Ismét megrendezik a Telekom Electronic Beats Festivalt Budapesten. Az elektronikus zenei esemény helyszíne szeptember 13-tól 15-ig a Várkert Bazár és környéke, az idei fellépők között lesz mások mellett Ben Klock, Ame és Dixon, tINI, Ben UFO és Floating Points.

Elsöpörte a vihar az idei Dreherfesztet

Idén rendezték meg ötödjére a Dreherfesztet, a Dreher sörgyár házi fesztiválját a sörgyár területén.

Vingardium Borliget – Itt egy minőségi fesztivál

Borokról, gasztronómiáról, zenéről, kultúráról, Budapest kertvárosában, családoknak is szóló fesztivált ilyen minőségben nem sokat találsz. (x)

A Morcheeba és Ákos is fellép Nagykanizsán, egy új zenei fesztiválon

Augusztus utolsó napján indul Nagykanizsán az első Ohmydeer Fesztivál, amelynek két napján mások mellett a brit Morcheeba és a Toploader, valamint Ákos és a Wellhello is fellép – tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

Pozsonyi Piknik! - Mindenki itt van, nem kell menni sehova

Szeptember elsején, szombaton ismét megrendezik Újlipótváros szívében a Pozsonyi Pikniket.

Előadások, kóstolók a Vegetáriánus Fesztiválon

Táplálkozási szakemberek előadásain, vegetáriánus ételkóstolókon, valamint öko- és bio szemléletű termékbemutatókon is részt vehetnek az érdeklődők a 22. Vegetáriánus Fesztiválon, amelyet szeptember 8-án és 9-én tartanak a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.

Ez volt idén a fesztivál divat! | Stílus őrjárat

A Stílus Őrjárat a Szigeten tartott razziát...Hogy lehet a hasitasi stílusos, és önazonos?

Több mint 160 programmal jön az Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál

Több mint 160 programmal, egyebek mellett gyertyaúsztatással, tematikus városi sétákkal, gumikacsa versennyel, fényfestéssel, koncertekkel, performanszokkal, kiállításokkal és gyerekprogramokkal várja a látogatókat augusztus utolsó hétvégéjén a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál.

Vonat gázolhatta halálra a SUN Fesztiválról eltűnt férfi

Zagyvaszántó közelében találták meg a férfi holttestét.

Így épült a Művészetek Völgye

Megnéztük milyen is az, amikor még tehenek futkároznak a Nagyszínpad előtt.

Campus Fesztivál: megnyílt az Egyetem-tér a nulladik napon

A Campus Fesztivál nulladik napján megnyitották az Egyetem rendezvényteret a Nagyerdei Stadion lábánál szerda délután.

Rúzsa Magdi úgy csinál, mintha világsztár lenne

No fotó, no interjú.

Jubileumi kocsitoló fesztivál lesz Kocson

A hétvégén rendezik meg huszadik alkalommal a kocsitoló fesztivált a jármű szülőfalujában, a Komárom-Esztergom megyei Kocs településen – közölték a szervezők az MTI-vel.

Blog - Készpénz nélkül is élvezd a bulit

Az RFID chip karszalagos beléptetést évek óta használják a fesztiválokon.

Négy magyar film is szerepel az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Négy magyar alkotás is versenybe száll a hétfőtől vasárnapig tartó Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon Franciaországban, ahova a világ minden tájáról érkeztek animációs alkotások.

Babod Offroad autó nélkül is jó buli!

Este, egy kis bulikázás után a srácok lemodellezték, milyen nehéz dolga van egy terepjárónak a gödör megmászásakor!

Koncertdráma nyitja az idei Zsidó Művészeti Napokat

Különleges koncertdrámával indul hétfőn a Vígszínházban a Zsidó Művészeti Napok fesztivál, amelynek június 10-ig tartó programjában csaknem 300 művész lép fel 24 eseményen.

Ördögkatlan Fesztivál tizenegyedszer, négy helyszínen

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált, a művészeti rendezvényen július 31-től augusztus 4-ig négy dél-baranyai településen, Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden számos újdonság, ősbemutató lesz.

Szombaton tartják a Keresztény Szigetet

Az oktatás és a nevelés perspektívái, az ismeretszerzés jövője és kihívásai az internet világában, a generációk közötti kapcsolatok a fő témái idén a negyedik alkalommal megrendezett Keresztény Szigetnek, a Margitszigeten szombaton – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

A Fekete Zaj Fesztivál augusztusban visszatér a Mátrába

Ismét megrendezik a Fekete Zaj Fesztivált a Mátrában. A hazai és nemzetközi alternatív/underground előadókra épülő eseményt több év után augusztus 17. és 19. között újra az időközben felújított régi helyszínen, a mátrafüredi Sástó mellett tartják meg.

Színház és film is lesz az idei Margó Irodalmi Fesztiválon

Változatos programokkal készül az idei Margó Irodalmi Fesztivál, a június 6. és 10. között a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumba látogatók színházi előadásokon, könyvbemutatókon és filmbemutatón is részt vehetnek – közölte a fesztivál igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Egész napos fesztivállal emlékeztek arról, hogy Magyarország 14 éve EU-tag

Magyarország európai uniós csatlakozásának 14. évfordulója alkalmából egész napos fesztivált rendeztek Budapesten, ötödik alkalommal futóversenyt is tartottak vasárnap.

Al Di Meola koncertjével indul az első Örvényeshegy Piknik

A világ egyik legjobb gitárosa, Al Di Meola nyitja meg az Örvényeshegy Pikniket Zalacsányban, ahol az idén debütáló háromnapos fesztiválon koncertekkel, színházzal, irodalommal és helyi finomságokkal várják az érdeklődőket.

Két díjat is elnyert A Viszkis a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján - Városi Kurír

Két díjat nyert A Viszkis című alkotás a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján Belgiumban: Antal Nimród filmje a szakmai és az ifjúsági zsűri elismerését is megkapta.

Fesztivál Budapesten, a Falk Miksa utcában - tizennyolcadszor

Fókuszban a lakberendezés a nagykorúságát ünneplő Falk Art Fórumon.