Keszthelyen csak a fideszes jelölt indul az időközi polgármester-választáson

Az ellenzék nem lát esélyt a nyerésre, így rajthoz sem áll, holott 2019-ben csak néhány százalékkal maradt el az ellenzéki jelölt a fideszes nyertestől.

Életbe lépett a háborús veszélyhelyzet Magyarországon

Megjelent a Magyar Közlönyben a gránitszilárdságú alaptörvény tizedik módosítása, ami miatt kedd éjféltől életbe is lépett a háborús veszélyhelyzet az országban.

Hidvéghi Balázs: a brüsszeli baloldal nem adja fel az ideológiai háborút a magyar kormány ellen

A fideszes EP-képviselő a Kossuth rádióban beszélt a brüsszeli baloldaltól érkező hergelésről.

Lázár János elaludt, fontos eseményt késett le a parlamentben

Szemfülesen kiszúrták, hogy nincs rajta a frakciófotón.

Fürjes Balázs máris beleszállt az őt legyőző Hajnal Miklósba

Fürjes Balázs fideszes politikus, egyéniben elvesztette az országgyűlési választást Hajnal Miklóssal szemben, hétfő reggel beszólt a Momentum politikusának, hogy ne bojkottálja az új országgyűlés nyitóülését. 

Egy szociológus szerint a helyi elitet kell megnyernie az ellenzéknek vidéken

Ezeknél a helyi "erős embereknél" összpontosul sok minden, és a közösség is követheti őket.

Ujhelyi szerint önálló egészségügyi minisztériumra van szükség, a vezetésére Káslert alkalmatlannak tartja

A szocialista EP-képviselő úgy látja, az új Orbán-kormánynak létre kell hoznia egy önálló egészségügyi tárcát, ez nemzeti minimum.

Nagyobbat nyert a Fidesznél! Gyurcsány pártja kaphatja a legtöbb pénzt a frakciója után a Parlamentben

Várhatóan 15 fős lesz a DK frakciója, ami 1,2 milliárd forintos éves frakciókeretet jelent a pártnak.

12 évig néma volt a Parlamentben a fideszes politikus, most azzal magyarázza, az "óvodás" ellenzék ellen tiltakozott

Kár, hogy a 12 év alatt a nagy nyilvánosság előtt nem csillantotta meg a humorérzékét Bíró Márk, aki 4,5 millió forintos végkielégítéssel búcsúzik az országgyűléstől. 

24.hu: a 106 körzetből 102-ben erősödött a Fidesz

A lap szerint a Fidesz-KDNP-re többen szavaztak az április 3-án tartott országgyűlési választáson, mint eddig valaha, és az adatokból azt olvasták ki, hogy vidéken a választók 55 százaléka kormánypárti. Bár ez nem látszik, de még a fővárosban is tudott javítani a Fidesz, bár Budán eltűntek a hívei. 

Tényleg látni fogják a Fidesz győzelmét Brüsszelből, de nem úgy, ahogy Orbán szeretné

Ha feltételezzük azt, hogy a Fidesz Európa-politikája nem változik meg, akkor a magyar kormánynak a tovább szűkülő nemzetközi mozgástérrel, bírálatokkal, jogi eljárásokkal és potenciálisan forrásvesztéssel kell szembenéznie.

A legszegényebb településeken 80 százalék fölött nyert a Fidesz

Az ország húsz legszegényebb települése közül 18-ban sikerült 80 százalék fölött teljesítenie a Fidesz-KDNP pártszövetségnek a 2022-es országgyűlési választáson.

Egyből balosozni kezdett a fideszes képviselő, mert az okmányok nélkül érkező szavazókat elküldték

Bányai Gábor szerint a balos delegáltak nem engedték szavazni a választókat, akiknél nem volt ott az igazolványuk.

Jó hírt kaptak a nyugdíjasok! Évközi nyugdíjemelést lengetett be Tállai András

A választás előtti utolsó héten elhangzó ígéretet a Pénzügyminisztérium fideszes államtitkára az orosz-ukrán háború miatt a tervezettnél nagyobb mértékben felpörgő inflációval magyarázta. Természetesen előkerült megint a fideszes "a baloldal háborúba sodorná az országot"-kampányszlogen is.

Egyből lefújta a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottsági ülést, miután kiderült, hogy az oroszok ki-be járnak a magyar külügy rendszerében

Többek között ezt az ügyet kellett volna megbeszélnie a bizottságnak, ám a négy fideszes tagnak hirtelen halaszthatatlan közfeladatai lettek – ami azért furcsa, mert az ülés összehívását még ők kezdeményezték az előző héten.

Republikon: a választás nagy válószínűséggel az utolsó pillanatban fog eldőlni

Jelenleg 2 százalékpont a különbség a Fidesz és az Egységben Magyarországért között.

Elsöprő a Fidesz-KDNP előnye az erdélyi magyarok körében és Gyurcsány a legelutasítottabb politikus

Egy hétfőn ismertetett közvélemény-kutatás szerint a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok körében 90,8%-os a Fidesz-KDNP jelöltlista támogatottsága.

Egy felmérés szerint a tavaszi országgyűlési választás az utolsó pillanatban fog eldőlni

A Republikon Intézet februári pártpreferencia-felmérése szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz 48, az Egységben Magyarországért 46 százalékon áll, a bizonytalanok aránya pedig 16 százalék.

Tállai megmagyarázta: ezért nem támogatják Orbánék az áfacsökkentést

Szél Bernadett a gluténérzékenyek által vásárolt termékek áfacsökkentéséről kérdezett, Tállai András jött és megmagyarázta, hogy miért nem lehet az áfát csökkenteni.

Felmérés: a bizonytalanokat jobban elérte az ellenzék, mint a Fidesz

A Publicus közvélemény-kutatása szerint február közepén az ellenzék szűken, de vezetni kezdett a szavazók között, és a bizonytalanok egy nagyobb részét is megnyerték – ám itt a legnagyobb tömböt még mindig azok adják, akik elmennek majd szavazni, de még nem tudják, hogy melyik oldalra is voksoljanak.

A Kutyapárt társelnöke arra kéri a fideszeseket, hogy az ő jelöltjeiknek inkább ne írjanak alá

Bayer Zsolt kezdte buzdítani a fideszes párthíveket, hogy minél többen írjanak alá a kis ellenzéki pártoknak, mert ezzel is erodálhatják az ellenzéki összefogást. Kovács Gergő, a Kétfarkú Kutya Párt társelnöke ezt rém kellemetlennek ítélte, és arra kérte a fideszeseket, hogy a Kutyapárt jelöltjeinek ne írjanak alá inkább.

Orbán Viktor azt hirdeti, megvédik a magántulajdont

Azt akarja, hogy mindenkinek saját otthona, földje, kertje és eszközei legyenek.

Hollik szerint április 3-án le lehet zárni a "gyászos Gyurcsány-korszakot"

Hogy akkor az elmúlt 12 évben mit művelt a Fidesz, az nagy kérdés így.

Egy fideszes politikus szerint sokat ártott pártjának Simonka büntetőügye

Erdős Norbert indul Simonka György helyett az országgyűlési választáson Békés megye 4. választókerületében, a politikus úgy látja, elődje ügye miatt sokan elpártoltak a Fidesztől.

Pegasus-ügy: a fideszes EP-képviselőnek erről is Gyurcsány jutott eszébe

Egy német liberális képviselő föl is tette a nagy kérdést Hidvéghi Balázsnak, hogy a magyar kormány a független újságírókat nemzetbiztonsági fenyegetésnek látja. Az egyik megfigyelt magyar újságíró szerint azt kellene kideríteni, hogy a korrupcióval gyanúsított Völner Pál kinek a nyomására írta alá a lehallgatások...

A Völner-ügyről mélyen hallgató Fidesz hazugozza a baloldalt Bangóné végzettsége kapcsán

A kormánypárt szerint a baloldal már csak ilyen, nem szbad nekik semmit sem elhinni – de valahogy eddig a Völner-ügyben feltárt összefonódásokról nem voltak ilyen bőbeszédűek.

Orbán Viktor már most készül a Békemenetre – fotó

Március 15-én újabb menetet tartanak a Fidesz-KDNP hívei Budapesten, a kormányfő már most készülni kezdett.

Az államtitkár a baloldallal riogatja a külhoni magyarokat és szavazásra buzdítja őket

Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint a baloldal el akarja venni a szavazójogukat, megszünteténék a támogatásokat is, ezért is létkérdés nekik és az egész magyarságnak a 2022-es választás, úgyhogy regisztráljanak és szavazzanak.

Hoppál Péter megkapta a tökéletes ajándékot: a saját parlamenti beszédeit, könyvbe kötve

Kövér László előszavával 12 év 175 parlamenti beszéde 400 oldalon, sok fotóval. Mi kell más ezek után?