A családok tavaly közel 20 ezer milliárd forintot költöttek fogyasztásra

A családok fogyasztási célú kiadása tavaly megközelítette a 20 ezer milliárd forintot, Magyarországon a fogyasztás nagy erővel húzza a gazdaság teljesítményét, és a keresetek emelkedésének köszönhetően ez a tendencia idén is folytatódni fog – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára pénteken a Kossuth...

Felmérés: az ügyfélélmény befolyásolja a fogyasztói döntést

A KPMG tanácsadó cég felmérése szerint a fogyasztói döntéseket apróságok is befolyásolják, ezek között fontos tényező az ügyfélélmény, ennek figyelembevételével a hazai kereskedők gyors és célzott fellépéssel jelentős versenyelőnyre tehetnek szert a vásárlókért folytatott küzdelemben.

Benkő Dániel lefogyasztaná a barátnőjét, akit már 9 éves korában kinézett magának

Nem akartuk tudni. De tényleg nem. Ön se, csukja is be ezt a cikket.

Porschénél is felmerült a csalás gyanúja

A német WirtschaftsWoche hírportál csütörtöki beszámolója szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porsche autógyárnál.

Felvenné a harcot a túlzó fogyasztással a svéd kormány: adókedvezményt kaphatnak a szerelők

A cél az, hogy a svédek szakítsanak azzal a hozzáállással, hogy ha valamilyen eszközük elromlik, egyszerűen kidobják és újat vesznek. A kormány ehelyett azt akarja, hogy ha elromlik a mosógép vagy akadozik a bicikli, akkor az emberek inkább javíttassák meg azokat.

Ingyen energia robbantja fel a világgazdaságot

A világunk óriási változás előtt áll, átalakul a munkaalapú társadalom, a termelés és a fogyasztás.A robotok a napenergiából nyert ingyen árammal minden eddiginél költséghatékonyabban termelnének, az otthonok energiaellátásáért nem vagy alig kéne fizetni.

Liget: a halkonzerves doboz és a gaz a rendőrség szerint kábítószerfogyasztásra utaló jel

Hatvanhárom emberrel szemben intézkedett a rendőrség szerdán a budapesti Városligetben, közülük tizenkettőt előállítottak, egyiküket hivatalos személy elleni erőszak, a többieket szabálysértés továbbfolytatása miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Több sört ivott a magyarság tavaly 

Több sört ittak tavaly Magyarországon, mint egy évvel korábban: a fogyasztás 4 százalékkal nőtt – közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) szerdán az MTI-vel. Az alkoholmentes sörök fogyasztása majdnem a felére esett.

Ég a gyomra? A kávézásról így sem kell lemondania!

Gyomorégés az a probléma, melyre nem tudunk nem odafigyelni.

KSH: nyolc év után tavaly nőtt először a lakossági fogyasztás

Tavaly reálértéken 2,7 százalékkal, 68 609 forintra nőtt a háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása éves összehasonlításban, ezt megelőzően csaknem nyolc évig csökkent, illetve stagnált ez az adat – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című friss kiadványában.

Fogyasztási rekordot döntött a Nissan Note

3,38 liter/100 km-es fogyasztással a Nissan Note megdöntötte az abszolút üzemanyag-fogyasztás magyarországi rekordját a kisautók kategóriájában.

Jó nagy melléfogás a chipsadó

Nem eszünk egészségesebben, de legalább a helyi vállalkozások helyzete romlott.

Alakformáló testkezelések, masszázsok, mert törődünk magunkkal

„Az emberi test a leggyönyörűbb dolog a világon. Egyetlen virág sem kelhet versenyre vele, hiszen az emberi test a természet legösszetettebb virága.” (Osho)

Mérgeznek minket - megoldás?

Ma már Magyarországon is több mint 200 féle olyan emblémával találkozhatunk, amelyek a termékek vagy szolgáltatások valamilyen környezeti, társadalmi jellemzőjére utalnak.

A karácsony is csak egy drog

A csóróbb belerohad a kabátjába, a tehetősebb lazán, pólóban mászkál a plázában, ordít róla, hogy hétszázat fizet óránként a parkolásért (ha moziba is megy az első két óra ingyenes!), mert megteheti.

Karácsonyi vásárlásnál érdemes figyelni a részletekre

A műszaki cikkek, tv-készülékek, tabletek, okostelefonok, laptopok, játékkonzolok népszerű karácsonyi ajándékok, ezért a vásárlás során legfontosabb szakmai és fogyasztóvédelmi szempontokra hívták fel a hatóságok a figyelmet pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Fogyasztás ≠ boldogság

2013 decemberétől lehetőség nyílik a fogyasztói visszajelzésekre a döntéshozók felé.

Eladó az egész világ

Most nem Mephisto áriáját idézzük.

amiről hallgat a nagyvilág

Az emberiség nem csinál mást, mint "benzint csapol, hamburgert árul, vagy nyakkendős rabszolgának áll"...

Befeküdtem egy hipermodern kontaktgrillbe, és jól éreztem magam

Érdekelnek a fogyasztó kezelések.

Fogyasztó kezelés kisokos: mit, hogy, mivel fogyasszunk?

A nyár és a bikiniszezon közeledtével sokan gondolkodnak valamiféle segítségen, mellyel könnyebben leadhatják kilóikat, feszesíthetik a bőrüket.

Miért nem hiteleznek a bankok?

A bankok hiteleznének, de nem hagyják őket.

Sütöttél már almáspitét egy vadidegennek?

Miért épül annyi kihasználatlanul álló szálloda? Miért veszel egy háztartási fúrót, ha élettartama alatt összesen 13 percet fogod használni?

Üzenet a palackban

Ha valaki 15- 20 éve azt mondja, hogy napjainkra az ásványvizek forgalma vetekszik majd az üdítőitalokéval, értetlenül néztünk volna rá.

Fogyasztása tripláját termeli a magyar ezüstház

Múlt héten osztotta ki a Solar Dechatlon Europe 2012 nevű, fenntartható házakat bemutató verseny zsűrije a legjobb mérnöki teljesítményért járó díjakat.

Elefántokat fogyasztanak Indiában

Elefántokat fogyasztanak Indiában: a templomok túlságosan elhízott példányait fogták fogyókúrára.

Egy feles akár 50 000-ért?

Sok panasz érkezett a Göndöcs-, vagy a Csiga-kertből.

Húsmentes pipifasírt?

A jóslatok nem túl biztatók.

Mennyire mérgező a tisztított víz?

A tisztított eljárású vizek nem helyettesíthetik az ásványvizeket!

Drágább lett az élet

Míg tavalyelőtt decemberben átlagosan 201 forintért juthattunk hozzá egy kiló kristálycukorhoz, tavaly decemberben 297 forintot kellett fizetnünk ugyanekkora mennyiségért.