Újabb gátat robbantottak fel az oroszok – kiáradt a folyó

A Mokri Jali folyónál robbantottak gátat az oroszok, ezzel áradásokat okozva a folyó mindkét partján – írta meg a HVG.hu.

Semjén vadász ezúttal nem lőtt, hanem életet mentett

Nem először láttunk halszabadítást, hiszen ez volt Bacsó Péter 1971-ben készült Kitörés című filmjének ikonikus jelenete.

Naprakészen a hajóvonták találkozásáról.... - Városi Kurír

Emlékeznek még, amikor a déli harangszó egyet jelentett a hírrel, hogy szabad, vagy tilos folyóinkon a hajóvonták találkozása?

Folyóba vetette magát egy nő a családi vita után

Még csütörtök éjszaka próbált meg véget vetni az életének egy 49 éves nő Besztercebányán: a jeges Garamba vetette magát.

Elmerült egy férfi a Zagyvában, nagy erőkkel keresik

Elmerült egy férfi szerda délután a Zagyva folyó Alattyán és Jánoshida közötti szakaszán, nagy erőkkel keresik – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.

Levonulóban az árvíz a Sajón

Levonulóban az árhullám a Sajón, a folyó felső szakaszán kedden tetőzött, szerdán már apadt a vízszint – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.

Magyar szabadalommal gyűjtik a szemetet a Dunán!

A megálló hajókat, uszályokat a sziget ivóvízzel, üzemanyaggal, kenőanyagokkal látja el.

Fej nélküli női holttest sokkolta a pásztort

Egy 36 éves nő fej, kar és láb nélküli holtteste úszott az Argeș folyón, a tettes kilétét egyelőre homály fedi.

Szinte kiszáradt Visztula (videó)

Lengyelország legnagyobb folyójánál a hivatalos mérések kezdete, vagyis 1977 óta még soha nem regisztráltak olyan alacsony vízállást, mint vasárnap este.

Vörössé vált a Jangce, nem tudni mitől

A világ harmadik leghosszabb folyója, a Jangce vérvörössé változott.

A föld rajza és a tér képe - Balla Ede Zsolt, szentföldrajz-kutató

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” – mondta Tamási Áron, és igaza volt.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság Tájékoztatója

I. Folyók vízjárása, hidrometeorológiai helyzet:

Mindennapi hős - Idős asszonyt mentett a 7 fokos Rábából

Agg Tibor katafai lakos bevásárlásból tartott hazafelé, amikor a körmendi Rába-hídon különös dolgot észlelt.

Gyakorikérdések - Mi az a tiszavirág? Mosaic TV

Te tudod mi az?

Thaiföld, Új-Zéland, Sydney, Kambodzsa meg Saigon 6.

Utazónk, Dani ebben a részben Thaiföldre érkezik, meglátogatja a "Híd a Kwai folyón" című film forgatási helyszínét, ahol épp híd-ünnep zajlik.

Az egyik nő már halott volt

A víz felszínén lebegő holttestet egy járókelő vette észre.

Aggasztó állapotban az ibrányi Tisza-part!

A nyári nagy mennyiségű csapadék miatt, szinte használhatatlanná vált az ibrányi Tisza-part.

Szivárvány folyó – mesebeli képek

Minden évben csak néhány napig látható Kolumbiában az a csoda, ami a máskor kristálytiszta vízú folyót hihetetlen szinekbe öltözteti.

Malmok tűntek el Zalában, tönkretették a folyót

A Zalán 1949-ig 37 malom járt Kehida és Zalalövő között.

Bármikor kilakulhat árvíz Zalában

Zala nem tartozik az ország legveszélyeztetettebb területei közé, ám az időjárás egyre szélsőségesebbé válása miatt megyénkben is bármikor kialakulhat árvíz.

Elmaradhat a kérészrajzás a Tiszán és mellékfolyóin

Késik a kérészrajzás a Tiszán és mellékfolyóin.

A Föld legrejtélyesebb kőemlékei

Sok mindennel szembesülünk naponta, amiről azt gondoljuk, hogy csoda.

XXI. század? - A szennyezett víz a folyóba kerül

Sürgősen felújításra szorul a zalalövői víziközműrendszer.

Még sohasem volt ilyen meleg a Földön

A NASA által 1880-ban megkezdett földfelszíni hőmérsékletmérések óta, az elmúlt egy évtized bizonyult a Föld legforróbb időszakának.

Megtalálták a legendás Atlantiszt?

Az Ibériai-félsziget déli részén, a lápvidéken kutatják spanyol régészek egy ókori civilizáció nyomait, némelyikük a helyszínen Atlantiszt reméli megtalálni.

A franciák álma: Physalia

Egy francia tervező szokatlan módot talált arra, hogy megtisztítsa Európa folyóit és ráirányítsa az emberek figyelmét a tiszta ivóvíz fontosságára.

Folyóba zuhant egy kisrepülő Chicago mellett - képekkel

A Des Plaines folyóba zuhant egy kis szállító repülőgép kedden délután Chicago közelében.

Eltűnhet az Iguazu-vízesés

A klímaválságról elmélkedni egészen már, mint látni, hogy mindez hogyan hat a természetes vizekre.

Gátszakadás a két Korea között?

Tiltakozott Dél-Korea az észak-koreai hatóságoknál amiatt, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül nagy mennyiségű vizet engedtek át egy határmenti folyó duzzasztógátjának zsilipjén.

Megtalálták a vízbe fulladt lányt

Vasárnap este egy helybeli horgász találta meg annak a 14 éves tiszaszentmártoni lánynak a holttestét, aki előző nap fulladt a folyóba a falu határában.