Reese Witherspoon-t ismét eljegyezték

A szőke színésznőt a napokban jegyezte el magyar származású producer kedvese, Jim Toth.

Brangelináék Esztergomban

Nekünk először csak a férj jutott.

Angelina Jolie: Nem nemi erőszakról szól!

Angelina Jolie, a per pillanat Magyarországon élő és forgató szupersztár szerint készülő filmje nem egy nemi erőszakkal kezdődött kapcsolatról szól.

Mozifilmet készítenek az Abigélből (videóval)

Mozifilmet fognak forgatni Szabó Magda Abigél című regényéből, amelyből 1978-ban már készült egy nagy sikerű televíziós sorozat - jelentette be Bánfalvy Ágnes, a leendő film rendezője és Tasy Géza, az író hagyatékának kezelője kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.

Film készül a zalai faluban játszódó ifjúsági regényből

"Megint átráztok, mint a múltkor is, amikor megdobott valaki."

Oscar-díjas színésznő is szerepel a Sikoly 4-ben

Kristen Bell, valamint az Oscar-díjas Anna Paquin is szerepel a Sikoly 4-ben, amelynek forgatása szeptember végéig tart.

Megvan a negyedik Alkonyat-film rendezője!

Bill Condon rendezi a Hajnalhasadás című negyedik Alkonyat-filmet - jelentette be a szériát gyártó Summit Entertainment.

Az Alkonyat-sorozat vámpírja, Robert Pattinson Budapesten forgatja új filmjét (több fotóval)

Az Alkonyat filmek sztárja Robert Pattinson március végén Budapestre érkezett a Bel Ami című, Guy de Maupassant 19. századi francia író életéről szóló angol film forgatására.

A stáb egy pubban felejtette az új Harry Potter-film forgatókönyvét

Majdnem kiszivárogtak a készülő új Harry Potter-film titkai, a szupertitkos forgatókönyvet ugyanis a stáb egy pubban felejtette.

A sztárrendező, Guy Ritchie filmre viszi Artúr király legendáját

Sherlock Holmes után újabb klasszikus figurához nyúl Guy Ritchie: arra készül, hogy filmre vigye Artúr király és a kerekasztal lovagjainak legendáját.

Madonna történelmet ír...

Az énekesnő ismét filmet rendez, és most a brit királyi család történelmének egyik legbotrányosabb történetét viszi vászonra.

Közös klippet forgat Beyoncé és Alicia Keys

Rio de Janeiro egyik szegénynegyedében forgat közös videóklipet Beyoncé és Alicia Keys.

R. Pattinson Blog: Az első Bel Ami képek

Az első képek a Bel Ami film forgatásáról.

Másodfokú égési sérülést szenvedett a Back II Black dobosa (fotókkal)

Súlyos égési sérüléseket szenvedett a Nem kell című dal klipjének forgatása közben Glatz Gábor, a Back II Black dobosa.

Zöld Hollywood - a sztárok vigyáznak a környezetre

Sam Mendes legújabb filmje, a Továbbállók (Away We Go) igazi zöld produkció., egy környezetbarát film, aminek készítésekor az alkotók nagy hangsúlyt fektettek a környezettudatos forgatásra.

Ken Follett Magyarországon! A katedrális forgatására érkezett az író

Ken Follett világhírű író Fótra látogatott, ahol az egyik leghíresebb művéből, A katedrális című regényből készülő minisorozat forgatási munkálataiba pillantott be.

Christina Aguilera első filmszerepe

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb énekesnője nem elégszik meg a neki jutó sikerrel, hiszen új, az eddigieknél is izgalmasabb terepre merészkedett: elvállalta élete első filmfőszerepét.

Brazília milliókat adna Woody Allen-ért

Tizenötmillió dollárt ajánlott egy brazil produkciós cég Woody Allen amerikai filmrendezőnek, hogy Rio de Janeiróban forgasson filmet.

Jelenetek a Szex és New York 2. forgatásáról: Carrie, Mr. Big és a barátnők visszatérnek

Carrie méregdrága ruhákban tipeg, Mr. Big pedig nagyon menő a Szex és New York című mozifilm második részében a sötét napszemüvegben és a fekete sportpólóban...

Egy üdítő jelenség - Két reklámfilmben is szerepelt a szombathelyi fiú

Játéknak indult, némi pénzkereseti lehetőséggel.

Tom Cruise és Nicole Kidman fia új szerepben

Miután a szülei világhírű színészek, nem csoda, hogy a 14 éves Connor Cruise is kedves kapott a színészethez.

Jennifer Lopez magával viszi ikreit a forgatásra

Jennifer Lopez jelenleg filmet forgat, melynek első napjára elvitte ikreit is.

Antal Nimród rendezi az új Ragadozó-filmet!

Antal Nimród viszi filmvászonra a legújabb Ragadozó-filmet - jelentette a The Variety című mozis szaklap online kiadása.

History: Michael Jackson somogyi kapcsolata

A Turul úszik a képbe, aztán hídon masírozó vörös zászlós katonákra vált a kép, majd egy öntödébe, ahol hatalmas csillagot öntenek éppen a melósok.

LOST: A sorozat hivatalos kézikönyve

Könyv a sorozatról.

Stallone akcióorgiája: akik a The Expendables-ből kimaradnak

Sylvester Stallone minden idők legnagyobb akciósztár-parádéját hozta össze - de még így is van pár nagy hiányzó.

Liam Neeson a Szupercsapat moziváltozatában?

Úgy tűnik Bradley Cooper mellett Neeson is tagja lesz a '80-as évekbeli sorozat szélesvásznú újraindításának.

Szexi bikinis képek a horror-forgatásról

Gondolná, hogy a szexi képek egy horror-film jelenetei?

Hihetetlen! Julia Roberts beleszeret Javier Bardembe

Javier Bardem csatlakozik az Ízek, imák, szerelmek című regény filmadaptációjának színészgárdájához: Julia Roberts szerelmét játssza majd az identitáskereső roadmovie-ban.

Új Tankcsapda videó a láthatáron

Tokay Péter és csapata (Pixel Film) egy újabb nagyszabású forgatáson van túl, amit a már húsz éves Tankcsapda zenekarnak készítettek.